Az emberi agy félelmetesen jó a mintázatfelismerésben. Ennek hátterében a szakértők szerint az áll, hogy elődeink ezt fejlesztve gyorsabban tudták érzékelni a rejtőzködő ragadozókat. A képesség napjainkban egy sor különleges dolgot tesz lehetővé, köztük néhány olyat is, ami súrolja a fantasztikum határait. Ezek közé tartozik például, hogy a látásukat elvesztett vagy vakon született emberek megtanulhatnak a körülöttük lévő tárgyakról visszaverődő hangok alapján tájékozódni, vagyis a denevérekhez és a delfinekhez hasonlóan képessé válnak az echolokációra.
Egy új kísérlet során a müncheni Lajos Miksa Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy mi történik az agyban ilyenkor, vagyis hogyan értelmeződnek a hangok a térre vonatkoztatott információkként. Ennek kiderítése érdekében a német szakértők egy vak személyt és 11 látót tanítottak meg az echolokáció kezdetleges formájára, vagyis arra, hogyan tudják hangok révén felmérni egy szoba méreteit.
A tesztek során a szakértők nem valódi tereket, hanem szimulált szobákat használtak, vagyis az alanyok befeküdtek az MR-készülékben, és amikor nyelvükkel csettintettek vagy dúdolni kezdtek, olyan hangokat hallottak vissza a fülükre helyezett fejhallgatóból, amilyen visszhangokat a kiadott hang keltett volna egy bizonyos méretű térben. A kísérlet során kezdetben különböző méretű virtuális szobákat kellett összehasonlítani, majd egy templom belső méreteit kellett megbecsülni a résztvevőknek, akik ehhez olyan hangokat használtak, amilyeneket akartak.
Az eredmények a kutatókat is meglepték. A szakértők ugyanis előzetesen azt hitték, hogy a látó alanyok nagyon rosszak lesznek a feladatok végrehajtásában, hiszen a hang alapján való tájékozódás nem olyasmi, amiben gyakorlatuk van. De nem így történt. A tesztek során a legjobban teljesítő résztvevő 4 százalékos különbséget is észlelni tudott a szobák nagysága között, az alanyok átlaga pedig 6–8 százalékos eltérés detektálása volt. Ami nagyjából megfelel annak a differenciának, amit a látástesztek során észlelni tudnak az emberek.
Szintén érdekes eredmény, hogy a visszhangok a látó alanyok motoros kérgét aktiválták az agyban, vagyis azt a régiót, amely a mozgások végrehajtásáért felel. A vizsgálatokból ráadásul az is kiderült, hogy a motoros kéreg különösen aktívvá vált, ha nagy tereket kellett a hangok révén felmérni. A vak alanyban ugyanakkor a motoros kéreg helyett a látókéreg mutatott hasonló aktivitást a visszhangok nyomán.
A vizsgálat eredményei azt sugallják, hogy az ember, legyen látó vagy nem látó, sokkal összetettebb echolokációra is megtanítható. A német kutatók a következő fázisban ezt szeretnék tanulmányozni, többek közt egy virtuális folyosón való navigálás révén. Az eredmények egyben annak megértésében is segíthetnek, hogy a vakok mit és hogyan érzékelnek a világból, és mennyire tapasztalják azt meg másként, mint a látók.
































