A Parker napszonda 2018. augusztus 12-én indult útjára, hogy minden eddiginél közelebbről vizsgálja központi csillagunkat. Az űreszköz küldetése során egyre közelebb merészkedik a Naphoz, míg végül a csillag sugarának 8,5-szeres távolságából vizsgálja annak felszínét. A legnagyobb közelséghez összesen a következő hét évben több Vénusz körüli gravitációs hintamanőverre lesz szükség.

De a szonda, ahogy a NASA hétfőn bejelentette, máris minden ember alkotta eszköznél közelebb kerül a Naphoz. Tegnap ugyanis elérte a 42,73 millió kilométeres távolságot, amivel megdöntötte a német-amerikai Helios–2 rekordját. Ez utóbbi űreszköz 1976. április 17-én 43,432 millió kilométerre közelítette meg csillagunkat. A napszonda tehát, amelynek küldetése csak most kezdődik, máris minden eddiginél közelebbről vizsgálja a Napot. A szondáért felelős csapat egyébként gőzerővel készül az első napközelségre, amelyre november 5-én hajnalban kerül sor, ekkor a Parker a Nap sugarának 35,7-szeresére száguld el csillagunk mellett.

Galéria megnyitása

Ahogy a bevezetőben említettük, a szonda egyúttal az ember alkotta űreszközök sebességi rekordját is megdöntötte, amelyet szintén a Helios–2 állított fel legnagyobb napközelsége idején. Ez a szonda 1976-ban 246 960 km/órás sebességet ért el, a Parker pedig tegnap már 248 228 km/órával, a fénysebesség 0,00023-szorosával száguldott.

A Parker október 30-ai pozíciója a fenti ábrán látszik. A szonda küldetése során 88 naponta közelíti meg a Napot, egyre szorosabb ellipsziseket írva le körülötte. Az űreszköz várhatóan már az első, hétfőn esedékes napközelség idején is nagyon intenzív hőségnek és sugárzásnak lesz kitéve. Vastag, 97 százalékban levegőből álló hőpajzsa azonban remélhetőleg megvédi a műszereket: a pajzs elvileg több mint 1300 ºC-os hőmérsékletet is kibír, és mögötte a műszerek ilyen körülmények között is kellemes 30 ºC-ban dolgozhatnak.

Az alábbi fotót a Parker szeptember 25-én, a Vénusz melletti első hintamanőver során készítette a Földről. Bolygónk a jobb oldali panelben középtájt-felfelé látható fényes korong.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Sadenal
Sadenal
2018. okt. 30. 17:37
#1

Helios–2: 1976 - 246 960 km/órás sebesség
Parker: 2018 - 248 228 km/órás sebesség

Wow! 42 év alatt az úgy elég kemény fejlődés. A cím olvasásánál azt hittem, hogy rommá fogja verni az elődöt a mostani, erre alig tudta megelőzni.
No mindegy.

hici
hici
2018. nov. 8. 15:54

azért remélem az is lejött a cikkből, hogy ez nem a galaktikus végsebesség verseny naprendszerbeli selejtezője

Vissza az oldal tetejére