Alapesetben annak meghatározása, hogy a nem kissejtes tüdőrákos betegek milyen kezelésre reagálnak jól, nagyon időigényes és invazív folyamat. Ezt a munkát azonban valahogy el kell végezni, a páciens saját védekező rendszerét a rákos sejtek ellen mozgósító immunterápiák ugyanis hiába jelentenek nagyon biztató megoldást, csak a betegek ötödénél hatásosak. Annak kiderítésére, hogy egy adott páciensnél érdemes-e az új módszerrel próbálkozni, az orvosoknak mintát kell venniük a beteg szöveteiből, gyakran a tüdejéből, majd megvárni a laboreredményeket, ami akár heteket is igénybe vehet.

Az eNose ehhez képest kevesebb mint egy perc alatt megmondja, hogy a beteg alkalmas-e az immunterápiára. A készülék egy csőből és hét szenzorból áll, amelyek a beteg leheletét elemzik előrehaladott állapotú, nem kissejtes tüdőrákos pácienseknél. Amikor az illető belefúj a csőbe, a szenzorok az illékony szerves összetevőket (VOC) analizálják, amelyek fontos információkat árulnak el a sejtek anyagcseréjéről. Olyannyira pontosan teszik ezt, hogy egyes biomarkerek jelenléte alapján nagy biztonsággal eldönthető, hogy az immunterápia hatásos lesz-e a betegnél vagy sem.

A kutatók 143 betegtől vettek leheletmintákat két héttel az immunterápia megkezdése előtt, majd három hónap után kiértékelték, hogy kinél mennyire volt hatásos a kezelés, és hogy az eNose képes volt-e megfelelő ajánlást tenni. A kísérlet alapján a készülék az esetek 85 százalékában jól jelezte előre, hogy az immunterápia beválik-e az adott betegnél vagy sem.

A fejlesztés nagy előnye a gyorsaságon túl, hogy egyáltalán nem invazív, ugyanakkor a lehelet megfelelő elemzése révén egy napon akár arra is alkalmas lehet, hogy úgy jelezze egy daganatos betegség jelenlétét és helyét a testben, hogy abból semmilyen szöveti mintát nem kell venni. Persze amíg az eNose rutin diagnosztikai eszközzé válhat, még bőven van tennivaló, de a fejlesztők szerint a nem kissejtes tüdőrákos eredmények csak a jéghegy csúcsát jelentik, ami a készülék felhasználhatóságát illeti.