A pókok hallanak minket

A kutatók úgy sejtették, hogy a pókok csak a forrástól néhány centire érzékelik a levegőben terjedő hangokat, de kiderült, hogy több méteres távolságban is hallanak.

A pókok hallanak minket

Régóta ismert tény, hogy bár a pókoknak nincs fülszerű hallószervük, a lábaikon található szőrök révén érzékelik a levegő és a velük érintkező felületek rezgéseit, így képesek bizonyos fokú hallásra. Mostanáig azonban mindenki azt hitte, hogy a levegőben terjedő rezgéseket legfeljebb a forrástól néhány centiméterre tudják érzékelni. Egy új vizsgálat szerint azonban ez a távolság az 5 métert is elérheti, vagyis ha belépünk egy szobába, az ott élő pókok pár méteres körzetben hallani fognak minket.

Hallószőrök

Gil Menda, a Cornell Egyetem kutatója kollégáival a Phidippus audax nevű ugrópókot tanulmányozta, amelyről a kutatók úgy sejtették, hogy szinte kizárólag látására és a vele érintkező felületek rezgéseire támaszkodik környezete felmérésekor. Amikor azonban mikroelektródákat ültettek néhány ilyen pók agyába, kiderült, hogy az állatok a tőlük 3–5 méterre képződött hangokat, például az emberi tapsolást is érzékelni tudják.

Ahogy Menda elmondta, ezen a szakértők is nagyon meglepődtek, hiszen a kérdéses távolság több mint 350-szerese a pókok testhosszának. A kutatók vizsgálatai szerint a pókok akkor merevednek meg, ha alacsony frekvenciájú, 80–400 Hz-es hangokat hallanak. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy ez a frekvenciatartomány feleltethető meg a rájuk vadászó rovarok szárnycsapásainak. Ebből az is sejthető, hogy az ugrópókok hallása a ragadozók elkerülése érdekében fejlődött ki.

A pókok lábán módosult szőrök biztosítják a hallást, és ezek fizikai megpiszkálása ugyanazokat az idegsejteket aktiválja az agyban, amelyeket a hangok is. Mivel ugyanezek a szőrök minden pókon megfigyelhetők, Menda szerint az ugrópókok éles hallása valószínűleg nem számít különlegesnek, hanem nagyon elterjedt a pókok világában. A szakértők már meg is vizsgáltak néhány másik pókfajt, és úgy találták, hogy a vidrapókok és a farkaspókok is hasonlóan jó hallással rendelkeznek, vagyis néhány méteres körzetben hallják az emberi beszédet és más zajokat is.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward