Shop menü

AZ 1C COMPANY JÁTÉKAI A GAMESCOMON

A kiadó több címmel is készül.
Fellner Hajnalka
Fellner Hajnalka
Az 1C Company játékai a Gamescomon

Az idei Gamescomot augusztus 21. és 25. között rendezik meg Kölnben. A show-tól az Ancestors Legacy-t is kiadó 1C Company sem marad távol, standjuk házigazdája az MMA-bajnok Andreas „Big Daddy” Kraniotakes lesz. A látogatókat versenyek, egyéb programok és nyeremények várják, illetve a cég játékait is kipróbálhatják majd.

A Devil’s Huntról nemrég írtunk, a rendezvényre készült trailerrel most bele is pillanthatunk a Paweł Leśniak „Equilibrium” című regényén alapuló, a Menny és a Pokol háborújáról szóló történetbe.

A Stygian: Reign of the Old Ones-ról már szintén olvashattatok nálunk: a lovecrafti ihletésű, régimódi szerepjátékban józanságunk határait feszegetjük, és sosem látott szörnyetegekkel küzdünk meg a csodaszép, kézzel rajzolt helyszíneken.

A Steamen korai hozzáférésben lévő Deep Sky Derelicts a körökre osztott stratégiai szerepjátékok kedvelőinek szól. A távoli jövőbe visz minket, ahol szinte határtalanul utazhatunk a galaxisban, a társadalmat azonban hatalmas vagyoni különbségek jellemzik. Egy zsoldoscsapatot irányítunk, akik kártyákkal és roguelike elemekkel fűszerezett harcokat vívnak a játék egyedi, képregényes sci-fi világában.

Az Ancestors Legacy-t májusban teszteltük. A PC-s verzió után hamarosan konzolokra is megérkezik, már csak el kell dönteni, hogy a vikingek, az angolszászok, a germánok, vagy a szlávok élén verekedjük-e át magunkat egész Európán.

A Fell Seal: Arbiter’s Mark szintén korai hozzáférésben van a Steamen. Egy körökre osztott, a történetre kihegyezett szerepjátékról van szó, melyben részletesen testreszabható csapatunk Arbiter Kyrie vezetésével próbálja megtisztítani a korrupciótól a steampunkos beütésű világot.

A Gift of Parthax hőse Arif, a mágus, aki barátját szeretné megmenteni. Ehhez ellenfelek egész során kell átküzdenie magát a 2D-s arénákban. A látványvilágot a gótikus pixeles stílus jellemzi, és egyáltalán nem néz ki rosszul.

A Re-Legion cyberpunk RTS lesz, melyben egy futurisztikus, technokrata társadalomban válunk prófétává. Követőket kell majd szereznünk a szektánkba, és miután feltápoltuk őket, indulhat a város hitetlenektől való megtisztítása.

Az Eternity: The Last Unicorn a norvég mitológiához visz minket közelebb. Az egyedi akció-szerepjáték szépséges, részletgazdag világában Eternity nyomába eredünk.

Sötét hangulatú, képregényes akció-kaland a Haimrik. Fiatal írnokként kell túlélnünk egy középkori városban, mely véletlenül tele van harcosokkal, boszorkányokkal, sárkányokkal és sárkányokon lovagló harcos boszorkányokkal. A humortól sem mentes csaták során a szavak ereje lesz fő fegyverünk.

Ha szeretitek a szürreális, rejtélyes történeteket, akkor a tervek szerint még idén megjelenő Unknown Fate-re érdemes odafigyelnetek. A virtuális valóságban mi leszünk Richard, aki világból világba utazva igyekszik majd rálelni a kiútra, miközben a valóság darabokra hullik körülötte.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére