A KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓS GEFORCE-OKRÓL BESZÉLT A LENOVO EGYIK MUNKATÁRSA

A videóban hallható elszólás alapján úgy tűnik, hogy a Lenovónál arra készülnek, hogy ősszel megjelennek a GeForce 11-es sorozatú videokártyák. A kérdés csak az, hogy a három hete készített videó óta vajon változott-e a korábbi terv.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. jún. 29. 8:00
A következő generációs GeForce-okról beszélt a Lenovo egyik munkatársa

A Lenovo az E3 alkalmával néhány új Legion sorozatú konfigurációt állított ki, amelyek bárki számára megtekinthetőek voltak, aki kilátogatott a showra. Az érdekesség nem is ez, hanem az, hogy a standon álló Lenovo munkatárs elszólta magát, miközben egy érdeklődő újságírónak elmesélte, milyen tulajdonságokkal rendelkeznek az egyes konfigurációk.

A Lenovo Cube 530 ismertetésekor elhangzott, hogy a termék akár GeForce GTX 1060-as videokártyával is elérhető, de később a GeForce 11-es sorozat tagjai is elérhetőek lesznek benne, ha ősszel megjelennek. A Cube 730-as modellel kapcsolatban szintén elhangzott, hogy elérhető akár GeForce GTX 1060-as videokártyával is, de később, amikor a GeForce 11-es sorozat megjelenik, akár GTX 1180-as modell is helyet kaphat benne.

A fentiekből úgy tűnik, hogy azok a pletykák, amelyek a GeForce GTX 2000-es sorozat megjelenését várták, nem voltak képben, hiszen a következő generációs termékek a GeForce 11-es sorozatot erősítik majd. Az őszi megjelenés kikotyogása szintén fura adalék, hiszen Jen-Hsun Huang a Computex alkalmával még azt mondta, sokára érkeznek új GeForce videokártyák.

Amennyiben az ősz elejére esedékes megjelenés terve még érvényben van, akkor a legvalószínűbb az, hogy elsőként a GeForce GTX 1180 és talán a GeForce GTX 1170 is megjelenik, majd őket a GeForce GTX 1160 és a GeForce GTX 1150 követi az elkövetkező hónapok során (valószínűleg csak jövőre). Később aztán, amikor elég használható GPU készül egy GeForce GTX 1180 Ti piacra dobásához, az is megjelenhet. Mivel egy prototípus kártya kémfotója már napvilágot látott, amelyen GDDR6-os memóriachipek láthatóak, az új videokártya generáció tesztelése javában folyhat.

Az elképzelt forgatókönyv hihetőnek tűnik, ám arról sem szabad elfeledkezni, hogy a korábbi pletykák szerint sok videokártya maradt a partnerek raktáraiban, ugyanis a kriptovaluta-láz lecsengőben van, a gamerek részéről pedig nincs egetverő kereslet a termékek iránt. Éppen ezért az új generáció megjelenése előtt esedékes raktársöprés több időt vehet igénybe, ami felveti annak lehetőségét, hogy a videón elhangzott őszi bejelentést későbbre halasztja az Nvidia. Nincs kizárva, hogy erre a halasztásra azóta sor is került.

Tehát elég nagy a bizonytalanság, de annyi biztos, ha már csak hetek lesznek az új videokártyák rajtjáig, várhatóan szállingózni fognak a velük kapcsolatos pletykák is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2018. jún. 29. 14:24
#1

Lenne kereslet, csak nem ilyen árakon...

Busterftw
Busterftw
2018. jún. 30. 11:11

A "gond" az, hogy vannak elegen akiknek van penze es vasarolni akarnak.
A banyaszlaz tetopontjan is hetente olvastam a forumokat, facebook csoportokat, hogy eleguk lett a varakozasbol, milyen kartyat ajanlott venni. Inkabb gyujtottek hozza meg 2 honapig azt csa.

Vissza az oldal tetejére