A OneDrive átveszi a Samsung Cloud helyét a mobilokon

A OneDrive átveszi a Samsung Cloud helyét a mobilokon

A Samsung az elmúlt hónapokban egyre inkább a Microsoft irányába kezdett közeledni az okostelefonok frontján. A saját szolgáltatásai helyett olyanokat kezdett alkalmazni, amiket a szoftveróriás biztosít, és a napokban az is nyilvánvalóvá vált, hogy az általa üzemeltetett felhős tárhely helyett a jövőben a Galaxy modelleken már a OneDrive fog előre lépni.

Augusztusban a Microsoft és a Samsung bejelentette, hogy kiterjeszti a partnerkapcsolatát, ami első lépésben abban nyilvánult meg, hogy több alkalmazását is előre telepítette a Galaxy Note10 szériára. Kiemelte a vállalat az Outlook élményt, megjelent a OneDrive, és befutott a Link to Windows szolgáltatás, ami az okostelefonok és a személyi számítógépek összehangolására szolgál. Az Outlook esetében olyan extra funkciók vannak már, amik külön az S Penhez idomulnak, és egyszerűbbé teszik a használatot, a Link to Windows-nak pedig valójában a mindenki számára elérhető Your Phone biztosítja az alapját.

A támogatott eszközökön a Galaxy modellek gyári galéria alkalmazásában a OneDrive előre telepítését követően megjelent az a lehetőség, hogy a Microsoft-fiókkal való bejelentkezés után már ne a megszokott Samsung Cloudra legyenek mentve, szinkronizálva a képek és videófelvételek, hanem az eredendően konkurensnek számító OneDrive-ra. Amikor átvált a felhasználó a OneDrive használatára, akkor átkerülnek a meglévő fényképek és videók a Samsung Cloudról a Microsoft szolgáltatására. Továbbá a Samsung Cloudban meglévő tárkapacitást egy éves időintervallumra ingyenesen biztosítja az alap 5 GB-on felül a Microsoft, plusz egy évre még 15 GB-ot kapnak a váltás mellett döntő Galaxy tulajdonosok.

Fontos, hogy miután valaki elvégzi a OneDrive szinkronizáció beállítását, után már nem lesz visszaút a Samsunghoz. A dél-koreaiak a visszalépést nem engedik a felhasználóik számára. De ez nem jelenti azt, hogy a Samsung Cloudnak leáldozott volna, legalábbis egyelőre. A képeken és videókon felül minden mentett tartalom ugyanúgy elérhető marad a felhasználók számára, mint korábban, továbbra is tárolja a korábbi mentéseket a cég.

Azt egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy mi a terve a Samsungnak, de a mostani változások fényében nem lenne meglepő, ha rövidesen határozottabb lépéseket is tenne azért, hogy kivezesse a Cloudot, és átálljon a OneDrive támogatására. Egy ideig azonban még biztos, hogy mind a kettő tárhelyszolgáltatást támogatni fogja egymás mellett.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap