Király István, az MT marketing vezérigazgató-helyettese az eljárás hátteréről szerdán Barcelonában az MTI érdeklődésére elmondta, a hálózati gyorsaság mérésének eredménye nagyban függ attól, hogy a vizsgálatot milyen feltételekkel végzik. Például attól, hogy csak külső térben vagy épületeken belül is mérik a sebességet.Maradi István, az MT műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, az okostelefonok elterjedésével együtt éves szinten 20-30 százalékkal nő az adatforgalom a mobilhálózatokon. De minél több smartphone lesz az emberek kezében, annál gyorsabban fog nőni a forgalom.Hozzátette, amikor éves szinten több százezerrel nőtt a mobil elfőzetők száma, a társaság évente 20-30 milliárd forintot költött a hálózati fejlesztésekre, a mostani program pedig 10-50 milliárd forint körüli összegbe kerülhet. Megvalósításának időbeli gyorsasága attól is függ, hogy milyen kapacitásnövelési igények jelentkeznek a piacon, azaz a felhasználóknak mekkora adatátviteli kapacitás kell majd például az okostelefonok használatához.Az MTI értesülése szerint az MT hálózatfejlesztési tenderén a kínai Huawei és ZTE, illetve az Ericsson és a Nokia-Siemens vesz részt, aminek eredményeként március végén kiválasztják közülük azt a szállítót, amelyik a következő években modernizálja a Magyar Telekom mobilhálózatát.Maradi István elmondta, jelentősen javítaná lehetőségeiket, ha mielőbb elérhetővé válna a 900 és a 800 megahertzes frekvencia a mobil cégeknek a negyedik generációs szolgáltatásokra (LTE) is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Merwenus
Merwenus
2011. febr. 17. 15:29
#3

Normális cikk itt, lehet tőlük tanulni:

http://hvg.hu/gazdasag/20110216_magyar_telekom_vodafone_gvh

Merwenus
Merwenus
2011. febr. 16. 18:58
#2

Egyet kell, hogy értsek veled, semmi információ tartalma nincs a cikknek, és még csak köze sincs a címhez a benne szereplő dolgokról, elvesztegettem életemből 2 percet, míg elolvastam, mert érdekelt. Igénytelen szar, lassan ipon kikerül RSSekből, mert ez így nem frankó.

Smith166
Smith166
2011. febr. 16. 16:01
#1

Ez hihetetlen gagyi hiperszr cikk. Ismét. Bravo napi(szr).hu

Mi van a cikkben a GVH-ról? Semmi. Mi van a cikkben a Vodafone-ról? Semmi. Egyáltalán mi a hír???????

IPON !!!! MIKOR TÉRSZ MÁR ÉSZHEZ ????????? MIKOR SZÁMŰZÖD EZEKET AZ IGÉNYTELEN CIKKEKET AZ OLDALRÓL ?????????????

Vissza az oldal tetejére