A technológiai cégek igyekeznek minél jobb fejlesztésekkel előállni a jövő autói számára, hogy a beszállítói lánc részét képezhessék. A Qualcomm már több mint egy évtizede dolgozik azon, hogy járműipari megoldásokkal szolgáljon, és a napokban számolt be a cég az eddigi egyik legnagyobb sikeréről.

Cristiano Amon, a Qualcomm vezérigazgatója bejelentette, hogy a Snapdragon Ride felhasználásával született meg a BMW iX3, ami a BMW számára is egy kulcsfontosságú, hiszen ez már egy Neue Klasse modell, vagyis a cég új korszakának egyik első példánya.

A napokban volt a BMW iX3 hivatalos bemutatója, ennek köszönhetően fedhette fel most már a Qualcomm, hogy az autógyártóval kollaborációban dolgozott az új platform megalkotásán. Ez az az autó, ami már németek debreceni gyárában fogkészülni, hamarosan indul a tömegtermelés. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2026 tavaszán kezdődhet el a forgalmazás. Több mint 100 országban lesz megvásárolható az iX3, amit Amon is büszkén emelt ki.

Már évek óta dolgozott együtt a BMW és a Qualcomm azon, hogy a jövő autói számára megfelelő platformot dolgozzon ki, és Amon elmondása alapján itt már akár az önvezetés is biztosítható lesz. Noha a BMW erről az iX3 kapcsán egyelőre nem beszélt. Az egészen biztos, hogy rendkívül fejlett önvezető támogatást biztosít majd, ami „egészen új szintre fogja emelni az utazás élményét”. A Qualcomm az okostelefonok frontján megkerülhetetlen szereplő, és ugyanezt szeretné elérni a modern személygépjárműveknél is.

Galéria megnyitása

A Snapdragon Ride Pilot Automated Driving System gondoskodik a BMW járművében arról, hogy akár a kormányt elengedve is lehessen közlekedni bizonyos forgalmi körülmények között. Van itt sávtartó asszisztens, adaptív módon üzemelő tempómat, és hosszan lehetne még sorolni az opciókat. Arra is képes a jármű magától, hogy egy előzést önállóan oldjon meg, vagy sávok között át tudjon sorolni, ha a navigációban kijelölt útvonal ezt igényli.

Galéria megnyitása

„Mindenki várt erre a pillanatra, beleértve magunkat is, mert az emberek látni akarták, hogyan teljesít az utcán” – mondta Amon, hozzátéve, hogy a BMW iX3 60 országban kerül forgalomba az automatizált vezetési technológiával. „Úgy gondolom, hogy hogy hogy ez remek bemutatója lesz annak, hogy miként teljesít a technológiánk más beszállítók megoldásaihoz képest. Abban bízunk, hogy dominóhatást fog kiváltani .”

Igyekezett kiemelni Cristiano Amon, hogy a Qualcomm lehetővé teszi a Snapdragon Ride széleskörű alkalmazását, és más gyártók is megvásárolhatják a platformot. Ráadásul nagyon rugalmas megoldásról van szó, amit jól lehet idomítani egy autó típuson belül is a különböző felszereltségi szintekhez. Illetve a cégek benevezhetnek csak egyes komponensekre is, ezeket gond nélkül össze lehet hangolni egyéb cégek fejlesztéseivel.

Galéria megnyitása

A Qualcomm nagyban fogadott a járműipari részlegének sikerére, az évek során több milliárd dollár ment el ilyen jellegű kutatási és fejlesztési tevékenységekre. A júniusban zárult negyedévvel már közel 1 milliárd dolláros bevételt termelt ez a terület, éves szinten mért 21%-os növekedést követően. A cég pedig arra számít, hogy a 2029-as évre ez a terület 8 milliárd dollárra fog hízni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

36 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
landijozsef
landijozsef
2025. szept. 23. 8:04
#4

Miért kell önvezetés egy autóba?

BiroAndras
BiroAndras
2025. szept. 15. 20:36
#3

Szóval önvezetés terén tervezik elérni azt, amit a Tesla már 7 éve tud?

BiroAndras
BiroAndras
2025. szept. 22. 22:05

@Busterftw

  1. De ígérgetett mindenki, már rengetegszer volt erről szó, és minden alkalommal belinkeltem egy csomó bizonyítékot. Azóta valaki csinált egy listát is, így egyetlen link is elég : link
    És bónusznak a Toyota foylamatos ígérgetése : link
  2. Valóságtagadás magas foka, ismét. A valóságban épp rekord eladásokat jósolnak az elemzők (okkal), és már a következő negyedévre vonatkozó előrejelzések is pozitívak. Számottevő konkurencia egyedül Kínában van, de ők is csak erős állami hátszéllel tudnak életben maradni. Továbbra is a Tesla az egyetlen cég a világon, ami nyereségesen gyárt villanyautót. És eladásokban is vezet, a gyár leállások ellenére is. Közben kész az önvzetés, amivel végképp lekörözték a konkurenciát. Aztán virágzik az energia üzletág is, masszívan nyereséges, meredeken növekszik, és a kereslet kb. korlátlan. De a humanoid robotoknál is utcahosszal vezet. Ja, és még közben bal kézzel az Nvidiának is alávág az AI piacon, mert annak a tanításban van csak előnye, ami saját bevallásuk szerint is egyre kevésbbé fontos.
  3. Az algoritmus publikus. Ha arra gondolsz, amire gondolom, hogy gondolsz.
martinair
martinair
2025. szept. 14. 14:36
#2

Egyre szánalmasabb a német autóipar. A cikkből ugyan kimaradt, de ennek az új “ix3-as” kisautónak* 27,7M Ft lesz az induló ára(!), ezzel szeretne forradalmat csinálni a BMW a kisautók piacán?! Sok sikert :D

*kezdetben csak az összkerekes verziót forgalmazzák, egy olcsóbb változat bevezetését leghamarabb ‘27-ben tervezik.

Bihus
Bihus
2025. szept. 16. 21:38

@martinair nem lesz muszáj neki, ahogy az ékszerésznek sem kell bizsut árulnia. Amíg van fizetőképes kereslet a szebbre, jobbra, és a szebb és jobb az tényleg szebb és jobb, addig megélnek. A baj az, hogy a BMW és a Merci fénye is egyre inkább kopik. Nekem nagyon nemgyerebe ez az új malac dizájn, de lehet a kínai piacon pont bejön. A kínaiak meg európai tervezőkkel csinálnak szebb autókat, mintha mindenki a másik térfelén akarna játszani...

axe
axe
2025. szept. 14. 12:15
#1

na, eljut oda az autóipar, hogy az 50millás autóban nem akad a menü? :O innovésön. chiphiányos időben is hogy izgultak, hogy kevés a kínálat a mosógépbe való chipekből a 10-80millás autókba

gombabacsi
gombabacsi
2025. szept. 14. 13:58

@axe szerintem ha 500 magos proci szolgálja ki a rendszert 500000 gigabájt memóriával, akkor már nem fognak akadozni a menük és a rendszerek :)

Vissza az oldal tetejére