Algával hűthető és fűthető ház épült Hamburgban

A 15 lakásos épület délkeleti és délnyugati falán összesen 129 algatartály lóg, amelyek nyáron árnyékot nyújtanak, télen pedig a belőlük kinyert biogázzal fűthető a ház. 

Algával hűthető és fűthető ház épült Hamburgban

Hamburgban elkészült a világ első olyan háza, amelynek hőszabályozását kizárólag algák segítségével biztosítják. A 15 lakásos épület délkeleti és délnyugati falán összesen 129 algatartály lóg. A BIQ-ház (Bio Intelligent Quotient) a tervezők szerint kiváló példája annak, hogyan lehet hasonló megoldásokkal fűteni, illetve hűteni a nagyobb épületeket.

A konstrukció létrehozásához szükséges algamennyiséget a közeli Elbából gyűjtötték be a kivitelezők, majd vízzel teli, téglalap alakú, lapos, átlátszó falú tartályokba helyezték az algákat. A tápanyagok és a szén-dioxid napi szintű adagolásáról egy automata rendszer gondoskodik, a tartályokat pedig folyamatosan a Nap felé forgatja egy napelemes rendszereknél már bevált technológia. Ahogy az algák napos időben, főként nyáron elszaporodnak, hatékonyan árnyékolják a napsütötte falakat, így hűtik az épületet.

A tartályokban keletkező addicionális hőmennyiség az épület alatt elhelyezett sósvizes tartályokban tárolódik későbbi használatra várva. Amikor az algák mennyisége elér egy pontot, a tartályokból eltávolítják a többletet, az épületen belül feldolgozóegységbe viszik, ahol biogázt készítenek belőle. Télen aztán ezt használják az épület fűtésére.

A BIQ-ház megtervezése és kivitelezése összesen három évig tartott, és nagyjából 5 millió euróba került. A költségeket álló Internationale Bauausstellung (IBA) összesen 16 hasonló projektben vett részt az elmúlt időszakban, melyek elsődleges célja annak igazolása, hogy napjainkban lehetséges egyszerre költséghatékony és környezetbarát épületeket létrehozni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward