A gyógyszer az első új, kifejezetten a COVID-19 ellen kifejlesztett készítmény, ami tekintve, hogy a korábban más célokra létrehozott szerek egyelőre legfeljebb mérsékelten sikeresek a fertőzés ellen, fontos lépést jelenthet egy valóban hatásos gyógymód létrehozása felé. Az új szer egy emberben termelődött antitesten alapul, amelyet a betegséget okozó SARS-CoV-2 ellen állított elő egy korai amerikai túlélő szervezete. Az Eli Lilly projektje mellett két másik hasonló próbálkozás is folyamatban, a Regeneron, illetve a Vir Biotechnology és a GlaxoSmithKline közösen dolgozik egy-egy szintén antitest-alapú gyógyszeren, amelyek emberi tesztelése rövidesen megkezdődhet.

Az Eli Lilly első körben csak a hatóanyag biztonságosságát teszteli, ennek keretében 32 egészséges önkéntesnek adják be a szert különböző nagyságú dózisokban. Hogy bármelyik kísérleti hatóanyagból sikeres tesztelés esetén mikor lehet a klinikumban általánosan alkalmazható gyógyszeres terápia, az több dologtól is függ, például hogy a cégek milyen utat választanak a hatásosság felmérésére, hogyan alakul menet közben a járvány (pl. hogy lesz-e elég beteg a széles körű teszteléshez, amikor ennek eljön az ideje), illetve hogy milyen gyártástechnológiával állítható elő a hatóanyag. Az Eli Lilly képviselője mindenesetre elképzelhetőnek tartja, hogy ha bármelyik szerrel jól alakulnak az emberi tesztek, akár már az idei év végére rendelkezésre állhat egy megfelelő mennyiségben előállított, működő antitest-gyógyszer.

Galéria megnyitása

Míg a vakcinák úgy működnek, hogy a vírus egy részletének bejuttatása révén megtanítják a szervezetet a vírus felismerésére, és előre antitesteket termeltetnek a testtel, az antitest-gyógyszerek eleve kész antitesteket juttatnak be, amelyek a már megbetegedett testben is képesek segíteni a fertőzés leküzdését. A COVID-19-ből felgyógyultak vérplazmájának beadásához képest pedig az a különbség, hogy az antitest-gyógyszerekben csak egyfajta, gondosan kiválasztott antitest van, amely különösen hatékonynak bizonyult a SARS-CoV-2 ellen. Ez egyrészt sokkal kontrolláltabb adagolást és hatásmechanizmust tesz lehetővé, mint a plazma, amely sok ezer különböző típusú molekulát tartamaz, amelyekből nem tudni, melyik működik, ráadásul donoronként eltérő összetételű. Másrészt az antitest-gyógyszerek nagy mennyiségben előállíthatók, így nincs szükség donorokra sem.

Az Eli Lilly szere egy olyan antitesten alapul, amelyet február végén azonosított az AbCellera nevű kisebb cég egy COVID-19-beteg vérében. A cég egyesével tesztelte a beteg mintájában található, a vírus ellen potenciálisan hatékony molekulákat, és több mint 550 olyat azonosítottak, amely elvileg használhatónak látszott. Ezt követően vették fel a kapcsolatot az Eli Lilly-vel, mivel tudták, hogy egyedül nem lesz kapacitásuk a további kísérletekre és fejlesztésre. A két cég munkatársai azóta azonosították a legígéretesebb antitesteket (a most emberi tesztelésre kiválasztotton kívül még kettőt), és nekiláttak a gyakorlati tesztelésnek. Az Eli Lilly egy másik együttműködő partnere, a sanghaji Junshi Biosciences kutatói a múlt héten publikáltak egy tanulmányt, amelyben arról számolnak be, hogy az antitest-készítmény rhesusmajmokban szignifikánsan csökkentette a vírusterhelést.

Galéria megnyitása

Azt egyelőre nem tudni, hogy a szer (vagy a többi, hasonló működési elvű, fejlesztés alatt álló hatóanyag) emberekben is hatásos lesz-e, és alkalmazásának komoly kockázatai vannak. Még mindig nagyon keveset tudunk a COVID-19-et okozó vírusról, és a rá adott immunválaszról is, ilyen körülmények között pedig fokozottan kockázatos a tesztelés. Az antitest-gyógyszerek azon túl, hogy lehetséges, hogy egyáltalán nem fognak működni, akár betegebbé is tehetik az eleve leromlott állapotú pácienseket. Ezekre a kérdésekre csak a klinikai vizsgálatok adhatnak választ.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Renhoek
Renhoek
2020. jún. 4. 1:44
#1

Mire ebből lesz valami, addigra már élesben fogják adni a vakcinát "emergency use". 

Az a gond, hogy nagyon költséges, és még elég ismeretlen terep. Ráadásul ezek inkább megelőzésre lennének jók. Pl EÜ dolgozóknak folyamatosan adni... intravénásan ez persze nehéz. 1-1 shot meg kitudja mennyit ér.

Súlyos elhúzódó eseteknél már rég nem a vírusszám a gond , ezért nem csökkentik a halálozást szignifikánsan a vírusgátlók már. 5-10 nap után gyakran a citokin viharban halnak meg a betegek, (akkor immungátlás kell), vagy tüdőkárosodásban, egyéb problémában... és gyakran ez egybeesik az antitestek megjelenésével. Pont ezt akarják elkerülni a cikkben említett terápiánál, nehogy.pont az antitestek robbantsák be az immunrendszert túlzottan. 

...

Szóval az vakcina már kész, ha műkódik akkor megtanítja a szervezetet előre a folyamatra.

Bihus
Bihus
2020. jún. 15. 13:38

@Renhoek sokmindenkinek gyanús ez az egész márciusi kezdet is itthon. Édesapám és párom is egymástól függetlenül voltak január végén nagyon magas lázzal betegek, nyilván lehet, hogy tök más cucc volt, de az a fura, hogy évek óta nem voltak ilyen tüneteik. Apám, ha jól emlékszem, 30-40 év munkaviszony alatt nem volt betegszabin.

Vissza az oldal tetejére