AZ NVIDIA A JELEK SZERINT MÁR HASZNÁLJA IS A MÓDOSÍTOTT 12VHPWR TÁPCSATLAKOZÓT

Ahogy az korábban kiderült, a PCI-SIG szakemberei egy 12V-2x6 névre keresztelt tápcsatlakozót fejlesztettek ki, ami több szempontból is előrelépés lesz. A munkában alighanem az Nvidia is segített, sőt, a gyártó már használja is az új fejlesztést.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. júl. 5. 19:05
Az Nvidia a jelek szerint már használja is a módosított 12VHPWR tápcsatlakozót

Éppen a napokban derült fény arra, hogy a PCI-SIG a háttérben egy új 12VHPWR tápcsatlakozó revíziót fejlesztett, amiben alighanem az Nvidia szakemberei is segítő jobbot nyújtottak. Az új tápcsatlakozót 12V-2x6 névre keresztelték, lényegi újításairól ebben a hírben számoltunk be.

Akkoriban még úgy tűnt, a 12V-2x6 tápcsatlakozó majd csak később, jó eséllyel a következő generációs videokártyák fedélzetén mutatkozhat be, ám az Igor’s Lab csapata friss információval jelentkezett a témában. Úgy tűnik, az Nvidia igazából már használja egy ideje a 12V-2x6 tápcsatlakozót, legalábbis a lenti összehasonlításból ez derül ki – a képek magukért beszélnek.

A 12V-2x6 tápcsatlakozó egyik legfontosabb változása az, hogy az eredeti 12VHPWR dizájnhoz képest változott a négy érintkezőt tartalmazó csatlakozórész kialakítása. Ezek az érintkezők gyakorlatilag arra kellenek, hogy a videokártya hozzájuthasson az esetében megszabott maximális tápellátáshoz. A változtatás hatására az érintkezők mélyebbre kerültek, ugyanis míg korábban 0,45 milliméternyire voltak a tápcsatlakozó szélétől, addig most már 1,7 milliméteres a távolság. Ez azért jó, legalábbis elméletben, mert így muszáj teljesen beilleszteni az aljzatba a tápcsatlakozót ahhoz, hogy a videokártya hozzájusson a megfelelő mennyiségű tápellátáshoz, azaz a hibás csatlakoztatás hamar egyértelművé válhat, ezzel pedig elkerülhetőek a kontakthibából adódó túlmelegedések és megolvadások. Az Nvidia egyébként korábban, a 12VHPWR tápcsatlakozó körüli problémák felbukkanásakor már közölte, dolgozni fognak azon, hogy biztonságosabbá tegyék a tápcsatlakozó használatát, a jelek szerint a 12V-2x6 tápcsatlakozó formájában érkezett a megoldás.

Ezt az új tápcsatlakozót az Igor’s Labs csapata szerint a GeFocre RTX 4070 Founders Edition már használja is. A tápaljzat láthatóan más dizájnnal rendelkezik, mint amit a GeForce RTX 4080 Founders Edition modellnél megszokhattunk, pont a fentebb részletezett változások láthatóak a fentebb mellékelt fotón. A tápcsatlakozóra egyébként egy külön jelölés is került, ami alapján biztosra vehető, hogy az új dizájnnal van dolgunk: míg a régi példányok „H+” jelölést kaptak, addig az újakon már „H++” felirat látszik. A szóban forgó videokártya állítólag már a rajt óta használja az új tápcsatlakozót.

Érdekesség, hogy a GeForce RTX 4070-es sorozatú videokártyák többsége nyolctűs PCI Express tápcsatlakozót használ, azok pedig, amelyek nem, mint például az MSI Gaming sorozatának tagjai, már szintén a 12V-2x6 tápcsatlakozóval felszerelve érkeznek, legalábbis látszólag, ugyanis a műanyag tokozáson itt még nem „H++”, hanem „H+” jelölés található. Ezt a tápcsatlakozót az MSI nemrégiben, a Computex 2023 alkalmával bejelentett tápegységei is használhatják.

Noha a változást nem jelentették be hivatalosan, a színfalak mögött elkezdhették a 12V-2x6 tápcsatlakozók bevetését, még ha nem is végleges formájukban. Nincs kizárva, hogy az Nvidia illetékesei nem akarták felhozni a témát, azért nem jelentették be a változást, az MSI csapata pedig egyszerűen biztonságosabb csatlakozó-dizájnt szeretett volna használni az új videokártyákhoz.

A GeForce RTX 40-es sorozatból a jelenlegi helyzet szerint csak a GeForce RTX 4070-es családban bukkant fel az új tápcsatlakozó, méghozzá minden különösebb hírverés nélkül. A GeForce RTX 4060 Ti és a GeForce RTX 4060-as modellek nem 12VHPWR, hanem nyolctűs PCI Express tápcsatlakozót használnak, így náluk a 12V-2x6 dizájn alkalmazásáról nem lehet szó.

Remélhetőleg rövidesen az Nvidia is megszólal az ügyben, ugyanis elég egyértelmű, hogy történt némi változás tápcsatlakozó-ügyben, amit „elfelejtettek” bejelenteni. A 12VHPWR tápcsatlakozóval kapcsolatos problémákkal kapcsolatban korábban úgy nyilatkoztak az illetékesek, hogy a megolvadások és egyéb sérülések jellemzően felhasználói hibákból eredtek, azaz egyszerűen nem csatlakoztatták megfelelően a kábelt az aljzatba. Az új revízióval remélhetőleg elkerülhetőek lesznek a hasonló esetek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
uwu
uwu
2023. júl. 6. 7:02
#2

Ha ezzel tolod nem melegszik, és ha véletlenül kigyulladna lesz rutinod!

ha ezzel tolod nem melegszik, és ha véletlenül kigyulladna lesz rutinod

marc23
marc23
2023. júl. 5. 22:43
#1

:D na azert az nvidia probalja elterelni a szarrol a figyelmet! Rem most is keszul majd thermo kameras felvetel errol az uj csatival ellatott termekrol, h h melegszik( es miert ne tenne? Hisz semmi nem valtozott, a 600W meg mindig 6 koron megy at!) ez a plusz 2kor csak arra jo, ha a user nem dugta be agyig a csatit, akkor nem kap tapot a gpu, de meg mindig nem megoldott az, h az egesz kabel csatival egyutt ne melgedjen 50+ fok! Lehet h alatta van a 70fokos pvc olvadasnak, de kozel van es igy mar tud deformalodni, amitol konnyen lehet kontakt hiba a rovidebb labaknal, amitol meg azonali tap megszunes van!

mar varom a kovetkezo fejlemenyeket, ami biztos, h lesz, m a hibaval meg mindig nem foglalkoztak!

marc23
marc23
2023. júl. 7. 16:47

@Dragon3k  attol h a csati csak 40fokos, az azt jelenti, h az atvivendo aramra (teljesitmenyre) nem megfeleloen van meretezve, alulmeretezett!! Azaz ha ezt a szutykot hozza vagnank ahhoz aki megtervezte/engedelyezte es helyere megfeleloen meretezett csatit tennenk, akkor azt latnank, h ez mar nem 40fok, hanem 20-25 lenne, akkor talan te sem vedened ezt a szart tovabb, meg ha most ez a szutyok tokeletesen ellatja is a dolgat(bar a hiba lehetosege sokkal nagyobb mint a jol meretezett tarsaie)! Sztem te sem orulnel neki ha a villanyszerelo jo sok penzert megcsinalja a hazad/lakasod villanyvezetek cserejet, de ugy meretezi a kabeleket, h azok a szamitottak helyett kissebb keresztmetszetuek legyenek!, jonak jo lesz meg csak kicsit melegszik! Ravizbad a hazad?? Sztem tuti nem!

Vissza az oldal tetejére