Azonosították a Mars egyik utolsó tavának helyét

Az ősi tó helyét ma egy sósíkság borítja, de a szakértők szerint a meder 3,6 milliárd évvel ezelőtt még folyékony vizet tartalmazott.

Azonosították a Mars egyik utolsó tavának helyét

A Mars felszíne hosszú ideje hideg és száraz, a Coloradói Egyetem kutatói azonban azonosítottákazt az ősi tómedret, amely otthont adhatott az egyik utolsó nagyobb folyékony felszíni vízkészletnek a vörös bolygón. A szakértők egy közel 50 négyzetkilométeres sólerakódást vizsgáltak meg az égitesten nem messze az Opportunity marsjáró landolóhelyétől.

A Földön a hasonló lerakódások, például a Utahban található híres Bonneville-sósíkság, azt jelzik, hogy a terület egykor nagy víztömegeket hordozott, majd az éghajlat megváltozásának következtében elpárolgott, vakítóan fehér sórétegeket hagyva maga után. Ez alapján a szakértők úgy vélik, hogy valamikor a marsi sósíkság helyén is egy sós vizű tó lehetett.

A marsi terepviszonyok digitális modellezése, és a felszín ásványtani elemzése alapján a szakértők úgy vélik, hogy a lerakódás helyén található tómeder utoljára 3,6 milliárd éve tartalmazhatottfolyékony vizet. Ebben az időszakban bolygószomszédunk a feltevések szerint a mainál sokkal vastagabb légkörének köszönhetően kellően meleg volt ahhoz, hogy nagy víztömegetek hordozzon felszínén.

Egy hosszúéletű tóról van szó, amelynek élettartamát nagyon precízen sikerült meghatározni, mondja Brian Hynek, a kutatás vezetője. „Meglehetősen biztosak vagyunk abban, hogy ez lehetett az utolsó marsi tavak egyike.” A sóréteg vastagsága és kiterjedése alapján a szakértők úgy vélik, hogy a tó vize csak a földi óceánok sókoncentrációjának 8 százalékával rendelkezett, ami azt is jelenti, hogy gazdag mikrobiális életnek adhatott otthont.

Csak a sótartalomra alapozva úgy tűnik, hogy ez a tó létezésének teljes ideje alatt lakható volt, mondja Hynek, aki azonban rögtön hozzátette, hogy a lakhatóságot persze más tényezők, például a savasság is befolyásolták, ám ezek vizsgálatára a szakértőknek nem volt módjuk.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward