Az aszteroidák és az üstökösmagok kapcsán gyakran hangzik el, hogy ezek kozmikus időkapszulák. Rendszerünkkel egy időben, a protoplanetáris korong nagyobb égitestekbe be nem épült maradványanyagaiból keletkeztek, és mivel sok közülük egész életét a Naprendszer peremvidékén töltötte, mielőtt elindult volna a Nap felé, gyakorlatilag érintetlenül őrzik azon állapotok nyomát, amelyek a rendszer keletkezésekor jellemzők voltak.

A Hayabusa–2 űrszondának köszönhetően a kutatók 2020 vége óta közvetlenül is vizsgálhatják egy ilyen időkapszula anyagát. A japán szonda másfél évig vizsgálta az 162173 Ryugu nevű objektumot, és közben mintákat is vett az anyagából, mielőtt 2019 végén visszaindult volna a Föld felé. A minták 2020 decemberében érkeztek meg, és a japán űrügynökség a NASA-nak is adott belőlük. Az amerikai kutatók pedig nemrégiben közzétették az első elemzések eredményeit.

A vizsgálatok alapján a Ryugu sok szempontból hasonlít az ismert meteoritokra, ugyanakkor sok mindenben el is tér ezektől. A vizsgált port úgynevezett hidratált mátrix alkotja, amely szénalapú vegyületeket, agyagot és ammóniában gazdag összetevőket tartalmaz. Abszorpciós tulajdonságai alapján az anyag nagyon hasonlít a hidratált szenes kondritokra, visszaverődési spektruma ugyanakkor sötétebb képet mutat, mint ami ezekre jellemző, és sűrűsége is alacsonyabb, mondja Toru Yada, az egyik vonatkozó kutatás vezetője.

Galéria megnyitása

A Ryugu anyagával kapcsolatos amerikai kutatások eddigi eredményeiről két Nature-cikkben számolnak be a szakértők. A megfigyelések egy része várható volt az űrszonda megfigyelései nyomán, ilyen például, hogy az aszteroida felszínét nagyon porózus kőzetek borítják. Az sem meglepetés, hogy az anyag sötét, hiszen az égitest is az. Az azonban meglepő volt, hogy a minták a Földön eddig vizsgált legsötétebb űrből érkezett anyagok közé tartoznak: mindössze a rájuk eső fény 2–3 százalékát verik vissza.

A hidratáltmátrix-szerkezet szintén meglepetés volt, ahogy a minták alacsony sűrűsége is. A detektált sűrűség ugyanis alacsonyabb minden ismert meteoriténál. A kutatók szerint valószínű, hogy a felszín nagyfokú porozitása a hőmérsékleti kifáradás és az űridőjárás együttes eredménye: ezek mind alaposan kikezdték a felszíni regolitot.

A minták vizsgálata még folyik, még idén többek közt szinkrotronsugárzással is tanulmányozni fogják ezeket, amellyel az anyagban található mikroszkopikus lyukakat vizsgálják részletesen, hogy jobb képet kapjanak az aszteroida formálódásáról és arról, hogy mi történt vele a keletkezés óta.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére