A madarak is igazodnak a sebességkorlátozásokhoz

A madarak is igazodnak a sebességkorlátozásokhoz

Az ugyan kevéssé valószínű, hogy a madarak le tudnák olvasni a közlekedési táblákat, egy új kutatás eredményei szerint azonban valamiért mégis tisztában vannak azzal, hogy milyen maximális sebességgel lehet haladni egy-egy úton – függetlenül attól, hogy a szakaszon haladó konkrét autó eléri-e azt vagy sem.

Amikor két kanadai kutató, Pierre Legagneux (Quebec-i Egyetem) és Simon Ducatez (McGill Egyetem) 2006-ban Franciaországban dolgoztak, a laborból hazafelé vezetve figyeltek fel először a madarak különös viselkedésére, és ezt követően tudatosan tanulmányozni kezdték a jelenséget. Úgy találták, hogy azokon az utakon, ahol 50 km/órás sebességkorlátozás van érvényben, a madarak többsége akkor rebben fel az úttestről, amikor körülbelül 15 méterre van az autó, a 110 km/órás utakon viszont ez a távolság 75 méter. A kísérletek alapján ráadásul úgy tűnt, hogy a madarak az úthoz, és nem a közeledő gépjármű sebességéhez igazítják a „követési távolságot”, mivel akkor is tartották magukat korábbi viselkedésükhöz, ha a lassabb úton nagy sebességgel közeledett egy autó vagy a gyorsabb szakaszon nagyon lassan hajtott valaki.

A kutatók szerint a madarak úgy kezelik az autókat, mintha azok ragadozók lennének, amelyekre területenként (útszakaszonként) különböző átlagos „támadási” sebesség jellemző, és ehhez alakítják saját viselkedésüket is. A kutatók arra is rájöttek, hogy a madarak különböző évszakokban eltérő közelségbe engedik az autókat, mielőtt felszállnának: ősszel jóval elővigyázatosabbak, mint tavasszal. A szakértők szerint ennek magyarázata az lehet, hogy a tavaszi időszakban jóval aktívabbak, mozgékonyabbak az állatok, ősszel pedig több köztük a fiatal egyed, akik még csak tanulják, hogyan kell bánni a járművekkel.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward