Ha minden a tervek szerint alakul, a szonda hat év múlva a Nap–Föld-rendszer Nap és Föld közé eső, L1 Lagrange-pontjában, 1,5 millió kilométerre bolygónktól foglal majd helyet, az egyik olyan területen, ahol a két égitest gravitációja nagyjából kiegyenlíti egymást. Az IMAP a Naprendszert körülvevő mágneses „védőbuborékot”, a helioszférát vizsgálja majd. Ezt a buborékot a napszél, vagyis a Napból kiáramló részecskék tartják fenn, kiterjesztve csillagunk mágneses befolyását az egész rendszerre.
A helioszféra fontos védvonal, hiszen a csillagközi térből érkező nagy energiájú részecskék javát eltéríti. Nem minden kozmikus sugár ellen hatásos azonban, és ezek között vannak olyanok is, amelyek elérik a Belső-Naprendszert. Pontosan ezeket fogja vizsgálni az IMAP, hogy a szakértők jobban megérthessék saját „kozmikus szűrőnk” működését, mondja Dennis Andrucyk, a NASA munkatársa.
A szondát tíz mérőműszerrel szerelik fel, hogy minél többet megtudjanak a Naprendszerbe kívülről bejutó részecskékről, és hogy ezek milyen hatással lehetnek az emberi egészségre, illetve az űreszközök működésére. A küldetés éppen ezért kulcsfontosságú adatokat szolgáltathat a tervezett mélyűri utazások előtt, teszi hozzá Andrucyk.
Míg az IMAP viszonylag távolról vizsgálja a helioszféra és a csillagközi tér határát, két emberi űreszköz már fizikailag is elérte ezt a zónát. Az 1977-ben indult Voyager-szondák közül mára mindkettő elérte a heliopauzának nevezett határvidéket, és a Voyager–1 már ezen áthaladva a csillagközi térbe is kilépett – legalábbis átmenetileg.
A szonda adataiból ugyanis kiderült, hogy a helioszféra határán a mágneses tér iránya folyamatosan változik, ahogy a napszél intenzitásának függvényében mozognak a buborék falai. A szonda várhatóan 2025-re hagyja el véglegesen a heliopauzát, és amikor tényleg átlép a csillagközi térbe, elsőként szolgáltathat információkat arról is, hogy a Nap befolyásából mi érzékelhető a Naprendszeren kívülről. Az IMAP pedig pontosan ennek ellentétét teszi majd: a csillagközi tér Naprendszeren belüli hatásait vizsgálja. A két űreszköz adatiból a remények szerint végre részletes képet kaphatunk arról, hogyan fest kozmikus határunk.
