A napkorona központi csillagunk egyik legrejtélyesebb része. A naplégkör ezen külső régiója ugyan maga is rendelkezik saját fénnyel, de ez csak akkor figyelhető meg, ha valamilyen műszerrel kitakarjuk a Nap korongját, vagy ha napfogyatkozáskor a Hold teszi meg ezt helyettünk. A több millió kilométer vastag légköri réteg egyik furcsasága, hogy bár sokkal forróbb a Nap felszínénél, anyaga annyira ritka, hogy ha odamennénk (és a napfelszín hőjét valahogy ki tudnánk zárni), nem éreznénk a meleget.
Fontos kérdés továbbá az is, hogy mi a kapcsolat a napszél és a napkorona között: a csillagunkból kiinduló részecskelöketek szabálytalansága, turbulenciája vajon a napkoronában alakul ki, vagy későbbi folyamatok eredménye? Ilyen és hasonló kérdésekre keresik a választ a NASA STEREO űrtávcsövei, amelyek egyikének segítségével egy amerikai kutatócsoport nemrégiben mindennél részletesebb képeket készített a napkorona szerkezetéről.
A szakértők a STEREO-A-t használva hosszú expozícióval fotózták a napkoronát, majd különböző számítógépes megoldásokkal szabadultak meg a zajtól, az interferenciától, és tették élesebbé a Nap dinamikus működése miatt elkerülhetetlenül elmosódott képeket. Végeredményül olyan felvételeket kaptak, amelyeken a napkorona eddig sosem látott, finom struktúrái jelenítődnek meg.
Míg a napszél forrása, a korona külső régiója a korábbi felvételeken nagyjából homogénnek tűnt, az új, részletgazdagabb felvételeken egy jóval dinamikus környezet rajzolódik ki, csóvákkal és zárt mágneses hurkokkal, amelyek gyakran meglehetősen fényesek. A képekről az is kiderül, hogy a napkoronának nincs éles határa, vagyis nincs egy olyan terület, ahol a napszél részecskéi egyértelműen elszakadnak a koronától, hanem napszélbe való átmenet inkább fokozatosnak mondható.
Rejtélyes továbbá, hogy a vizsgált régióban a Nap sugarának tízszeresének megfelelő távolságban történik valami furcsa: ezen a területen a szoftverek segítségével sem tudtak részleteket megjeleníteni a szakértők, holott az ennél közelebbi és távolabbi régiókban ugyanezen módszerekkel új struktúrákat detektáltak. Mivel mindez valószínűtlenné teszi, hogy a műszerekkel vagy a feldolgozás módjával van a probléma, úgy tűnik, hogy a napkoronának van egy olyan régiója, amelynek működését még ezek a fejlett rendszerek sem képesek leképezni.
Az augusztus elején induló Parker Napszonda remélhetőleg erről a rejtélyes területről is új információkat lesz képes begyűjteni, hiszen ez lesz az első olyan űreszköz, amely belerepül a naplégkörbe, hogy testközelből vizsgálja annak működését.
