AZ AMD VEZETŐJE MEGERŐSÍTETTE, AZ ÉV MÁSODIK FELÉBEN ÉRKEZNEK A ZEN 5 ALAPÚ PROCESSZOROK

Az újdonságokkal az asztali szegmensben, a mobil szegmensben, illetve a szerverprocesszorok piacán is támadást indít a vállalat a rivális termékekkel szemben.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. febr. 1. 19:17
Az AMD vezetője megerősítette, az év második felében érkeznek a ZEN 5 alapú processzorok

Az AMD csapata rövidesen piacra dobhatja az első ZEN 5 alapú processzorokat, amelyek a teljes termékpalettát lefedhetik. A vállalat vezetője, Dr. Lisa Su éppen a napokban, az aktuális pénzügyi eredmények ismertetésekor árult el néhány részletet a ZEN 5 architektúra köré épülő termékek rajtjával kapcsolatban, igaz, teljesen pontos dátumokkal nem szolgált. Annyi biztos, hogy a ZEN 5 architektúra első képviselői még idén forgalomba kerülnek, ezzel a vállalat új lendületet kap majd a különböző piaci szegmensekben.

Első körben alighanem az asztali processzorok szegmense frissülhet, ott ugyanis az elmúlt év első negyedévében frissült utoljára a RYZEN 7000-es sorozat, amikor megjelentek a 3D V-Cache alapú megoldások, a RYZEN 7000X3D modellek, míg az első ZEN 4 alapú asztali processzorok már nagyjából két éve forgalomban vannak. Ezek a modellek a Granite Ridge sorozatot erősítik majd és várhatóan ugyanúgy tartalmaznak majd egy alap feladatokra használható iGPU-t, mint a RYZEN 7000-es család tagjai. Velük együtt mobil fronton is újdonságok megjelenésére számíthatunk, ott ugyanis a ZEN 5 alapú Strix Point mobil APU egységek bukkanhatnak fel, amelyekről éppen nemrégiben írtunk.

Galéria megnyitása

A Strix Point APU egységek az AMD első embere szerint a ZEN 5 architektúra köré épülő processzormagok mellett továbbfejlesztett RDNA architektúrát is használhatnak az iGPU esetében, valamint frissül a RYZEN AI motor is, ami az XDNA architektúra köré épül. Utóbbi lényegében egy NPU (Neural Processing Unit), ami az AI típusú feladatok helyi gyorsításág végezheti. A Strix Point APU egységek köré épülő első noteszgépek még idén megjelenhetnek. Addig is a Phoenix ráncfelvarrott verziója, a Hawk Point állja majd a sarat a noteszgépek piacán, ami 60%-kal megnövelt RYZEN AI teljesítménnyel várja a felhasználókat, egyéb tekintetben azonban eléggé vegyes lett a kép, ahogy azt korábbi hírünkben már megírtuk.

2024 folyamán arra számít az AMD vezetése, hogy a teljes megcélozható piac (TAM) esetében növekedés következik be éves szinten, ennek nagy része a második félévre koncentrálódhat, amikor is megindul az AI PC kategória felfuttatása. Éppen ezért erős növekedési lehetőségeket látnak idén a klienspiacon, ennek megfelelően ütőképes termékekkel is veszik célba azt – a ZEN 5 alapú processzorok segítségével tovább növelhetik előnyöket az AI PC kategórián belül.

Természetesen nemcsak a klienspiacon, hanem az adatközpontokba szánt processzorok szegmensében is számíthatunk ZEN 5 alapú processzorok érkezésére, ugyanis a ZEN 5 alapú Turin modellek szintén ebben az évben rajtolhatnak el, méghozzá valamikor az év második felében.

Az egyik hardverdetektív, Kepler úgy látja, a 3D V-Cache alapú ZEN 5-ös asztali processzorok majd csak 2025 folyamán rajtolnak el. A jelenlegi generáció esetében nagyjából 5 hónap telt el a normál és az X3D sorozatú modellek rajtja között, így nincs kizárva, hogy ezt a stratégiát az érkező modelleknél is beveti majd a gyártó. Ennek megfelelően talán a CES 2025 lehet a következő generációs X3D processzorok rajtjának helyszíne.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. febr. 2. 14:38
#3

Na látom ezt az AI retket ők sem bírták kihagyni a buzzword listáról. Sikerült megint egy hosszú életű agybajra felhúzni a fejlesztést, mire megjelennek ezek a procik az OpenAI meg hasonló pénztemető startupok már csődeljárás alatt lesznek, de semmi baj, lesz dedikált billentyű a nagy semmire!

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. febr. 4. 16:20

@Davidhux nézted mostanában a pénzügyi jelentéseket? Jelenleg 190 milliárd dollár mínuszban van az egész AI parág...

carrast
carrast
2024. febr. 2. 10:06
#2

hajrá hajrá :)  AMD m is volt, 3600x is 5600x is, most 13600k m van és lesz is jó darabig. a 13600k brutál lett, minden elismerésem, de ugyanúgy szurkolok az AMD nek is!

Wizzard
Wizzard
2024. febr. 2. 8:39
#1

Amd 2023 Q4 jelentés:

"Az utolsó negyedévben a játékszegmens bevétele 1,4 milliárd dollár volt, ami 17%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest és 9%-os csökkenést a félig egyedi bevételek csökkenése miatt, amelyet részben ellensúlyozott az AMD Radeon™ GPU-eladások növekedése."

"Egész évben, 2023-ban a Gaming szegmens bevétele 6,2 milliárd dollár volt, ami 9%-os csökkenés az előző évhez képest, elsősorban az alacsonyabb félig egyedi eladások miatt."

Ugye ez van amikor már olyan olcsón kell adni a radeon-t, hogy megvegyék, hogy már nem termel pénzt. Teljesen érhető az amd részéről hogy elengedi a csúcs kártyát. Jól láthatóan éveken keresztül nem tudott az nv-vel versenyezni, pláne RT-ben, csak égette a pénzt.

Busterftw
Busterftw
2024. febr. 6. 17:21

@axe Konkretan az UE4 es Unity engine-ben is a Physx a default.
De jah, senki nem hasznalja.

Vissza az oldal tetejére