Az AMD processzorkínálata eléggé erősre sikeredett az elmúlt időszakban, a még mindig komoly pénzügyi kihívásokkal küzdő Intel legnagyobb bánatára. Az AMD csapata az ütőképes processzorok révén növelni tudja piaci részesedését a legtöbb szegmensben, ami igazából egy pozitív fejlemény, hiszen az erős piaci versenyből nemcsak a vállalat, hanem az üzleti felhasználók, a gamerek, illetve az átlagfelhasználók is profitálhatnak.
A napokban egy érdekes kis összesítés keretén belül mutatta meg az AMD vezetése, pontosan mely területeken sikerült maguk mögé utasítani az Intel processzorait, a lista pedig eléggé terjedelmes. Ez mindenképpen a vezetés és a fejlesztőcsapat rátermettségét, felkészültségét, illetve a korábban meghatározott irány helyességét támasztja alá, valamint azt is mutatja, végrehajtás terén is kiválóan haladnak a dolgok – csak nehogy a végén elbízzák magukat.
A tények alapján a szuperszámítógép-fürtök szegmensében jelenleg az AMD adja a világ két leggyorsabb rendszerének alapját, így a képzeletbeli aranyérmet és az ezüstérmet is a vállalat vezetésének nyakába lehet akasztani. A TOP 500.org júniusi összesítésében szereplő TOP 10-es lista két leggyorsabb rendszere az AMD negyedik generációs EPYC sorozatú szerverprocesszorai, illetve MI300A típusú AI gyorsítói körül épül.
AI fronton is az AMD kínálja a leggyorsabb mobil APU egységeket a RYZEN AI Max széria formájában, amelynek tagjai akár 128 GB-nyi LPDDR5X fedélzeti memóriát is használhatnak a 256-bites memória-adatsínen keresztül. Jelenleg ezek a mobil APU egységek az egyetlenek a piacon, amelyek helyben tudják futtatni a 128 milliárd paraméterből álló LLM-eket.
Asztali fronton mind játékra, mind pedig tartalomgyártásra az AMD nyújtja a leggyorsabb processzort a RYZEN 9 9950X3D formájában, de a maga kategóriájában a RYZEN 7 9800X3D is rendkívül erős versenyző. A Granite Ridge-X alapú csúcsprocesszor, azaz a RYZEN 9 9950X3D egyértelmű fölényt mutat az Intel jelenlegi leggyorsabb konzumerpiaci asztali processzorával, a Core Ultra 9 285K-val szemben mind játékok, mind pedig produktivitást segítő alkalmazások terén. A noteszgépek szegmensében szintén az AMD kínálja a leggyorsabb mobil processzort a Fire Range-X szériát erősítő RYZEN 9 9950HX3D formájában, ami lényegében az előbb említett RYZEN 9 9950X3D mobil kiadása, BGA tokozásba ültetve.
A szerverek szegmensében az ötödik generációt képviselő, Turin kódnévre keresztelt modellek nyújtják a legjobb foglalatonkénti teljesítményt, hála a magasabb processzormag-számnak, a több memória-csatornának, valamint a több PCI Express sávnak. A HEDT platformok piacán szintén az AMD számára áll a zászló, ugyanis a nemrégiben piacra dobott RYZEN Threadripper Pro 9000 WX modellek egyértelműen maguk mögé utasítják riválisaikat, és ezt a független tesztek is alátámasztják. Az asztali játékkonzolok és a kézi játékkonzolok szegmensében szinténaz AMD megoldásai a piacvezetők.
Az U és a H sorozatú mobil processzorok szegmensében már nem az AMD termékei a legjobbak, ott a Strix Point nem tud egyértelmű teljesítményfölényt elérni az Arrow Lake-U és az Arrow Lake-H sorozat képviselőivel szemben, vagyis ezen a területen hatékonyabb termékekre lesz szükség a jövőben, ha piavezető szerepre vágyik a vállalat.