ÁLLÍTÓLAG DECEMBERBEN KERÜLHETNEK AZ ÜZLETEK POLCAIRA AZ ELSŐ INTEL ARROW LAKE-S PROCESSZOROK

Ha igaz a pletyka, akkor két hónappal később érkeznek az újdonságok, mint azt a korábbi információk alapján várhattuk.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. júl. 15. 7:52
Állítólag decemberben kerülhetnek az üzletek polcaira az első Intel Arrow Lake-S processzorok

Néhány hete még arról volt szó, hogy az Intel Arrow Lake-S processzorai, amelyek a Core Ultra 200-as sorozatot erősítik asztali fronton, idén októberben rajtolhatnak el, szeptemberre pedig a Lunar Lake-C platform rajtját várjuk, amelyben a Core Ultra 200V sorozatú mobil processzorok foglalnak helyet.  A Lunar Lake sorozattal kapcsolatos általános tudnivalókat ebben a hírben foglaltuk össze, míg az Arrow Lake platform felépítéséről szóló diagrammot és az aktuális tudnivalókat ebben a hírben prezentáltuk.

Az Arrow Lake-S modellek rajtja a jelek szerint jó két hónappal hátrébb csúszott, ugyanis a friss szivárgások alapján – amelyek hivatalos forrásból természetesen nem nyertek megerősítést – az új processzorok kereskedelmi forgalomban majd csak december folyamán jelenhetnek meg. A dolgok jelenlegi állása alapján a QS (Qualification Sample)  státuszú modellek valamikor a 40. hét környékén készülhetnek el, ami szeptember végét, illetve október elejét takar, innentől kezdve viszont még néhány hónapnak el kell telnie, mire a termékek végleges változatainak szállítását megkezdhetik a partnerek.

Az egyelőre nem világos, hogy a késést mi okozza, illetve az is rejtély, mennyire pontos információról van szó, ugyanis az értesülés az egyik neves hardverdetektívtől származik, aki nem árulta el forrásának kilétét. Amennyiben tényleg decemberben jelennek meg az Intel asztali Arrow Lake-S processzorai, az azt jelenti, hogy az AMD ZEN 5 architektúra köré épülő RYZEN 9000-es sorozatú asztali modelljei közel 5 hónapig garázdálkodhatnak szabadon a piacon, vagyis addig jelentősebb mértékben növelheti a vállalat processzorpiaci részesedését. Ehhez persze az kell, hogy az Arrow Lake-S modellek tényleg késve jelenjenek meg, valamint az sem mindegy, a RYZEN 9000-es processzorok milyen ár/teljesítmény aránnyal rendelkeznek majd, mert ettől is függ, mennyire lesznek vonzóak a vásárlók számára.

Az Intel csapta egyelőre nem reagált a pletykára, de ez aligha meglepő, az efféle információkat rendszerint amúgy sem szokták kommentálni. Reméljük, rövidesen tisztul a kép a témában, és arra is fény derül, hogy miért érkeznek később az újdonságok – már amennyiben később érkeznek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2024. júl. 17. 13:27
#1

Tovább gyűrűzik az Intel botrány, már az adatközpontok és játékszerverek sincsenek biztonságban

Hónapok óta tudjuk, hogy komoly gond van az Intel csúcsprocesszoraival, a vállalat pedig hónapok óta próbálja elmismásolni a dolgot, hol a felhasználókra, hol az alaplapgyártókra kenni az egészet. A helyzet azonban az, hogy a probléma komolyabb, mint azt eddig gondoltuk, és ha nem kezdenek vele valamit azonnal, az a következő generációs processzorok eladásaira is rányomhatja a bélyegét.   https://www.pcwplus.hu/pcwpro/tovabb-gyuruzik-az-intel-botrany-mar-az-adatkozpontok-es-jatekszerverek-sincsenek-biztonsagban-357880.html

Az összeomlások 100%-áért a kékek chipje felel felhasználói- és szerveroldalon is.

Nem telik el úgy hét, hogy ne fokozódna a feszültség az Intel új generációs csúcsprocesszorai körül. Az csak egy dolog, hogy a középkategóriás Zen 5 processzor egymagos teljesítményben veri az Intel Core i9-14900K-t, a nagyobb gond az,  hogy a Raptor Lake processzorok folyamatos összeomlást okoznak, ezzel komoly károkat okozva nemcsak játékosoknak, hanem egyre több fejlesztőnek is.

A napokban mi is beszámoltunk arról a statisztikáról, amely alapján egyre több szerverparkban és adatközpontban okoznak gondolt az instabil 13900K és 14900K chipek, valamint hogy a fejlesztők által gyűjtött logok alapján is kiemelkedően magas ezek száma. Most egy játékfejlesztőtől, a Path of Titans mögött álló Alderon Games alapítója is felszólalt az ügyben.

Matthew Cassells a Chipzillának adott interjújában elmondta, hogy gyakorlatilag az összeomlások 100%-a szóban forgó két processzorral történik

Hiába az összes mikrokód, BIOS- és firmware frissítés, egyszerűen képtelenek orvosolni a problémát.

A PC, PlayStation, Xbox és Nintendo Switch konzolokra is megjelenő játékban már több ezer összeomlást okoztak a kritikus chipek, akkora kárt okozva ezzel a fejlesztőknek, hogy el is kezdték az összes szervert átmigrálni AMD procival szerelt gépekre, sőt, a játékban felugró üzenetben kérik a közösségi szerverek üzemeltetőit is, hogy tegyenek így, valamint a játékosokat, hogy tudják, nem játékban van a hiba.   https://www.pcwplus.hu/pcwpro/egy-jatekfejleszto-szerint-akkora-a-baj-hogy-az-intelnek-vissza-kene-hivni-a-hibas-procikat-357982.html

j4ni
j4ni
2024. júl. 17. 15:43

@I.Jozsef83 Nagyon gatya. Ha a hiba tervezési és nem olvosolható a limitek ésszerű csökkentésével, akkor elképzelhető, hogy az Arrow Lake is megörökölte a Raptor Lake-től.

Vissza az oldal tetejére