Bár a Samsung manapság már nem számít egyedülállónak a minőségi háttértárak piacán sem, alapvetően a kategória úttörőjének és innovátorának számító dél-koreai nagyvállalat neve még továbbra is nagyszerűen cseng. Nem is véletlen, hogy több konkurens márkát is beelőzve, a piacon elsők között mutatta be PCIe 5.0 interfészen kommunikáló háttértárait, még ha hivatalosan nem is legelsőként, de cserébe abszolút a felső kategóriában indult. Ahogy azt is előre jelezte, hogy az 1, 2 és 4 TB-os modellekkel debütáló szériát hamarosan egy elképesztő, 8 TB-os kapacitással rendelkező változattal is megkoronázzák.
Ezzel tehát megduplázták az előző csúcsmodell ajánlatát, a 990 PRO ugyanis megállt 4 TB-nál, de hasonló javulásra számíthattunk az adatmozgatás vagy a fogyasztás terén is. Mivel a többi 9100-as PRO modell alapvetően jól szerepelt a nemzetközi próbákon – és az 1 TB-os alapmodell esetében a mi házi tesztünkön is –, reméltük, hogy hamarosan rátehetjük a mancsunkat a legnagyobb kapacitású és várhatóan még jobb teljesítményű modellre. Nos, elérkezett ez a pillanat, az áruház kínálata mellett így nekem is jutott belőle, igaz, csak egy teszt erejéig.
Természetesen világos, hogy a gyártó csúcsszériája a kisebb kapacitás esetében sem a legolcsóbb ajánlat, mely nem éppen a budget rendszerek vásárlóinak készült, de valójában minden anyagi szempontból megfontolt felhasználó spórolhat, ha nem ragaszkodik az elérhető legjobb sebességhez. Vannak olyanok, akik viszont nagy mennyiségű adatot mozgatnak és munkájuk során az összeadódó tizedmásodpercek nagyon is értékesek, nem beszélve a strapabíróságról. Lássuk hát, hogy mit kapnak az igazán igényes vásárlók bőven 400 ezer forint fölötti összegért.
Specifikációk
| 8 TB | 1 TB | 2 TB | 4 TB | |
| Formátum | M.2 (2280) / M.2 (2280 with Heatsink) | ✓ | ✓ | ✓ |
| NAND | Samsung V NAND TLC (V8) | ✓ | ✓ | ✓ |
| Controller | Samsung saját ; 5nm (Presto) | ✓ | ✓ | ✓ |
| Méretek | 80.15 x 22.15 x 3.88 mm (borda nélkül); 80.15 x 25 x 11.25 mm (bordával) | 80.15 x 22.15 x 2.38 mm (borda nélkül); 80.15 (L) x 25 (W) x 8.88 mm (bordával) | 80.15 x 22.15 x 2.38 mm (borda nélkül); 80.15 (L) x 25 (W) x 8.88 mm (bordával | 80.15 x 22.15 x 2.38 mm (borda nélkül); 80.15 (L) x 25 (W) x 8.88 mm (bordával |
| Cache | 8GB LPDDR4X | 1GB LPDDR4X | 2GB LPDDR4X | 4GB LPDDR4X |
| Seq. Read/Write (MB/s) | 14,800 / 13,400 | 14,700 / 13,300 | 14,700 / 13,400 | 14,800 / 13,400 |
| Ran. Read/Write (IOPS, QD32) | 2,200K / 2,600K | 1,850K / 2,600K | 1,850K / 2,600K | 2,200K / 2,600K |
| Fogyasztás Aktív (Read/Write) | 10.5W / 8.8W | 7.6W / 7.2W | 8.1W / 7.9W | 9.0W / 8.2W |
| Fogyasztás nyugalmi állapot (L1.2) | ~ 9.3mW / 8.6mW | 4.0mW / 3.3mW | 4.8mW / 4.0mW | 6.5mW / 5.7mW |
| Total Bytes Written (TBW) | 4800 | 600 | 1200 | 2400 |
Csomagolás, dizájn, felszereltség
Míg technológia terén többnyire beszámolhatunk újdonságokról, a csomagolás ezúttal változatlanul a megszokott fekete-vörös kombináció, mely a legtöbb esetben elhibázhatatlan kombináció és a Samsungnak is kifejezetten jól áll. A doboz a szokásos, akasztófüles kis kartondoboz, belül pedig a tájékoztatófüzeten kívül változatlanul csak egy papírtálca található, benne az SSD-vel. A felesleges műanyag elemek mellőzése a legkevésbé sem zavaró, főleg, miután megpillantottuk a feketére festett hűtőbordát.
Bár ma már az átlagos felszereltségű lapok többségénél számíthatunk SSD-kre tehető hűtőbordákra is, egyes gyártók, többnyire a felsőbb kategóriás háttértáraikból készítenek saját bordával szerelt kiadásokat. Ilyen a 9100 PRO is, melynek 1 TB-os modelljéből az alapváltozat, a 8 TB-osból viszont az alumíniumba csomagolt jutott el hozzánk.
Az SSD-k általában nem viszik túlzásba a látványos tálalást, hiszen az apró lapkákkal elsősorban nem a szépérzékünket igyekeznek meggyőzni, sokkal inkább a teljesítménnyel vagy a jó ár-érték aránnyal hódítanak. Ebben az esetben azért érdemes volt közelebbről is megvizsgálni a meghajtót, mert a maga nemében kifejezetten meggyőzően fest a feketére fújt bordázat.
A hűtő felső részén a Samsung és a "Solid State Drive" feliratoknak jutott hely, míg a megszokott információs matricát a hűtő alsó, lapos felére tették. Természetesen a két elem eltávolítható, melyre az oldalakon 3-3 kis csavar ad lehetőséget, ám ezek közül az egyiket egy apró öntapadós lap takarja rajta egy felirattal, mely a garancia elvesztésére figyelmeztet, amennyiben megsérül.
Ezt érdemes tehát figyelembe venni a vásárlás előtt, szóval ha nem bízunk a gyári megoldásban és mondjuk az alaplapi hűtésre hagyatkoznánk, akkor jobb lehet, ha az SSD egyszerűbb kiadását választjuk. A termék amúgy kifejezetten igényesen fest és a borda többletsúlya kellemesen nehezedett a tenyeremre, mondjuk 400 ezer forint felett valami hasonlót talán el is várhat az ember a pénzéért.
A Samsung 9100 Pro tehát a saját fejlesztésű "Presto" S4LY027 Gen5 NVMe SSD vezérlővel dolgozik. Emellett négy darab 2 TB-os Samsung (Gen 8), 236 rétegű TLC 3D V-NAND flash memórialapkát kapott. Ezeken felül egy darab Samsung LPDDR4 DRAM cache-t, amelynek TB/GB aránya itt is passzol a meghajtó kapacitásához, így a 8 TB-os SSD tekintélyes, 8 GB-os méretű DRAM cache-t használhat.
Ez a vaskos csomag egyben azt is magával hozta, hogy a 8 TB-os változat felépítése némileg megváltozott, itt már ugyanis ki kellett használni a lap másik oldalát is, hogy elférjenek az extra chipek. Ez érthető húzás, mivel a felső részlegen a két NAND mellett már ott volt a vezérlő és a DRAM, így a másik két NAND chipnek csak alul jutott hely.
A Presto kontroller amúgy már bizonyítottan jól teljesít, ugyanakkor az ipari versenytársak közül valószínűleg többen is fejlettebb megoldásokkal igyekeznek előrukkolni a közeljövőben, de hát ilyen ez a verseny. Amúgy a profibb felhasználók bizonyosan nem mennek el amellett sem, hogy a meghajtó 256-bites, teljes körű titkosítással is rendelkezik.
Extrák
Akár a sima, akár a hűtővel szerelt kliadást választjuk, van még egy érdekesség, amit minden vásárló megkaphat, méghozzá a Samsung Magician alkalmazás. Ez az ingyenes szoftver kifejezetten a Samsung meghajtókra hangolt segédalkalmazás, mely egyfelől felügyelő szerepet lát el a teljesítmény és hőértékek visszajelzésén keresztül, biztosítja a frissen érkező firmware-ek telepítését, illetve beépített diagnosztikai és benchmark funkciókkal is szolgál.
Sőt, ha ez nem lenne elég, többféle teljesítményprofilt, vagy ha úgy tetszik, üzemmódot is felkínál a felhasználóknal. Ebből a legérdekesebb a "Full Performance Mode", mely lényegében abban segít, hogy meghajtónkból kisajtolhassuk az összes tartalékát és élhessünk a benne rejlő potenciállal. Ezt részben azzal éri el, hogy nem vigyáz a fogyasztásra és nem engedi pihenő státuszba az SSD-t, illetve képes legfeljebb 10%-ot lenyesni a felhasználható területből, cserébe jobb és hosszabban kitartó teljesítményt ígér.
A gyári adatok szerint a gyártó másodpercenként 100 MB-ot ad hozzá a másodpercenként elérhető írási- és olvasási sebességhez és ahogy a specifikációs lista is jelzi, az 1 és 2 TB-os modellek azonos sebességgel dolgoznak, majd a 4 és 8 TB-os modellek szinté, csak kicsit gyorsabban a két kisebb kapacitású modellnél. Ami viszont drasztikusan változik, az az írástűrés illetve élettartam, mely nem meglepő módon ezúttal is a csúcsmodellnél a legimpozánsabb, konkrétan négyszerese az 1 TB-os változatnak. Emellett valamivel magasabb fogyasztásra is számíthatunk, mellyel átlépjük a 10 wattot is, ami egyben magasabb hőértékeket is feltételez az aktív használat során.
Tesztek
A meghajtónak a legutóbb szintén kipróbált Sapphire alaplap adott otthont, melynek elsődleges meghajtója PCIe 5.0-ás, ezért a rendszermeghajtó a Windows 11-gyel átkerült egy PCIe 4.0 foglalatba. Minden gond nélkül ment, viszont szokás szerint a nyitott benchmark házzal teszteltem, tehát a CPU-n és a videokártyán kívül aktív hűtéssel nem számolhattam, ami némileg azért meglátszott az SSD hőértékein is. Főleg, miután teljesítményre állítottam a Magician szoftvert. Ez azt eredményezte, hogy bár az átlag 70°C körül maradt, olykor elmerészkedett egészen 91°C-ig is.
Ahogy legutóbb, az aktuális tesztben is több adatmozgatásra tervezett benchmark szoftvert használtan, egészen konkrétan az ATTO, a CrystalDiskmark, az AJA Videosystems, illetve a Samsung meghajtókhoz letölthető Magician keretprogram terheléses opcióit használtam.
Aztán ment pár kört Performance módban is, ezzel az elérhető kapacitás 7.2 TB-ról nagyjából 6.5 TB-ra csökkent, illetve minden módosítás után szükséges egy újraindítás is. Amennyiben visszaállítjuk normál vagy akár takarékos üzemmódba, a lefoglalt kapacitást is visszanyerjük. Az a helyzet, hogy érdemi eltérést nem fedeztem fel, mindkét esetben látni magasabb és alacsonyabb eredményeket is, sőt, ebben a szoftverben sok esetben semmi előrelépést nem látni az 1 TB-os kiadáshoz mérve.
A Magician esetében a számok azért szebben festenek mint az 1 TB-os változat esetében, ahol írás közben meg sem közelítettük a 14 GB-ot másodpercenként, míg itt jóval közelebb voltunk az elméleti határokhoz, még ha nem is értük el azokat. Terhelés és munkafolyamat függvényében tehát azért érezteti az előnyét és úgy általában a random elérésben is jól teljesít.
Sajnos az AJA mérései újfent nem mutattak szignifikáns különbséget a legkisebb modellhez képest, persze nem kizárt, hogy ennél izmosabb processzorral, egy sokkal drágább alaplapban jobban kiütközne az a bizonyos különbség.
Esetünkben a 8 TB-os kiadás leleplezi ugyan az előnyét, de nem olyan mértékben, hogy az rendkívül feltűnő lenne, a papíron jelzett teljesítménykülönbség nem mutatkozik meg olyan agresszív módon, hogy azt külön kiemelhetném.
Kell ez nekem?
A Samsung igyekezett beelőzni versenytársait, így nem csak az első PCIe 5.0-s meghajtóval rukkolhattak elő elsőként, de a 8 TB-os változatot is ők mutathatták be elsőként. Akárhogy is nézzük, ez bizony nem az átlag felhasználónak szóló ajánlat és bár számos érv szólhat a 8 TB-os kapacitású modell mellett, egyszerűen a többség nem költ ennyi pénzt SSD-re, ez elsősorban professzionális felhasználáshoz, nagy igénybevételt jelentő munkához, esetleg jól szituált maximalisták számára releváns ajánlat.
Nekik viszont kiváló és bár nem ver köröket az 1 és 2 TB-os modellekre, valóban többet lehet kihozni belőle. A mellékelt hűtőborda kifejezetten megéri, ha jó áron találjuk meg a felszereltebb kiadást, mivel az SSD-nek itt már mindkét oldalán hűtésre váró chipek vannak, az alaplapokra szerelt alubordák pedig gyakran csak a felfelé tekintő oldalra fektethetők rá. A dolog amúgy egészen jól is működik, intenzív használat mellett és aktív hűtés nélkül, a légkondimentes szobában is megállt általában 70°C-nál, míg teljesítménymódra kapcsolva, intenzív terhelés alatt végül megállt 91°-on. Utóbbi nem ideális, de a körülményeket figyelembe véve a konstrukció állta a sarat, főleg, hogy az 1 TB-os modellt csak normál üzemmódban és egy Asus alaplap hűtőbordájával használtam.
Az a helyzet, hogy akinek szüksége van a teljesítményt és a kapacitást ötvöző megoldásra, annak nem érdemes kockáztatnia, szóval ha jelenleg nem éri be PCIe 4.0-ás opciókkal és fontos számára a hosszú élettartam, illetve garancia, a Samsung ajánlata valószínűleg megfontolandó lesz. A gyakorlati teljesítménykülönbség igazából nem számottevő, de a méretesebb cache és a jobb élettartam sokat dobnak az összképben. A tény, hogy egy megbízható SSD-gyártó megbízható termékéről van szó, mely jól teljesít, hajlamos lehet meggyőzni az embert, ugyanakkor bizonyos, hogy hamarosan befutnak a konkurencia hasonló, de nem kizárt, hogy még jobb ajánlatai is.
Persze választhatunk akár több 4 TB-os terméket is, de a legtöbb alaplap nem biztosít elegendő számú és sebességű foglalatot, az a néhány watt extra fogyasztás vagy melegedés pedig talán szóra sem érdemes egy költséges munkagép esetén, mindenesetre azokkal is számolni kell. Bár ahogy legutóbb az 1 TB-os változat esetében a tesztek némileg vegyes képet festettek az új PRO meghajtóról, összességében mégis egy kiváló teljesítményt biztosító termékről van szó. A 8 TB-os 9100 PRO megérdemli a felső kategóriában válogatók figyelmét, ugyanakkor az ára még akkor is szédítően magas, hogy mára az SSD-k jóval megfizethetőbbé váltak, mint a kezdetekkor vagy akár néhány éve voltak.