Alakul az első fúziós hajtómű

A Star Trek ihlette dilítiumkristály-meghajtású hajók nem fognak fénysebesség fölött száguldozni, de akár kétszer olyan gyorsak is lehetnek, mint a jelenlegi leggyorsabb űrjárművek.

Alakul az első fúziós hajtómű

Az emberiség fél évszázada kezdte meg a világűr felderítését, túl messzire azonban csillagászati léptékben mérve nem sikerült eljutni. Carl Sagan 1980-ban úgy fogalmazott, hogy ha a Földet a minket körülvevő kozmikus óceán partvidékének tekintjük, az eddigiek során nem tettünk többet, minthogy egy kicsit belemártottuk a lábunkat a vízbe. Az azóta eltelt több mint harminc év sem hozott gyökeres előrelépést ezen a téren.

A probléma oka egyértelmű: az űr zavarba ejtően óriási, így nagyon nagyok benne a távolságok is. Ehhez képest a Voyager‒1, a leggyorsabb ember alkotta jármű, „mindössze” 63 ezer kilométer volt képes megtenni óránként, ami aprócska töredéke a fény sebességének. Egyik legközelebbi szomszédunk, a Mars meglátogatása is 6‒8 hónapig tart a jelenleg használatos hajtóművekkel. A téridő-hajtóművekhez hasonló elképzelések egyelőre csak elméleti síkon léteznek, és ‒ ha csak valami radikális technológiai áttörés nem történik ‒ nem valószínű, hogy még életünkben sor kerülhet a megvalósulásukra. Biztatóbb próbálkozásnak tűnik a fúziós hajtóerő kiaknázása, amellyel számos kutatócsoport foglalkozik a világon.

Közéjük tartoznak a Huntsville-i Egyetem kutatói is, akik egy dilítiumkristály-hajtóműnek nevezett rendszeren dolgoznak, amely révén három hónapra rövidülhetne a marsutazás. A Boeing, a NASA és az Oak Ridge Nemzeti Laboratórium szakértőivel együttműködésben fejlesztett technológia ugyan a Star Trekből kölcsönözte a nevét, de közel sem lesz képes arra, amire a sci-fiben látott űrhajók hajtóművei. A fúziós meghajtású hajók nem fognak fénysebesség fölött száguldozni, hanem csak kétszer olyan gyorsan, mint a jelenlegi leggyorsabb űrjárművek. Cserébe viszont a legénységnek nem kell azzal töltenie ideje nagy részét, hogy üzemanyagul szolgáló ritka kristályok után kutat az űrben. 

A dilítiumkristály „földi” változatát deutérium és lítium atomok kristályszerkezetbe rendezett keveréke alkotja. A hajtómű a tervek szerint alapvetően úgy működik majd, mint a legtöbb kísérleti fúziós reaktor: a lítiumot besugárzással először tríciumra bontják, majd a deutérium és a trícium nagy nyomáson magfúziós reakcióban héliummá alakul át, miközben hatalmas energiák szabadulnak fel, amelyeket valamiképpen stabil, kontrollálható, az űrhajót mozgató erővé kell átalakítani.

Arról, hogy pontosan milyen fázisban tart a fejlesztés, nem sokat tudni, ahogy a hajtómű pontos működési elvéről sem árultak el részleteket a kutatók. Annyit elmondtak, hogy jelenleg atomfegyverek teszteléséhez használt, leselejtezett felszereléseket használnak kísérleteikhez. A tervek szerint a Charger‒1 névre keresztelt hajtóművet az űrhajó többi részével együtt Föld körüli pályán szerelnék össze, megkímélve így az érzékeny rendszereket a kilövés nehézségeitől. A kész, nagyjából 3 terawattos reaktor segítségével az űrjármű elérheti a 100 ezer km/órás sebességet, vagyis nagyjából olyan gyorsan halad majd, amilyen sebességgel a Föld kering a Nap körül.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward