A Microsoft Copilot+ PC kategóriáját, ami a Qualcomm Snapdragon X sorozatú SoC egységekkel indul hódító útjára, az iparági információk alapján eléggé komoly veszély fenyegeti, már ami a termékek elérhetőségét illeti, ugyanis az ARM és a Qualcomm között jogi harc dúl. Amennyiben az ARM javára dönt majd a bíróság, könnyen előfordulhat, hogy a Qualcomm SoC egységeivel szerelt Copilot+ PC-k szállítását és forgalmazását le kell majd állítani, ami hatalmas érvágás lehet mind a Microsoft, mind a Copilot+ PC-k gyártói, mind pedig a Windows on ARM platform számára, ami másodjára próbálja meghódítani a piacot.
Az új PC kategória nemrégiben mutatkozott be, és a tervek szerint 2024. június 18-án indulhatnak hódító útjukra az égisze alá tartozó konfigurációk, amelyek számos AI funkcióval próbálják elrabolni a vásárlók szívét. Ezek közé tartozik a sokat kritizált, adatvédelmi rémálomnak minősített Recall is, amit időközben átalakítottak egy kicsit a Microsoft szakemberei, így már biztonságosabban működhet, és szerencsére már alapértelmezetten sem lesz aktív, önkéntesen döntheti el mindenki, bizalmat szavaz-e neki. Amennyiben az említett PC kategória az elkövetkező hónapok folyamán nagy népszerűségre tesz szert, az több milliárd dolláros piacot teremt a Microsoft és partnerei számára. A becslések alapján az ARM alapú noteszgépek az év végéig nagyjából 5% körüli piaci részesedésre tehetnek majd szert, ugyanis 1 millió és 2 millió közötti darabszámban értékesíthetik őket az elkövetkező időszakban.
Amennyiben a Qualcomm és az ARM között dúló jogi háborút végül az ARM nyeri, az nagyon fájó pont lehet a Windows on ARM platform számára, ráadásul az elemzők szerint minél több ilyen noteszgép fogy, azaz minél sikeresebb lesz a kategória, az ARM annál több licencdíjhoz juthat idővel.
Hogy mégis milyen pereskedésről van szó? Az ügy még 2022-ben indult, méghozzá azért, mert a Qualcomm 2021-ben felvásárolta az Apple chiptervező mérnökei által alapított Nuviát, de 2022 folyamán nem egyeztetett az új licencfeltételekről az ARM illetékeseivel, miután a felvásárlás véglegessé vált. A Nuvia 1,4 milliárd dollárba került a Qualcomm számára, maga a cég pedig eredetileg ARM alapú szerverchipeket szeretett volna fejleszteni, de a felvásárlást követően a fejlesztőcsapat megmaradt tagjait a szerverchip fejlesztése helyett noteszgépekbe szánt chip fejlesztésére csoportosították át, végül ez a fejlesztés lett a nemrégiben bemutatott Copilot+ PC kategória alapja. Az ARM szerint a Copilot+ noteszgépek által használt chipek lényegében a Nuvia chipjének közvetlen leszármazottai, az ezekre vonatkozó licencek pedig már érvényüket vesztették.
Az ARM éppen ezért az ARM ökoszisztéma védelmében nyújtott be keresetet a Qualcomm ellen, illetve azért, hogy a Qualcomm fejezze be a jogsértő magatartást, fejezze be a Nuvia dizájnjának használatát, illetve semmisítse meg ezeket. A Qualcomm csapata időközben úgy látja, széles licencpalettával rendelkeznek az ARM technológiák terén, amelyek lefedik az új PC kategóriába szánt chipeket is, vagyis továbbra is úgy látják, mint a per 2022-es indulásakor: szerintük megvannak a megfelelő jogosultságaik és ezt a bíróság is helyben hagyja majd.
Az ügy pikantériája, hogy az az exkluzív megállapodás, ami az aktuális Qualcomm chipek szállítására vonatkozik a noteszgépgyártók felé, idén lejár, így az ARM alapú speciális chipeket a Qualcomm versenytársai is elkezdhetik szállítani a gyártók számára, azaz átrajzolódhatnak az erőviszonyok. A háttérben egyebek mellett az Nvidia és az AMD is dolgozik már ARM alap chipeken, legalábbis a Reuters forrásai erről számoltak be, és egyéb vállalatok is felbukkanhatnak majd a Copilot+ PC kategória körül, ami fokozhatja a versenyt. Ez az információ publikusan kevéssé hangoztatott, ezért is érdekes.
Az elemzők szerint van abban bizonyos fogú abszurditás, hogy az ARM a második legnagyobb üzleti partnerét perbe fogja, a Qualcommot így gyakorlatilag a legnagyobb beszállítója pereli, ami nem egy megszokott dolog. Az egyes befektetők és elemzők szerint van némi esély arra, hogy az ARM és a Qualcomm között végül megszületik a megállapodás még azelőtt, hogy a Delaware-i Szövetségi Bíróságon megkezdődne a tárgyalás idén december folyamán.