A félvezetőipar dinamikusan fejlődik világszerte, újabbnál újabb üzemek épülnek, ahogy az egyes térségek egyre inkább próbálnak arra törekedni, minél közelebb készüljenek hozzájuk az egyes chipek, lehetőleg országon vagy egy nagyobb térségen belül – előbbire jó példa az Amerikai Egyesült Államok, míg utóbbi alatt Európát érthetjük.
Egy-egy üzem felépítése igencsak költséges és hosszadalmas folyamat, ezzel kapcsolatban derült fény néhány fontos részletre, hála a Semiconductor Digest összefoglalójának. Érdekesség, hogy míg Tajvanon jellemzően 19 hónapig tart egy új chipgyártó üzem felépítése, addig ugyanez az Amerikai Egyesült Államok területén már kétszer ennyi időt, 38 hónapot vehet igénybe. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy az építési engedélyt nehezebb megszerezni az Amerikai Egyesült Államokban, valamint az is szerepet játszik a sebességben, hogy az amerikai üzemeket nem 24/7 üzemmódban, azaz nem a nap 24 órájában, a 7 minden napján építik, hanem csak munkaidőben, munkanapokon, ami lelassítja a folyamatot. Erről az Exyte, egy piacvezető vállalat számolt be, amely széles körű tapasztalattal rendelkezik olyan csúcstechnológiás üzemek tervezésével és építésével kapcsolatban, mint amilyenek a szóban forgó chipgyártó üzemek.
Érdekes azt is összehasonlítani, mennyi ideig tart egy chipgyár építése a különböző térségekben. Tajvanon 19 hónap, míg Szingapúr és Malajzia területén 23 hónap szükséges a folyamat befejezéséhez, ehhez képest Európában már 34 hónap, az Amerikai Egyesült Államok területén pedig 38 hónap szükséges egy ilyen üzem felépítéséhez. A tajvani gyorsaság mögött az áll, hogy ott könnyebben el lehet intézni a bürokratikus folyamatokat, például az építési engedélyt, valamint az építkezés is folyamatosan zajlik, és a munkások is kellően képzettek, illetve kellően tapasztaltak is, azaz kevesebb tervrajzra és utasításra van szükségük az üzem felépítéséhez, hiszen több gyárt is felhúztak már, a „kezükben van a rutin”.
Az Amerikai Egyesült Államokban az építést nemcsak a bürokrácia és a másfajta munkarend hátráltatja, hanem az is, hogy nem túl hatékony az ellátási lánc. Az üzemek építése az USA területén ráadásul kétszer olyan drága folyamat, mint Tajvanon, ami a nem túl hatékony ellátási lánc mellett a magasabb bérigénnyel, illetve a szigorúbb, részletesebb hatósági követelményekkel magyarázható. Az amerikai kormányzat korábban már életbe léptetett egy könnyítést, ami segít a környezetvédelmi engedély kiadásának felgyorsításában, ám ez a teljes folyamatot nézve még mindig nem eredményez elegendő gyorsulást.
A modern félvezetőipari gyárak egyébként jellemzően 20 milliárd dollár feletti tételt képviselnek, amiből nagyjából 4-6 milliárd dollárt tesz ki maga a szerkezet, a többi az infrastruktúrára és a gyártáshoz kapcsolódó eszközökre megy el. Herbert Blaschitz, a fentebb említett Exyte egyik illetékese abba is betekintést engedett, hogyan kell elképzelni egy gyár építését, már ami a munkaórák és a felhasznált anyagok mennyiségét illeti. Egy-egy félvezetőipari gyártóegység felépítése nagyjából 30-40 millió munkaórán át tart, közben 83 000 tonna acélt használnak fel, de szükség van nagyjából 9012 kilométernyi elektromos vezeték beépítésére is, valamint 600 176 köbméternyi betont is be kell dolgozni az alapba és a szerkezetbe. Egy átlagos chipgyár területén nagyjából 40 000 négyzetméteres „tiszta szoba” kaphat helyet, ahol jelen vannak a lapkagyártáshoz szükséges eszközök, amelyekből nagyjából 2000 darabot használ egyetlen ilyen üzem, amelyek között természetesen fontos kapcsolat van, már ami a különböző folyamatok elvégzéséhez szükséges együttműködést illeti.
Európának és az Amerikai Egyesült Államoknak ezen a téren tehát versenyképesebbé kell válniuk, hogy Tajvanhoz mérhető szinten építhessenek új üzemeket mind árazás, mind pedig sebesség terén.
