Shop menü

AWAKENED – AZ ELSŐ DEAD SPACE 3 KIEGÉSZÍTŐ

Márciusban már jön is az első kiegészítő a most megjelent játékhoz. Félelmetes.
Tibor Kovács
Tibor Kovács
Awakened – az első Dead Space 3 kiegészítő

Még csak most jelent meg a Dead Space 3, de máris bejelentették, hogy márciusban jön az első kiegészítő. Az Awakened névre hallgató DLC 10 dollár körüli áron lesz kapható PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

Galéria megnyitása

A kiegészítő sztorijáról nem szól a fáma, de az EA azzal a szöveggel próbálja meg borzolni az idegeinket már így jó előre, hogy a sorozat legsötétebb fejezeteit ismerhetjük meg belőle, és a Necromorph csaták minden eddiginél ijesztőbbek és félelmetesebbek lesznek. Steve Papoutsis executive producer elmondta, hogy a kiegészítő a nyugalom megzavarására még jobban alkalmas dolgokat tartalmaz. Kérdésünk, hogy mit tartalmaz akkor a játék, ugyanis azt nem úgy marketingelték, hogy a megjelenéskor bejelentett kiegészítőnél kevésbé ijesztő vagy félelmetes, és a nyugalmunk sem lesz annyira megzavarva. Hol itt az igazi horror? Az EA-féle DLC-kiadási rendszernél már csak az új mikrotranzakciós rendszerük félelmetesebb.

Kapcsolódó cikkeink:

Mikrotranzakciók és Shepard páncélja a Dead Space 3-ban

Dead Space 3 mikrotranzakciók

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére