A legújabb marsjáró három hete van a vörös bolygón, és az irányító csapat jelenleg azzal foglalkozik, hogy sorra tesztelik a rover rendszereit, ellenőrizve, hogy minden rendben van-e ezekkel, és felkészülve a küldetés tudományos szakaszára. A Perseverance a következő két évet a Jezero-kráter vizsgálatával tölti majd, ahol az élet nyomai után kutat.

A kutatók már kipróbálták a rover kerekeit és motorját, megmozgatva a marsjárót, a napokban pedig a SuperCam nevű műszert tesztelték. A rover árbocán helyet kapó, 5,4 kilogrammos eszköz öt különböző típusú kőzettani elemzésre képes, így kulcsszerepet fog játszani annak eldöntésében, hogy mely kőzetekből gyűjtsön a földre is visszahozandó mintákat a marsjáró.

A Jezero-krátert egykor egy tó és egy folyódelta töltötte ki, így a kutatók azt remélik, hogy akár fosszilis maradványokat is találhatnak az itteni kőzetekben, igazolva az egykori marsi élet jelenlétét. A SuperCamet a Los Alamos Nemzeti Laborban és egy francia laborokban álló konzorcium keretében fejlesztették ki. A műszer elsőként két kődarabot tesztelt, amelyek a Yeehgo és a Máaz nevet kapták.

A műszer egy kamera, egy lézer és egy spektrográf révén vizsgálja a kőzeteket, akár 7 méteres távolságból is lehetővé téve azok elemzését. Az analízist a roverre szerelt mikrofonok is segítik, amelyekkel a kőzetet elérő lézernyaláb hangja alapján vizsgálják a mintákat. A mostani próba során a két megcélzott kőzetet 3,1 méteres távolságból tanulmányozta a SuperCam. Az eddigi eredmények alapján a Máaz nevű célpont bazaltos jellegűnek tűnik, vagyis nagy mennyiségben tartalmaz magnéziumot és vasat.

A rover a SuperCam tesztelésén túl már túlvan egy rövid úton, amely során 6,5 métert tett meg, és kiválasztotta azt a területet, ahová pár hét múlva lerakhatja az Ingenuity nevű helikoptert. Ez a jármű, ha minden jól megy, elsőként hajthat végre kontrollált repülést egy idegen égitest légkörében.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Whysper
Whysper
2021. márc. 13. 8:51
#1

Ilyenkro az lenne   kérdésem ,hogy  miért jó dolog 1 drone-t küldeni? Szóval,hogy  Pl vannak a tankok. sorozat gyártás van építenek 50.  stb... Nem lenne célszerübb  oda küldeni  mondjuk 10 drone-t  ugye a feljutatni  macera ,de onnan ugyan az a toló hajtómű eltudná jutattni mind a 10-t a Marsig. Aztán  az ,hgo yott  landol mind a 10 az már csak a Gravitáció stb. dolga.  10 gép 10x több adat.  meghibásodásból eredő  kudarc  % csökkentése  stb stb.

Meteoreso
Meteoreso
2021. márc. 14. 19:53

@Szefmester  Na ha itt vagy válaszolhatsz nekem, volt  a leszállóegység ami lelógatta a marsjárót. Az ha jól értem amennyit tudott arrébb repült és becsapódott, miért nem próbálták meg kicsit arrébb letenni ?

Maradhatott volna az üzemanyaga ami esetleg valamire jó lett volna, nem így logikus ?

Vissza az oldal tetejére