Azt egy ideje már tudjuk, hogy a méheket meg lehet tanítani számolni, összeadni és kivonni, és olyan előrehaladott matematikai fogalmakat is megértenek, mint a nulla koncepciója. És egy lelkes kutatócsoportnak köszönhetően immár azzal is tisztában vagyunk, hogy a rovarok matematikai képességei tovább javulnak, ha hibáikat valamilyen negatív élmény követi.

A méhekről korábbi vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy míg három dolgot és négy dolgot képesek egymással mennyiségileg összevetni, az ennél nagyobb számok esetében már összemosódnak náluk a dolgok, mintha a négy, öt, hat darabból álló sokaságokat egyszerűen csak „soknak” látnák. Az embernél is van ilyen határ, amely felett két, egymáshoz közel álló mennyiségről már nem tudjuk eldönteni, hogy melyik a több, mert nem tudjuk néhány pillantással felmérni, hogy melyik csoportban hány darab van. A szakértők így joggal hitték, hogy a méhek esetében ez a határ a négy és az öt között húzódik.

Egy új vizsgálatból azonban az derült ki, hogy megfelelően tanítva és megfelelő motivációval a méhek akár nyolcig is képesek elszámolni. Egy nemzetközi kutatócsoport egy Y alakú minilabirintusban oktatta és tesztelte az állatokat. A méhek az egyik száron repültek be a tárolóba, majd a másik két szár közül kellett választaniuk. Ezek bejáratához kártyák voltak kihelyezve, amelyeken eltérő számban geometriai formák voltak láthatók. Az egyik útvonalnál mindig négy dolog szerepelt a kártyán, míg a másiknál 1–10 között változott a kihelyezett mennyiség.

Galéria megnyitása

A méhek egyik csoportját úgy trenírozták, hogy ha a néggyel megjelölt utat választották, cukros nektárt kaptak, ha pedig a másik kártyát, akkor sima vizet. A rovarok másik csoportját ugyanakkor büntették a hibákért: ha jól döntöttek, ők is cukros italt kaptak, de ha rosszul választottak, kininnel kevert, keserű vízbe kortyoltak.

Amikor a betanítás véget ért, megkezdődött a tesztelés. A méheket ismét a labirintusba helyezték, és a 4 formát ábrázoló kártyát ezúttal 5, 6, 7 vagy 8 formás kártyákkal kellett összevetniük. A kinint előzőleg nem kóstoló méhek nagyon nem szerepeltek jól: nemcsak hogy a négy és az öt között nem tudtak különbséget tenni, ami tényleg nehézséget jelenthet, hiszen egymáshoz közeli mennyiségekről van szó, de a négy és a nyolc formát tartalmazó kártya közül sem tudták felismerni a négyet mutatót.

A hibák keserűségét megtapasztaló csoport ugyanakkor ehhez képest megtáltosodott, és tagjai precíz számolóművészekké váltak. Ezek a méhek jelentősen jobban teljesítettek a teszten, és az esetek 59 százalékában még a legnehezebb feladatot, a négy és az öt megkülönböztetését is jól hajtották végre.

Úgy tűnik tehát, hogy ahogy az ember képes tanulni a hibáiból, a méhek is figyelmesebben végzik feladatukat, ha tudják, hogy a rossz teljesítménynek kellemetlen következményei lehetnek. A szakértők szerint ez az információ, vagyis hogy a nem emberi fajok figyelme is szabályozható, ráadásul ehhez nem is kellenek olyan bonyolult eszközök, nagyon hasznos lehet más állatkísérletek során is. Különösen azokban, ahol a matematikai képességeket tesztelik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2019. okt. 16. 13:56
#3

De különben ez is milyen kísérlet már. 59%-os eredményre mondjuk meg a tutit. Azaz bazmeg 9%-kal jobb az eredmény, mint a randomgenerátor középértéke, azaz hogy találomra hova mennének a méhek.

 

Ez oszt aztán a tudományos, perdöntő bizonyíték.

Dani64
Dani64
2019. okt. 17. 12:12

@Bihus

Ennél a számnál lepődtem meg én is, ez messze nem tuti....

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 15. 20:04
#2

Akár csak a gyerekek.

Bihus
Bihus
2019. okt. 16. 13:54

@PARASZT én meg mindig xar voltam matekból, ha csesztettek, dacból. Ha békénhagytak, akkor meg ment.

arn
arn
2019. okt. 15. 20:04
#1

Vagy szeretik a kinint :)

Vissza az oldal tetejére