2026-ban végre megérkezik az Apple hajtogatható mobiltelefonja, és másabb formátumot valósít meg, mint a legtöbb ma elérhető eszköz. Ha sikeres lesz, akkor erőteljesen befolyásolhatja majd a felhasználói igényeket is, éppen ezért a konkurensek már elkezdtek az iPhone Foldhoz hasonló konstrukciókat tervezni.
Egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy milyen lesz a végleges iPhone Fold, de a pletykák, előzetes renderek alapján az első generációs Oppo Find N-hez hasonló kialakítással rendelkezik majd. Az utóbbi időben megjelent eszközök közül pedig leginkább a Huawei Pura X-hez lehetne mérni, csak annál egy számmal nagyobb testet fog ölteni.
A Samsungról már egy ideje lehet tudni, hogy a színfalak mögött elkezdte másolni az Apple elképzelését, és még ebben az évben szeretné piacra dobni a saját konstrukcióját. Újabban pedig már a Honorról is azt beszélik, hogy elkezdett egy iPhone Fold alternatívát tervezni.
A Honor az erőforrásait átcsoportosítva dolgozhat a különleges eszközön. Részben emiatt valószínűleg a Honor Magic V Flip széria nem fog 2026-ban új taggal bővülni, csak a Magic V sorozatnál érdemes a generációváltásra várni. A pletyka szerint a Magic Vs családot fogja felváltani az új termék. Ez alapján nem abszolút csúcsmodellként tekint majd az iPhone Fold versenytársra a Honor.
Ez elsőre biztosan meglepően hangozhat, de az eddig kiszivárgott információk szerint a Samsungnál is hasonló lesz a helyzet. A dél-koreai alakulat is úgy hozhatja be az új formátumú masinát, hogy az a kínálatban a Galaxy Z Fold alatt foglal majd helyet. Ezt abból lehet gyanítani, hogy a készülék azonosítóját már ismerjük. Az SM-F971U takarja a “Galaxy Z Wide Fold” néven is emlegetett gépet.
Részleteket még nem tudunk a Honornál készülő szerkezetről, a Samsung sikervárományosáról viszont már lehet hallani ezt-azt. Az SM-F971U állítólag egy 5,4 hüvelykes külső képernyőt vonultat fel, a széthajtását követően pedig egy 7,6 colos AMOLED panel tárul majd az érdeklődők elé. A Galaxy Z Wide Fold azért lesz “Wide”, mert 4:3-as képarányú vagy még szélesebb lehet a belső kijelzője.
Ágazati források szerint a Samsung nagyjából 1 millió SM-F971U legyártására rendezkedik be a rajtra. Ez sok vagy kevés? A Galaxy Z Fold7 és a Galaxy Z Flip7 nagyjából 2 milliós példányszámban készült a bevezetésre, a Galaxy Z Flip7 FE-ből pedig 700 ezer példányos raktárkészletet halmozott fel a cég. Ez alapján a Samsung óvatos, nem úgy tűnik, mint aki instant kasszasikerre készülne.
Rendkívül nehéz azt megtippelni, hogy mennyire jön majd be a vásárlóknak az iPhone Fold formátuma. Azt lehetne gondolni, hogy az Apple biztosan tarolni fog, de éppen 2025-ben azért kiderült, hogy nem feltétlenül tud a cég bármit eladni. Az iPhone Air hatalmas kapufa lett egyelőre. A cégnek a tervezettnél sokkal komolyabb fejlesztést kell végrehajtania, hogy legyen értelme folytatni a szériát. Az iPhone Fold eleinte biztos szépen fogy majd, de a sikerét a hosszabb távú értékesítési adatok fogják eldönteni.