AMD: Nem igazak a pletykák, a tervek szerint jön a ZEN 3, még idén

A DigiTimes iparági forrásokra hivatkozva csúszásról számolt be, ám az informátorok ezúttal nem voltak a helyzet magaslatán.

AMD: Nem igazak a pletykák, a tervek szerint jön a ZEN 3, még idén

A DigiTimes nemrégiben egy érdekes hírt közölt, amely alapján úgy tűnt, hogy az AMD ZEN 3 architektúrája nem idén, hanem majd csak jövőre érkezhet meg, méghozzá a CES 2021 alkalmával. Még azt is pedzegették, vajon marad-e a 7 nm-es gyártástechnológia, vagy már 5 nm-re vált-e a vállalat a ZEN 3-as processzorok esetében. Sokan úgy gondolták, hogy az „XT” jelölésű processzorok piacra dobása csak erősíti az említett feltevést, azaz idén tényleg a RYZEN 3000-es sorozatra támaszkodhat a gyártó, ám erről szó sincs, és ezt maga az AMD jelentette ki.

Galéria megnyitásaAz illetékesek viszonylag gyorsan reagáltak a pletykára, ugyanis nem vették jó néven azt, hogy az alaptalan feltevés nagyon hamar szárnyra kapott. Az efféle alaptalan híresztelésekkel sok kárt tudnak okozni az iparági pletykagyárak, ami az érintettek számára rengeteg fejfájást okozhat.

Ebből az egyik az, hogy a részvényesek aligha örülnének, ha a pletykákból tudnák meg, mi a helyzet a vállalat háza táján, így mindenképpen meg kellett erősíteni: továbbra is minden a tervek szerint alakul. A hasonló pletykák természetesen a cég részvényárfolyamára is negatívan hatnak, vagyis kézzel fogható veszteséget okoznak, így érthető, hogy a vállalat mielőbb reagálni akart rájuk. 

A szerverpiacon idén bemutatkozhat a Milan sorozat, ez szinte teljesen biztosra vehető az eddigi útiterv alapján, így ez egy remek kiindulópont. A HEDT szegmensben eléggé keményen bebetonozta elsőségét az AMD, így ennek a piaci részlegnek nincs igazán szüksége új fejlesztésre, de ettől még elképzelhető, hogy idén megérkeznek a következő generációs Threadripper processzorok – addig ütik a vasat, míg meleg.

Galéria megnyitása

A mobil processzorok piacán a Renoir APU egységeknek köszönhetően éppen a piaci részesedésének növelésébe kezdett a vállalat, így talán stratégiailag is fontos lépés lehetne, ha ebben a szegmensben egy újabb processzor-generáció mutatkozna be szokatlanul gyorsan, amelyekkel még jobban növelni lehet a piaci jelenlétet, hiszen a mobil processzorok szegmense adja az x86-os piac 60%-át, vagyis nem egy elhanyagolható terület.

Viszont a Renoir APU sorozat még csak idén év elején mutatkozott be, a RYZEN 4000U sorozatú noteszgépek pedig még éppen csak most kezdtek el szállingózni, így egy idei frissítés nem feltétlenül tűnik valósnak. Ennél a termékcsaládnál több esély lehet a következő év elejére időzített rajtnak. Jó eséllyel újabb asztali processzorok is érkezhetnek, amelyekkel erősíthetné piaci pozícióját a vállalat ezen a területen, az előző generáció tagjai ugyanis lassan egy éve a piacon vannak, így időszerű lehet a leváltásuk.

A TechPowerUp munkatársai, akik a kliensprocesszorokért felelős részleg termékmenedzserével beszéltek, úgy vélik, a ZEN 3-as EPYC szerverprocesszorok mellett a ZEN 3-as asztali processzorok is megjelenhetnek első körben, ugyanis a megfogalmazásból szerintük ez jött le.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap