Az Einstein elérte a Nemzetközi Űrállomást

Az Európai Űrügynökség automata teherszállítója élelmiszert, ruhát, alkatrészeket, vizet, oxigént és üzemanyagot szállít, illetve a következő hónapok során saját hajtóműveivel segít növelni az űrállomás pályájának magasságán. 

Az Einstein elérte a Nemzetközi Űrállomást

Elérte az Nemzetközi Űrállomást, és szombaton sikeres dokkolást hajtott végre az Albert Einstein teherűrhajó, az Európai Űrügynökség teherszállítója. Az ATV (Automated Transfer Vehicle, automatizált szállítójármű) sorozat negyedik tagja június 5-én emelkedett a levegőbe a Guyana Űrközpontból egy francia gyártmányú Ariane–5 típusú hordozórakéta segítségével, számos fontos ellátmánnyal a fedélzetén. A több mint 20 tonnás automata űrjármű a legnehezebb teherhajó, amelyet az űrügynökség eddig az űrbe juttatott.

Az ATV-program keretében az elmúlt öt évben eddig összesen négy európai teherszállító űrhajó látogatott el az ISS fedélzetére. A Jules Verne 2008-ban, a Johannes Kepler 2011-ben, az Edoardo Amaldi pedig 2012-ben töltött néhány hónapot az állomáshoz csatlakozva. Az ATV-k feladata összetett, mivel azon túl, hogy az orosz Progressz teherhajóknál jóval több, körülbelül 6,6 tonna hasznos teher szállítására alkalmasak, összekapcsolódás után saját hajtóműveikkel segítenek növelni az űrállomás pályájának magasságát, megakadályozva, hogy az túlságosan mélyre süllyedjen a légkörben.

Az olasz és német tervezésű űrjármű két fő részből áll: egy kiszolgáló modulból és egy integrált teherszállító modulból. Az ATV 10,3 méter hosszú, 4,5 méter átmérőjű, és négy darab 22,3 méter hosszú napelemtáblával van felszerelve, amelyek átlagos összteljesítménye 4800 watt. Raktere 48 köbméteres, és nyomás alatt van, így kipakolás után az űrhajósok rendelkezésére áll, az összekapcsolódás hónapjai alatt jelentősen megnövelve az űrállomás lakható térfogatát, amely alapesetben 388 köbmétert tesz ki. Az asztronauták a lekapcsolódás előtt aztán a teherhajó rakterében helyezik el a veszélytelen hulladékokat, amelyek a légkörbe való visszatérés során az űrjárművel együtt megsemmisülnek.

Az Albert Einstein 2480 kilogramm száraz terhet (élelmiszert, alkatrészeket, ruhákat stb.) szállít, ezen kívül 570 kg víz és 100 kg gáznemű anyag (két tartályban tiszta oxigén, egyben pedig belélegezhető levegő) is van a raktérben. Az űrállomás pályamódosításainak segítéséhez 2580 kg üzemanyagot vitt magával a teherhajó, illetve további 860 kilogramm üzemanyagot szállít az ISS saját tartályainak feltöltésére.

A dokkolási folyamat teljesen automatizált módon, és a lézeres távolságmérő rendszereknek köszönthetően rendkívül precízen folyt le, miközben a két összekapcsolódó jármű 28 ezer kilométeres óránkénti sebességgel száguldott az űrben. Az Einstein nagyjából négy hónapot tölt majd a Zvezda modulhoz kapcsolódva, és a tervek szerint október 28-án hagyja el az ISS-t, hogy aztán a Csendes-óceán déli része fölött belépjen a légkörbe. Az ATV-sorozat utolsó tagja, a Georges Lemaître 2014-ben fog indulni.

Az ATV-k látogatásait egyébként nagyon kedvelik az űrhajósok, és nem csak a szállított javak miatt. Az asztronauták elmondása szerint a teherhajók raktere az összekapcsolódás ideje alatt az űrállomás legnyugodtabb helyiségének számít, így különösen kényelmesen lehet benne pihenni vagy éppen nagy koncentrációt igénylő projekteken dolgozni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward