AZ EMBER PUSZTÍTOTTA KI A MOÁKAT

Egy új, minden korábbinál szélesebb körű genetikai elemzés eredményei alapján nincs jele annak, hogy az első emberek megérkezésének idején a moák populációja bármilyen okból hanyatlóban lett volna Új-Zélandon.
Jools _
Jools _
2014. márc. 18. 15:45
Az ember pusztította ki a moákat

Új-Zéland szigetein évmilliókig élt háborítatlanul a moafélék családjának kilenc röpképtelen, nagytestű madárfaja. 600 évvel ezelőtt azonban hirtelen kipusztultak. Tekintve, hogy a populáció hanyatlásának kezdetei egybeestek az első emberi telepesek 13. század végi megérkezésével, a kutatók régóta sejtették, hogy az emberi vadászok állhattak a moák kihalásának hátterében.

Felmerült azonban a kérdés, hogy egyedül a vadászat okozta-e a madarak pusztulását, vagy valamilyen más ok, például valamiféle betegség, vagy fokozott vulkáni tevékenység is hozzájárult kihalásukhoz. Egy nemrégiben megjelent tanulmány azonban genetikai bizonyítékokkal igazolja, hogy csakis saját fajunkat okolhatjuk a struccok rokonainak eltűnéséért.

A megafauna hanyatlásának 9−13 ezer évvel ezelőtti kezdetei szintén gyanúsan egybeesnek azzal az időszakkal, amikor az ember egyre nagyobb területeket hódított meg a bolygón. A mamutok, az óriáslajhárok és az egyéb nagytestű emlősök általában röviddel őseink felbukkanását követően fogyatkozni kezdtek, így sokan úgy vélik, a túlvadászás okozhatta kihalásukat. Mások szerint azonban az ember egymagában nem okozhatott akkora károkat az állományban, hogy azzal a fajok kipusztulását okozza, és valószínűleg más, súlyosabb okok állhattak az állatok eltűnésének hátterében. A fokozódó vulkáni tevékenység és a jégkorszak végével bekövetkező éghajlatváltozás együttesen segíthette elő ezen fajok kipusztulását, mondják a szakértők.

Galéria megnyitása

A moák esete azért érdekes, mert utolsóként pusztultak el a jégkorszakban sikeressé váló nagytestű fajok közül, ráadásul ezt jóval az eljegesedés vége után tették, így az éghajlatváltozás nyilvánvalóan nem lehetett végzetük oka. Morten Allentoft, a Koppenhágai Egyetem kutatója és kollégái arra voltak kíváncsiak, hogy vajon más környezeti faktor szerepet játszott-e a moák eltűnésében, vagy valóban a vadászat okozta pusztulásukat.

A régészeti bizonyítékokból egyértelműen kiderül, hogy az Új-Zélandon elsőként letelepedő polinézek mindenféle korú példányokat fogyasztottak a moákból, valamint a madarak tojásait is előszeretettel ették. A nagytestű állatok könnyen elérhető, bőséges húsutánpótlást jelentettek, és tekintve hogy az emberek megérkezését megelőzően nem nagyon volt természetes ellenségük, a moák egyáltalán nem voltak felkészülve az új helyzetre. A régészeti lelőhelyeken halomban állnak a madárcsontok, és ha egy fajt válogatás nélkül kezdenek vadászni, annak nem sok esélye marad a fennmaradásra, mondja Allentoft.

Galéria megnyitása

A szakértők összesen 281, négy különböző moafajba tartozó madár sejtmagi és mitokondriális DNS-ét vizsgálták meg. A leletek kora 12 ezertől 600 évesig terjedt. A kihaláshoz közel álló fajok helyzete többnyire genetikai állományukban is megmutatkozik, mivel a populáció létszámának hanyatlásával csökkenni kezd az utódok genetikai diverzitása is. A kutatócsoport azonban nem találta nyomát hasonló folyamatoknak a megvizsgált állatok genomjának elemzése során. Populációgenetikai szinten semmi jele nem volt annak, hogy a moafajok hanyatlanának, sőt: a madarak kihalását megelőző 4000 évben meglehetősen stabilnak mutatkozott, illetve bizonyos esetekben enyhén növekedő tendenciát mutatott a szigeteket benépesítő moák létszáma.

Aztán megérkeztek a polinézek, és kevesebb mint két évszázad alatt a teljes moapopuláció eltűnt. Mindez pedig alátámasztja azt a feltevést, hogy valóban egyes egyedül az ember tehető felelőssé ezen madárfajok kipusztításáért, hiszen bármely más, hatását lassabban kifejtő külső faktornak nyoma maradt volna a genomokban. Az analízis azonban nem találta jelét annak, hogy a populáció hanyatlott vagy elöregedett volna: a moák minden jel szerint erejük teljében voltak, amikor az ember partra szállt élőhelyükön.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

77 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
btomi1980
btomi1980
2014. márc. 24. 10:20
#15

Én nem sajnálom ezeket az "agyatlan tyúkokat".

Találkoztatok már kazuárral az állatkerten kívül? Na! Az parádés, főleg, ha nem csipázza a búrádat.

carraroxt
carraroxt
2014. márc. 24. 0:12
#14

Zabalint 70 Arról semmit nem írtam, hogy jó-e vagy rossz, hogy sokminden (minden) a harmadik világban készül lassan. Amit kifogásoltam az az amilyen módon ezek sokszor készülnek.

De ha már felhoztad ugorjunk neki:

Ez a mai világrendünk egyik, ha nem a legnagyobb hibája. A cégek (multik) viselkedése ugyanis nem jó, vagy rossz, ahogy te is írtad, hanem szimplán funkcionálisan logikus. Ha a cégek működése mögé egy absztrakt személyt képzelünk el (a "jogi személy" fogalma pont erre lett megalkotva a jogi gyakorlatban), akkor az a személy a tökéletes mintapéldája a vegytiszta pszichopatának. És ugyan miért is ne lehetne az, hiszen a nyilvánvaló célja a profitmaximalizálás, és teljes mértékben felelősségre vonhatatlan akármit is csinál.

Mert ugye mi is történik, ha egy cég valamilyen égbekiáltó disznósága miatt valami botrányba keveredik?

  • Esnek a részvények? Ugyan már, csak tőzsdehiszti! A brókerek is nagy ívből leszarják, hogy milyen körülmények között keletkezett az általuk forgatott részvények névértéke (a pénznek nincs szaga ugye!), ez csupán jó incidens számukra az intenzívebb spekulációra. A cég meg kiad valami csilli-villi sajtótájékoztatót, és két hét múlva már nem is látszik a részvényértéken az egész.

  • Megbírságolják a céget? Ezek a bírságok annyira alacsonyak, hogy órák kérdése és máris visszatermelte a cég a kiesést.

  • Felelősségre vonják a céget jelképező jogi személyt? Na azt megnézném, hogyan zárnak pl. börtönbe egy absztrakt nem létező személyt...

  • A befektetők nem felelősségre vonhatók közvetlenül a cég tetteiért.

  • "Legjobb" esetben, ha már nagyon eldurvul a sz@rlavina, akkor a cég igazgatótanácsából valamilyen marginális másodvonalbeli figurát kikiáltanak bűnbaknak és keresztre feszítik a történtekért. Aztán nagy nyilvánosság előtt bejelentik, hogy most aztán változás lesz, közben a háttérben csendben megy ugyanúgy minden tovább.

  • Felszámolják a céget? Más néven esetleg máshova bejegyzett székhellyel azonnal folytatja a tevékenységét.

Na kb. így működnek a cégek. És ennek a közvetlen negatív hatásait mi itt a "fejlett" világban csak azért érezzük viszonylag ritkán, mert minket már nem a munkaerőnkben, hanem a vásárlóerőnkben használnak fel elsősorban.

Mielőtt bárkinek is illúziói lennének azzal kapcsolatban, hogy miért is mennek ezek a harmadik világba, hát nem az olcsó munkaerő az egyetlen szempont. Legalább ugyanannyira fontos a gyenge társadalmi és politikai rendszer ami semmilyen érdekérvényesítő képességgel nem rendelkezik. Bábállamok korrupt senkiházi politikusai nem fognak problémázni semmin ami az országban zajlik. Nem zavarja őket az ásványkincsek és egyéb természeti erőforrások elrablása, a környezetszennyezés, a népesség kizsákmányolása, és semmi más, mert közben csurran cseppen nekik is. Ha meg netán elveik támadnának lenni (több pénzt akarnak), akkor hamarosan el lesznek mozdítva. De még ha valamilyen csoda folytán nem ez a forgatókönyv érvényesülne, akkor is marad a kérdés, hogy milyen eszközei lehetnének mondjuk a Mozambiki kormánynak egy a Seychelle szigeteken bejegyzett cég felelősségre vonásában?

Szóval ez az egész nagy nyugati fejlettség és fellendülés csupán délbáb amiben a "minden frankó, fejlett és kulturált" látszatot azzal tartják fent, hogy konzekvensen átlapátolják/átlapátoljuk (mert ennek az elbaszott rendszernek a működtetésében bizony mi is részesek vagyunk) a szart a harmadik világba.

Zabalint
Zabalint
2014. márc. 24. 10:08

A cégek arctalansága valóban komoly probléma.

Egyébként többek között ezért szimpatikusabb nekem az európai vállalati modell, mint az angolszász, a kettő modell közötti alapvető különbség (nem az elnevezésből kell kiindulni, van európai típusú angolszász cég és fordítva is), hogy az európai modellben van többségi tulajdonosa a vállalatoknak (vagy csoportoknak), aki többé-kevésbé aktívan részt is vesz a döntéshozásban, igaz a felelőssége erősen korlátozott, de mégis van valaki, akinek az érdekében működik a vállalat. Ezzel szemben az angolszász típusú vállalatnak nincsen többségi tulajdonosa, a cég teljesen személytelen, a menedzsment 1-5 évente lecserélődik, és megjegyzem, egyébként nem is feltétlenül a profitmaximalizálás a cél, sok esetben csak az, hogy papíron jól mutasson minden, és jó legyen az imázs, az aktuális menedzsment után jöhet a lavina részükről.

Ugyanakkor a nyugati világ a neokolonizáció előtt is megvolt, a második világháború és a 80-as évek között éppen azok az országok tudtak legtöbbet fejlődni (pl. NSZK), akiknek nem is voltak gyarmataik, és még nem indult meg a gyártás harmadik világba telepítése sem.

Ami pedig ezen országokat illeti, pl. Kína idővel túl fog lépni azon a szerepen, hogy a gány melót oda viszik, és ő fogja ugyanezt tenni Afrikában (már el is kezdte), miközben náluk meg jelentősen emelkedni fog az életszínvonal. Ilyen értelemben az, hogy a politikai elitjük hajlandó volt a "gaz multik" befogadására, utólag egészen máshogy lesz magyarázható.

carraroxt
carraroxt
2014. márc. 23. 23:24
#13

Zabalint 69 Amit írtam annak egyáltalán nem az a lényege, hogy mzso ki vagy micsoda, hanem, hogy mekkora bődületes f@szságokat irkál. Ez a rész éppen erre utalt:

mzso 9:

"Az érzelmi fejlődés az lenne ha megszűnnének az érzelmek. Egyik legprimitívebb evolucionáris kolonc része egy racionalitásra is képes elmének.

Amúgy lehet hogy van fejlődés csak pszichopatáknak címkézik őket. (Vagy habzó szájjal ordibálják.)"

Ha viszont már bekapcsolódtál a vitába (ami egyébként örvendetes) jobb lenne, ha úgy próbálnád meg értelmezni a vitapartnereid érvelését, hogy legalább az alapvető fogalmakkal nagyjából tisztában vagy.

Az anarchizmusnak semmi köze a pszichopatákhoz. Ez csupán annyit jelent, hogy az egyének elutasítják a társadalom tekintélyalapú hatalmi szerveződését. Jó példa a megvalósult anarchizmusra a hippie mozgalom. Nem voltak azok a veszedelmes vérengző arcok...

Ellenben a pszichopata azt jelenti, hogy az énképe egybeesik az istenképével. A világ azért létezik, hogy őt szolgálja, és így természetesen hiányzik belőle az empátiára való legalapvetőbb képesség. Az ilyen emberek nem anarchista (szabad individualista toleranciaalapú) hanem fasiszta (erőhatalmi, elnyomó berendezkedésű) társadalmat fognak építeni.

A cuki állatokat meg nem kell megmenteni, csupán békén kéne őket hagyni.

Zabalint
Zabalint
2014. márc. 24. 10:14

"A cuki állatokat meg nem kell megmenteni, csupán békén kéne őket hagyni."

Szélsőséges eset, mikor csak úgy szórakozásból irtanak ki az emberek egy-egy fajt, legtöbb esetben amiatt pusztulnak ki ezek a fajok, mert az életterét elvettük. Viszont ha ezen elv szerint gondolkodunk, akkor vissza kellene mennünk a "barlangba" (idézőjel, mert az ősemberek többsége sosem élt barlangban), csak éppen amellett, hogy akkor is irtanánk ki fajokat, csak akkor máshogy, másrészt kicsit túl sokan vagyunk ahhoz az életmódhoz. Viszont kimondottan pszichopata módszer pl. az, hogy max. 1 gyereket vállalhat egy család, nem gondolod?

carraroxt
carraroxt
2014. márc. 23. 17:45
#12

mzso Ez a fasiszta szociáldarvinista hozzáállás tényleg mindennek a legalja... Bár becsülöm benned, hogy legalább nem vagy alakoskodó, és büszkén vállalod/hirdeted végtelen ostobaságod és lelki szegénységed! ;)

Abba azért belegondolhatnál, hogy amikről beszélünk azok komplex ökológiai rendszerek részét képezik. Nem lehet csak úgy kiütni egy-egy elemét egy ilyen rendszernek anélkül, hogy felborítanánk az egyensúlyt. Azt a egyensúlyt ami a mi túlélésünket is segíti.

Amúgy is ki a f@szom vagy te, hogy eldöntsd melyik fajnak van joga élni és melyiknek nem? Isten teremt mzso meg lektorálja???

Az meg, hogy az érzelmek ártanak az emberiség fejlődésének és az egyén racionális gondolkozásának meg megint egy végtelen nagy baromság. Kezdjük ott, hogy az erkölcs kapásból az empátián alapul. Erkölcs nélkül pedig lehetetlen funkcionális társadalmakat építeni/fenntartani.

De persze ha pszichopatákkal teli ideálisan racionális világban szeretnél élni annak is megvan a módja. Vonulj be szépen valami hardcore fegyházba, ahol majd minden pillanatban attól kell rettegned, hogy melyik vadbarom ver sz@rrá, gyilkol meg vagy csak szimplán seggbequr amikor éppen kedve tartja (Hiszen ha ő az erősebb, akkor joga is van hozzá ugye, hajrá szociáldarvinizmus!). Lehet számodra ez az ideális jövő/világkép, de én inkább nem kérnék belőle! Így is túl sok a pszichopata a világban és túl nagy befolyást gyakorolnak annak a működésére.

Abban részben igazad van, hogy lehetnek károsak is az érzelmek. De csak érzelmileg éretlen ostoba emberek esetében. Ha látni szeretnél egy tipikus példát csak nézz tükörbe!

És hogy az ügyedhez csatlakozva tegyek én is valamit a szenteskedő képmutató világunk megreformálására...

Tegye a szívére a kezét, aki hajlandó lenne egy 8e forintos ruháért 10e forintot fizetni, ha biztosan tudná, hogy a többletköltség arra fordítódik, hogy ne gyerekekkel gyártassák mindennapi tizenórás rabszolgamunkában valahol a harmadik világban.

Na senki?

Bezzeg egy menő márkaemblémával felaggatott rabszolgamunkában készült 8ezres 25-ért bármikor!!!!!

Na ennyit a hétköznapok pszichopata viselkedésmintáiról....

Zabalint
Zabalint
2014. márc. 23. 19:31

A harmadik világbeli gyártásnál pedig hasonló a helyzet, ahol a gondolkodás nélküli szentimentalizmus néha nagyobb kárt okoz, mint akár a teljesen önző álláspont. Ugyanis azok a cégek éppen azért gyártatnak ott, mert ott olcsó a munkaerő, és még az éhbérrel is fölé tudnak ígérni annak, ami eredetileg ott volt. Ha sok ilyen cég megy oda gyártani, akkor ott bizony javul az életszínvonal, még ha csak kis léptékekben is. Így gyakorlatilag mindkét fél jól jár. Ehhez képest megy a rinyálás, hogy azok a gonosz multik. Pedig azok a multik nem gonoszok és nem is jók, egyszerűen csak azt csinálják, ami az érdekük, ha már az ottani lakosokért aggódunk, akkor azt kell néznünk, hogy nekik mi jó, és az nem feltétlenül az, ami a multinak rossz. Nyilván van jelentősége annak, hogy mennyire biztonságos, emberséges a munkahely, és teljesen egyetértek, hogy ezen jogokért küzdeni is kell. Az viszont, hogy az egész gyakorlatot, fikázni, hogy miért megy oda gyártani, azzal éppen az ottani lakosság ellen kampányolunk (adott esetben persze lehet, hogy a miénk mellett).

De ugyanez van Afrikával és a segélyszállítmányokkal, amelyek hosszútávon több kárt okoznak, mert akadályozzák az ottani működő gazdaság felépítését, és súlyosbítják a problémákat (pl. túlnépesedés). Erre szokás mondani, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

GennaroGattuso
GennaroGattuso
2014. márc. 21. 9:23
#11

Zabalint, mzso, a két "józan" gondolkodású ember... :D

Szóval ha ilyen über királyok vagytok miért nem pusztítjátok ki a szúnyogokat meg a többi káros élőlényt? Jah egy könyvben olvastad? Akkor szerintem azt is el lehet hinni, hogy egy kamehame-val el lehet pusztítani a Földet, vagy bármelyik bolygót. (Dragon Ball)

Nem hiszem, hogy olyan jó ötlet kipusztítani azokat a fajokat amik "nekünk ártalmasak". Mert ami nekünk ártalmasnak vélt, az egy másik fajnak (amit nem soroltunk az "ártalmasok" közé) lehet, hogy a túléléséhez fontos.

Nem lehet ilyen könnyen elintézni a dolgot, gondolni kellene a következményekre!!! Nem lehet ilyen gyerekesen gondolkodni erről, vagy legalább ne reklámoznátok!

Zabalint
Zabalint
2014. márc. 23. 18:58

"Szóval ha ilyen über királyok vagytok miért nem pusztítjátok ki a szúnyogokat meg a többi káros élőlényt? Jah egy könyvben olvastad? Akkor szerintem azt is el lehet hinni, hogy egy kamehame-val el lehet pusztítani a Földet, vagy bármelyik bolygót. (Dragon Ball)"

Én arra a könyvre abban a vonatkozásban hivatkoztam, hogy az elvvel egyetértek, amelyben az az utópisztikus társadalom kialakult, de nyilván, mivel ez csak fikció, ezért nem gondolom, hogy megvalósítható, és nem vonok le semmi következtetést a valóságra egy regény alapján. Csak érdekességként hoztam fel, hogy volt olyan író, aki hasonló szemléletet vallott, mint mzso vagy én.

Mondjuk a szúnyogok ritkítása valós, a kiirtása meg nem reális, és van ezernyi fontosabb megoldandó probléma.

"Mert ami nekünk ártalmasnak vélt, az egy másik fajnak (amit nem soroltunk az "ártalmasok" közé) lehet, hogy a túléléséhez fontos."

Pont az a lényeg, hogy meg kell ismerni a természetet, és akkor eldönthető, hogy mi milyen következményekkel járna. Másrészt viszont nélkülözhetetlen faj nagyon kevés van, mert a táplálkozási lánc nagyon bonyolult, rengeteg ponton tudja átvenni a szerepét más egy-egy kihalt fajnak. Ha annyira érzékeny rendszer lenne, mint ahogy beadod, akkor emberi tevékenység nélkül is rég összeomlott volna.

Egyébként sokkal kisebb léptékben hazai példaként tudom mondani a veszettséget, ami vírusos betegség, de mégis, a vírusoknak is komoly hatása van az élővilágra, miután vakcinákkal nagy területekről irtották ki a betegséget, a rókák túlzottan elszaporodtak. A te elveid szerint a megoldás az lett volna, hogy nem avatkozunk be. A valóságban nyilván intenzívebben vadászták ezután a rókát.

Egyébként ha minden ilyen elvet betartanánk, hogy nem "igázzuk le" a természetet, akkor a tipikusan embereket támadó kórok kiirtása is gáz lenne, gondolj pl. a fekete himlő eradikációjára, vagy a kötelező védőoltásokra. 10-ből 7 gyerek nem élné meg a felnőttkort. Persze a fejlett világ idealista emberei a természetközeli életmódról lefestenek egy idealisztikus képet, a valóságban azonban az egy állandó küzdelem volt a fennmaradásért. Egy ilyen társadalomban senkinek nem jutna eszébe, hogy ne vadászd le a pandát, mert kihal, ez pont egy olyan világban jut eszedbe, amely azon szemlélet szerint épült fel, hogy igenis tegyünk a világunkat olyanná, amilyen nekünk jó, igaz ez nem 100%-ban teljesül, lásd a számunkra is veszélyes környezetszennyezés.

kiskoller
kiskoller
2014. márc. 21. 6:16
#10

(Rákeresve fickóra szerintem kifejezetten nem ajánlott. Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy kerülje a sok áltudományos maszlagot. A könyvei 90%-ának a címében eleve isten, Jézus vagy egyház van...)

Szerintemkevered, és rossz embert találtál. Íme a wikipedia cikk róla:

http://en.wikipedia.org/wiki/Mark_Buchanan

Könyvei:

Forecast: What Physics, Meteorology, and the Natural Sciences Can Teach Us About Economics ( Bloomsbury Publishing Plc, London 2013)

Ubiquity: The Science of History… or Why the World is Simpler Than We Think (Weidenfeld & Nicolson, London, 2000); short-listed for the Guardian First Book Award.

Nexus: Small Worlds and the New Science of Networks (W.W. Norton & Co, New York, 2002); short-listed for the Aventis Science Writing Prize in 2003.

The Social Atom (Bloomsbury Press, New York, 2007).

Kiemeltem, hogy melyikre gondoltam.

Amúgy meg. Hát ez nagyon nem így van. A tömeges kihalások nem periodikusan történnek. Hanem ritkán. És azért ritkán mert nem sürűn van olyan esemény ami hirtelen megváltoztatja az életkörülményeket. Pl: 20 km-es aszteroida, szupervulkán, vagy más egyéb.

A ritkaság meg a rendszeresség nem egymást kizáró tulajdonság.

Minnél nagyobb a kihalási hullám (több faj hal ki) annál ritkábban fordul elő, amely egy függvénnyel ábrázolható és szabályszerűség észlelhető ezáltal.

Elismerem, hogy ezt még elég nehéz bizonyítani, mivel nem tudjuk pontosan megmondani, hogyan, mikor, mennyi faj halt ki, de a hozzávetőleges számok passzolnak a teóriához.

"Ennek sincs. A legtöbb faj igen sokféle táplálékot elfogyaszt. Olyan vajmi kevés van ami csak egyre van ráálva (koala, panda), és olyan még annál is nagyságrendekkel kevesebb ami ilyenekre van ráutalva."

Pedig ez így működik. Ne úgy fogd fel a dolgot, hogy eltűnik az egyik faj, és ezért a másik éhen hal. Egy faj ritkán hal ki így. Inkább egyre kevesebb utódot nemzenek a faj tagjai, egyre betegesebbek, lassabbak, így egy másik faj teljesen kiszorítja. Vagy a ragadozók elszaporodnak, és megölik az összes tagot.

kiskoller
kiskoller
2014. márc. 20. 19:06
#9

Nem ok nélkül periodikusak a nagy kihalások. Az ember is pont egy ilyen nagy kihalást fog okozni, de ez nem tudjuk megállítani, bele van kódolva az életbe, hogy az élőlények, fajok, egyre jobban egymásra szoruljanak, egyre jobban az környezet állapotainak egy kisebb halmazára állnak rá, cserébe ezen az állapotokon sokkal eredményesebbek (ez lehet a külső hőmérséklet, más fajok léte, zsákmányállatok húsának tápértéke, páratartalom, stb.)

Például az ember azért nem termel C vitamint, mert ahol kifejlődött, ott sok C vitamin volt a gyümölcsökben, ergo nem volt már többé szüksége rá. Hasonlíts össze egy rókát egy amőbával. A fóka sokszorosan összetettebb élőforma, aztán sokszorosan kisebb állapothalmazban képes megélni.

Ez viszont kártyavárat eredményez. Ahogy a szokásosnál nagyobb mértékben változik a környezet (például csökkent az átlaghőmérséklet akár egy icipici mértékben) kihal egy faj. Mert az a faj nem tudott az új környezetben megélni.

Mondjuk egy fűféle.

Viszont arra a fajra kvázi "ráépül" 3 másik faj, amik ugyanúgy kihalnak. Mondjuk 3 patás állatfaj, amik mind X vitaminhiányban kipusztulnak.

Azokra fajonként ugyancsak ráépülnek 3 másik fajok, mondjuk a predátorok, etc etc

A vége az, hogy egy egész hullámban a pár éve még élt fajok 70%a kipusztul.

Ez viszonylag pontos rendszerességgel ismétlődik. Az elkövetkező párszázezer évben (evolúciós mértékben ez pici) jönni fog még egy ilyen kihalás. Magyarán már megint túl komplex és törékeny a bioszféra. Akármilyen kis változás hatalmas csapást jelenthet.

És akkor belepottyan ebbe az ember, aki bármit csinál, átformálja a Földet. Bármilyen zöldek, okosak, visszafogottak vagyunk, 100% hogy elég rendesen, elég gyorsan megváltoztatjuk a környezetünket. Mindegy mennyire zöldek vagyunk.

Azon vitázunk, mennyire csökkentsük le az öngyújtó lángját miközben kerozinban fürdünk. Amíg nem zárjuk el maximálisan a lángot (=visszamegyünk a barlangba) addig kvázi mindegy mit csinálunk. Irreveláns, hogy 1, 2 vagy 3 centis láng, vagy egy szikra robbantja be a kerozint, ugyanúgy szétégünk.

Az egyetlen megoldás a természet tanulmányozása, hogy mikor bekövetkezik ez a kihalás, ne érjen minket felkészületlenül, és addigra magunk formáljuk a táplálékláncot.

Valójában ez se lényeges, elég ha félrerakunk 30 tápértékben magas, mindent kibíró növényt, a nyomelemeket meg szintetizáljuk. Ezt akár ma is megtehetnénk, nem halnánk bele.

Ha érdekel a téma bővebben ajánlom Mark Buchanan "Itt és mindenütt" c könyvét.

Szerk:

Fontos a zöld tudat, óvjuk azt ami van, de nem a fajok kihalása az, amin siránkoznunk kell. Az üvegházhatás sokkal lényegesebb probléma, mert az akár az összes létező fajt kiírthatja.

Csak ezt még utólag megjegyzem, még mielőtt valaki félreérteni mondanivalómat, és azt gondolja, hogy telibeszarom a természetet.

mzso
mzso
2014. márc. 20. 23:30

Tök mindegy, hogy mi okozzuk-e. Vagy 200 éve indult be a folyamat. Ennyi idő alatt lett annyi amennyi változás.

Már eleve elindult egy trend a tisztább energia felé. Pár évtized múlva jelentős foganatja lesz. Ha meg tényleg hirtelen elkezdene megváltozni tehetnénk valamit ellene. Mert képesek vagyunk rá. (Már voltak ilyen javaslatok)

Amúgy olyan hipotézisről is hallottam, hogy a jószág tartás miatt (leginkább marha) metán gyülemlik az atmoszférában és attól van melegedés. Mondjuk azt nem tudom, hogy beleszámították-e, hogy hány cellulózt megemészteni képes állat fajt (azok termelnek metánt) nyirbáltunk meg. Pl az említett bölény.

Amúgy meg akkor mi magyarok zöldek vagyunk mert itt a sertéshús népszerű. :D

Pandion
Pandion
2014. márc. 20. 15:20
#8

Fernando, Zabalint, megkérdezném, hogy milyen iskolát végeztetek (ha egyáltalán) mert hogy halvány lila fingotok sincs arról amiről hadováltok az biztos. Nem baj az ha nem értesz mindenhez, én sem értek a qvantummechanikához, de legalább nem is jártatom a pofámat és nem beszélek őrült nagy baromságokat a témában!!! Ti sem tegyétek, higgyétek el, ha csöndben maradtok, okosabbak lesztek!

mzso +1, bár a megfogalmazásod kissé radikális, alapvetően egyet értünk!

Azt lássátok már be nyomorult quake intelligenciájú (erősebb túlél) véglények, hogy a millió/milliárd évek alatt létrejött ökoszisztémát az ember pár száz év alatt képes szétk*rni, és ez nagyon nem jó! Ne hasonlítsátok már össze a földtörténelem alatt kihalt fajokat azzal, amit az ember 200 év alatt totálisan kiirtott! Minden egyes kiirtott fajjal a mi saját túlélésünk esélye csökken! Azt sem tudjátok, hogy mi az a biodiverzitás és miért fontos! Csak beszéltek a levegőbe, mintha értenétek egy fikarcnyit is a témához!

Zabalint
Zabalint
2014. márc. 23. 19:41

Azért a te sértegetéseid mellett nem megyek el szó nélkül.

Nem ismerhetem az intelligenciádat, tudásodat, ahogy egyébként te sem az enyémet, lehet, hogy sokkal okosabb vagy nálam, én magamat valamivel az átlag alá sorolom ezen a téren, úgyhogy az esély is megvan rá.

De egy dolog biztos, hogy a lekezelő stílusoddal nagyon jól bemutatkoztál emberileg. Én ismerek nagyon okos embereket, de ők általában ki tudják fejezni kulturáltan, ha tévedek valamiben, és ami még fontosabb, nem alapból úgy állnak hozzá, hogy hülyével beszélnek, még ha esetleg az is vagyok adott esetben egy témához, és egyébként sem hiszik magukat a tudás egyetlen hiteles birtokosának, mint ahogy te gondolod magadról. Ezért azt gondolom, lehetsz akármilyen intelligens, nagy tudású, ez az egész végső soron semmit nem ér, mert valószínűleg meg fogsz rekedni ezen a szinten a hozzáállásod miatt.

kiskoller
kiskoller
2014. márc. 20. 6:15
#7

Az eddig a Földön élt fajok 99,99%-a már kihalt, ebből max 1%-ot, ha az ember okozott.

Miért kéne a pandákat védenünk? Csak mert "szépek"?

Most akkor vagy visszmászunk a barlangba, vagy elfogadjuk azt, hogy a környezet átalakulásával több ezer faj fog kihalni, és ez ellen nem tehetünk szinte semmit.

Arra kell törekednünk, hogy olyan fajokat viszont meghagyjunk, amelyek szükséges feltételei az ember által élhető Földnek.

zorrd023
zorrd023
2014. márc. 19. 22:01
#6

Azt azért mindenki beláthatja hogy fajunk egyelőre saját maga alatt vágja a fát. Legalábbis nagyon szépen mérgezzük a környezetet ami vissza fog ütni. Az ember a brutalitásával/agressziójával emelkedik ki a fajok közül. A ragadozok sem ölnek kedvtelésből csak élelem szerzésből. ( vízilovak is agresszívek több ember ölnek mint a krokodilok )

Viszont maga a cikk nem nagy cucc újra "felfedezték" amit már régen tudunk. Könyvekben ismeretterjesztő filmekben is benne van már x éve hogy az emberek irtották ki a moaféléket aztán mikor elfogytak a madarak, jöttek a kannibalizmus módszerei. Nem mellesleg a legnagyobb sasfajta is ott élt ami szintén kihalt. A dodót az óriás lundát szintén az embereknek sikerült elkaszálni ahogy az óriásteknősöket is Galapagoszon. Hogy miért baj hogy egy csomó faj kihal? Talán mert majd sikerül olyat is kiirtani ami felborítja a táplálékláncot. Bálnák egyre kevesebben vannak ami nagy baj! Delfinek bent vannak a top 10 legokosabb fajban szintén sok fajuk bajban van. Ott a cápa vadászat annak az eredményei látszanak már simán. Rengeteg cápafaj medúzákkal táplálkozik vagy más olyan fajokkal ami nem tesz túl jót az embernek. Aztán Ausztrália partjainál csodálkoznak hogy a halálos csípésű medúzákból túl sok van ... A bölények is Földünk legnagyobb növényevő populációja volt több mint 10 millió. Az igen okos fehérek ( én is fehér vagyok :P ) lelődözték majdnem az összeset csak úgy semmi céllal kedvtelésből. Aztán maradt 100 darab körül, rájöttek talán nem kéne és most már elég sok van megint.

Zabalint
Zabalint
2014. márc. 23. 19:11

A városok a szárazföldeknek is kis hányadát adják. Ha már értelmesen szeretnél érvelni, akkor jöhetnél azzal, hogy pl. Magyarország területének elenyésző része ugyan beépített terület, de döntő többsége szántóföld, ami meg ugye a lakott területek élelmezését hivatott szolgálni, és nagyon alacsony a biodiverzitása, míg a letelepedés előtt ezen területek nagy részén erdők voltak, tehát azzal, hogy szántóföldeket csináltunk belőle, igencsak kipusztítottuk az élővilágot.

Na, de fenntarthatósági szempontból az alapprobléma a túlnépesedés, ha töredék annyi ember élne a Földön, akkor kevesebb élelmiszer kellene, kevesebb lenne a szántóföld, kevesebb a város több az erdő, valószínűleg nekünk is élhetőbb környezet lenne. Azt, hogy ezt elérjük, ugyanolyan "pszichopata" szemlélet kell, mint ami ahhoz kellett, hogy "leigázzuk" a Földet.

csiki2
csiki2
2014. márc. 19. 12:33
#5

Szerintem hirtelen túl sok nézőpontot vegyítettetek, amelyek más-más időintervallumra vonatkozik.

    1. századi ember szemével nézve természetesen szomorú, hogy kihalt miattunk egy újabb faj, és a mi léptékünknek megfelelően rövid távon tovább csökkent a diverzitás.
  1. A természet és az evolúció számára ez teljesen mindegy, de azt se felejtsük el, hogy mi is a természet része vagyunk ("neki" aztán mindegy mit csinálunk), és mi is ugyanúgy kihalhatunk...

  2. Lehet, hogy hosszútávon nem szolgálja az emberek érdekét (értsd kihalásunk elkerülését), hogy mindent elpusztítunk magunk körül.

Ennek megfelelően lehet szomorkodni, vagy nem.

Azt azért megjegyezném, hogy a "nagy dicső faj", rengeteg más fajt nem képes kipusztítani, amit szándékosan akar (pl. szúnyog, kullancs), és ez alapjaiban kérdőjelezi meg, hogy mennyire is vagyunk az "elsők" a túlélési listán...

GennaroGattuso
GennaroGattuso
2014. márc. 21. 9:12

mzso

Tudod, van az a mondás, hogy "Ha okos ember hülyéskedik nevetés lesz a vége, ha hülye ember okoskodik akkor sírás." Remélem vetted a lapot.

ui.: Öregem, legalább helyesen tudnál írni.

Fernando
Fernando
2014. márc. 19. 10:31
#4

12: Hát igen, ezeknek is az a legnagyobb álmuk, hogy legyen ájfonjuk meg sportcipőjük, hát hogyne... Úristen...

http://www.sunukerfm.com/wp-content/uploads/2013/12/Chadian-refugees-recount-horror-after-C.Africa-attacks.jpg

DogTheDog
DogTheDog
2014. márc. 19. 13:12

Amint a kepen lathato feka arcok bekerulnek Europaba,azonnal dobjak a kecskehatat egy Yarisra,az allatbort Nike-ra cserelik (a cimke fennhagyasaval,amit jol lathato helyen logatnak ), vesznek iPhonet,amivel magukat fotozzak masok autoi es hazai elott,hogy otthon is lassak mennyire kiralyak.

Ezt pedig politikai menekultkent teszik,munkat soha nem vallalnak,csak a segely.

Pont miattuk szakad meg a szivem.

Lipaz
Lipaz
2014. márc. 18. 19:55
#3

Nincs ezzel semmi gond, egyszer az ember is kipusztul, feltehetően a saját maga által okozott életkörülmények miatt. Aztán akár kezdődhet minden elölről. Más fajokkal. Mert sajnos nem látom, hogy az ember érzelmileg fejlődne.

mzso
mzso
2014. márc. 18. 23:37

Az érzelmi fejlődés az lenne ha megszűnnének az érzelmek. Egyik legprimitívebb evolucionáris kolonc része egy racionalitásra is képes elmének.

Amúgy lehet hogy van fejlődés csak pszichopatáknak címkézik őket. (Vagy habzó szájjal ordibálják.)

arn
arn
2014. márc. 18. 18:13
#2

Ez tortent mindenutt, ahol az ember megjelent, a nagy testu allatok 90%a kipusztult. Afrika a kivetel, mert ott parhuzamosan fejlodtek a fajok, volt idejuk egymashoz alkalmazkodni.

mzso
mzso
2014. márc. 20. 22:08

Privátban már jól meg az alpári üzenetek küldözgetése. Egy mosolynak jó volt.

Azt is bírom amikor a legnagyobb tuskó emberek. Beírogatnak, hogy milyen gyáva, kövér, sovány valaki. Amikor nyílvánvaló, hogy nem látták/ismerik az illetőt.

Mintha látomásaik lennének. :D

Vagy nem bírják felfogni, hogy a sértegetések akkor érnek valamit hogyha van alapja. (látod, hogy vézna/kövér)

tibaimp
tibaimp
2014. márc. 18. 17:33
#1

Miért nem lepődök meg :@

zone
zone
2014. márc. 21. 9:52

Mert mostanában olyan sok ragadozó elől menekültél, ugye?

Vissza az oldal tetejére