Az ESA napszondája március 26-án a Merkúr pályáján belülre merészkedve, a Nap–Föld-távolság harmadára közelítette meg központi csillagunkat. A hőpajzson mért hőmérséklet elérte az 500 °C-ot, az innovatív űreszköz érzékenyebb részei azonban a hatékony hővédelemnek köszönhetően megbízhatóan működtek.
A Solar Orbiter tíz tudományos műszerrel van felszerelve, ezek közül kilenc fejlesztését és üzemeltetését egy-egy ESA tagország vezeti, egyét pedig a NASA. A műszerek a küldetés során együttműködnek, hogy példátlan bepillantást engedjenek csillagunk működésébe. Vannak köztük távoli megfigyelésre alkalmas eszközök, és olyanok is, amelyek az űreszköz közvetlen környezetét monitorozzák, hogy pontosabb képet nyújtsanak a Napból kiáramló részecskékről, vagyis a napszélről.
A szonda minden megtett körrel egyre közelebb kerül a Naphoz, így minden napközelség során új részletek tárulnak fel. Az utóbbi időszak ráadásul különösen gazdag volt eseményekben, mivel a szonda több napkitörésbe is belefutott, köztük egy Föld felé irányuló koronakidobódásba is. Így belekóstolhatott az élő űridőjárás-előrejelzésbe is, amire egyre nagyobb szükség van, hiszen egyre több technológia és ember fordul meg az űrben.
A mostani napközelség legérdekesebb rögzített jelenség egy sündisznóra emlékeztető struktúra volt, amelyet a napkoronában fotóztak. A napkorona a Nap légkörének alsó része, amelyből a legtöbb űridőjárási jelenség kiindul, így különösen érdekes régiója csillagunknak. A Solar Orbiter már eddig is nagyon érdekes képeket szállított erről a területről, amelyek megfejtése évekbe telhet.
David Berghmans belga csillagász, az extrém ultraibolya kameráért (EUI) felelős kutató szerint máris annyi rejtélyes jelenséget csíptek el, hogy ha a szonda holnap abbahagyná a fotózást, akkor is évekre elegendő elemezni valójuk maradna. A most fotózott „sündisznó” 25 ezer kilométeres átmérőjű, és hideg és forró gázból álló tüskékből áll, amelyek minden irányba meredeznek. Egyelőre senki sem tudja, mi lehet a jelenség mögött, de kétségkívül nagyon látványos.
A Solar Orbiter küldetésének egyik fő célja, hogy a Nap és a helioszféra közti kapcsolatot vizsgálja, vagyis azt, hogyan hat csillagunk viselkedése arra a hatalmas, a bolygókat is magába foglaló buborékra, amelyen belül a Nap a napszél érezteti hatását. A napszél töltött részecskefelhőinek és az ezekbe ágyazott mágneses mezőknek a hatásait egyrészt a szonda közvetlen környezetének monitorozásával vizsgálják a szakértők, akik a helyi jelenségeket a távérzékelő műszerek révén olyan eseményekhez igyekeznek kötni, amelyeket a Nap felszínén, illetve a napkoronában figyeltek meg.
Ez nem egyszerű feladat, hiszen a Nap mágneses környezete roppant összetett, de ahogy a szonda egyre közelebb merészkedik csillagunkhoz, egyre könnyebb visszakövetni az eseményeket az erővonalak „mentén”. Március 21-én például egy nagy energiájú részecskékből álló felhő találta el a szondát, amelynek részecskéi a Nap légköréből indultak el. Ezt több helyi műszerrel is érzékelték a kutatók, illetve a Nap felszínét figyelő távérzékelő műszerekkel is azonosítottak olyan eseményeket, amelyek a felhő kiindulópontjai lehettek. Bár a pontos forrás azonosítása még folyamatban van, az esemény jól demonstrálja, mire lehet képes a szonda, ha még közelebb jut a Naphoz.
A végső cél, a Nap működésének jobb megértése mellett, egy olyan rendszer kidolgozása lenne a Solar Orbiter által megalapozott megfigyelések alapján, amely révén a Nap távoli megfigyeléséből megjósolható lehet, hogy a csillag légkörében látható folyamatok milyen űridőjárási eseményeket válthatnak ki, például a Földön és annak környékén.
Március 10-én élesben is tesztelni tudták, hogyan működne ez a rendszer, hiszen egy koronakidobódás eltalálta a pontosan a Föld irányából a Nap felé tartó szondát. Az esemény során mért adatokból a szakértők pontosan előre tudták jelezni, hogy a részecskefelhő mikor éri el a földi légkört, 18 órával korábban figyelmeztetve a csillagászokat, hogy készüljenek fel a sarki fényekre. Az ESA egyébként jelenleg is egy olyan küldetés kidolgozásán dolgozik, amelynek keretében egy Vigil nevű űreszköz a Nap Föld felé néző részét felügyelné, hogy elcsípje a hasonló eseményeket, amelyek komoly mágneses viharokat is okozhatnak a bolygón és annak környékén.
A szonda egyúttal a Nap poláris régióiról is elkészítette első felvételeit, amelyekre az eljövendő napközelségek során egyre jobb szögben lát majd rá. A következő napközelség október 13-án várható, előtte a Solar Orbiter szeptember 4-én a Vénusz körül hajt végre egy gravitációs hintamanővert. A Vénusz negyedik hasonló megközelítése 2025. február 18-án lesz, ennek során a szonda pályájának dőlésszögét 17 fokosra növelik a Föld pályasíkjához képest, majd ezt 24 fokra fokozzák 2026 decemberében, az ötödik hintamanőverrel. Ezek nyomán a szonda példátlan rálátást nyer a Nap mostanáig gyakorlatilag ismeretlen sarki területeire, amelyek kulcsfontosságúak a csillag mágneses környezetének megértéséhez, és talán a naptevékenység 11 éves ciklusának titkát is segíthetnek felderíteni.
