A legfrissebb GeForce driver, ami Game Ready minősítéssel és WHQL aláírással egyaránt rendelkezik, éppen a minap jelent meg, természetesen Windows 10 és Windows 11 támogatással felvértezve, ám úgy tűnik, az Nvidia tervei szerint a Windows 10 alatt játszók már nem sokáig kaphatnak Game Ready drivereket. A vállalat hivatalos tájékoztatása szerint a Windows 10 alatt futó játékokhoz már csak idén novemberig érkezik Game Ready driver, vagyis az utolsó kiadás október folyamán jelenik meg, novembertől kezdve viszont már a Windows 11-re fókuszálnak.
A Windows 10 hivatalos terméktámogatási ciklusa tavaly októberben, egészen pontosan 2025. október 14-én szűnt meg, de a Microsoft kiterjesztett biztonsági frissítési programot indított (ESU), amelynek keretén belül az átlagfelhasználók további 1 évnyi, míg az üzleti felhasználók további 3 évnyi támogatást kaphatnak, ami biztonsági frissítések formájában áll rendelkezésre. Mindkét opció fizetős, de az átlagfelhasználóknak az Európai Gazdasági Térségben ingyenesen is elérhető az 1 évnyi támogatás, ehhez csak néhány apró feltételnek kell teljesülnie. Érdekesség, hogy a Microsoft nemrégiben újabb egy évvel kitolta a Windows 10 kiterjesztett biztonsági frissítési támogatásának időszakát.
Az Nvidia csapata korábban úgy döntött, hogy a Microsofthoz hasonlóan ők is biztosítanak további egy évnyi támogatást a Windows 10-hez, vagyis Windows 10 alá is elkészítették a Game Ready GeForce drivereket, mert még mindig sokan szavaztak bizalmat a Microsoft kiforrott operációs rendszerének. A StatCounter legfrissebb adatai alapján, amelyek a júliusi képet tárják elénk, az látszik, hogy a különböző Windows kiadások közül már régóta a Windows 11 a legnépszerűbb a maga 68,93%-os részesedésével, miközben a Windows 10 még mindig 29,83%-os részesedéssel bír, azaz továbbra is sokan használják. A Windows 11 körüli hibák és hiányosságok miatt sokan visszatértek Windows 10-re, ami a piaci részesedés hullámzásán is látszik, de alternatív operációs rendszerekre is sokan váltottak.
A fentiek ellenére az Nvidia vezetése úgy döntött, Game Ready driverek terén most már ideje elengedni a Windows 10 kezét, ám ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem érkezik több driver Windows 10 alá, hiszen a tervek szerint biztonsági frissítéseket még készíteni fognak, ezek egészen 2029. októberéig érkeznek majd a szóban forgó operációs rendszerhez.
Az Nvidia döntése valószínűleg sokakat arra ösztönöz majd, hogy Windows 10-ről Windows 11-re váltsanak, de az alternatív operációs rendszerek felé is elindulhatnak a gamerek, ahogy megszűnik a Gamer Ready driverek Windows 10 támogatása. A folyamatot az egyes operációs rendszerek és operációs rendszer verziók piaci részesedésének alakulásán pontosan nyomon lehet majd követni.