A NASA űrszondája július 10-én, a tudományos szakasz hatodik bolygókerülése során közelítette meg a gázóriás felszínén tomboló gigantikus vihart, amelyet 1830 óta követ figyelemmel az emberiség. A 16 ezer kilométer átmérőjű Nagy Vörös Folt azonban valószínűleg ennél is öregebb, és legalább 350 éve létezik, bár az utóbbi időben zsugorodni kezdett.
A megközelítés során a Juno minden műszere teljes gőzzel üzemelt, az adatok hazasugárzása pedig jelenleg is zajlik. A JunoCam fotói ugyanakkor máris megérkeztek, és a nyers képek már szerdán kikerültek a küldetés weboldalára. Bár a képek és a többi műszer adatainak elemzése időbe telik majd, a tudományos közvélemény, ahogy azt eleve eltervezték a küldetés irányítói, máris rávetette magát a felvételekre, és megkezdte azok feldolgozását.
A fotókról annyi máris kiderült, hogy a távolról egységesnek tűnő foltot valójában sötét felhőcsíkok hálózzák be. A Juno a legnagyobb közelség idején 3500 kilométerre közelítette meg az óriásbolygó felső felhőrétegeit, a Nagy Vörös Folt felett pedig 9000 kilométeres magasságban haladt el.
A Juno, amely 2011-ben indult útjára, az első emberi szonda, amely módszeresen ilyen közelségből deríti fel a Jupiter felszínét, műszereivel bekukkantva a vaskos felhőrétegek alá is. A szakértők azt remélik, hogy a mérések révén új információkat tudhatnak meg a bolygó keletkezésével, szerkezetével, légkörével és magnetoszférájával kapcsolatban.
A küldetés eddigi eredményei alapján a Naprendszer legnagyobb planétája a vártnál sokkal bonyolultabb belső szerkezettel rendelkezik, rendszeresen látványos sarki fényeket produkál, és pólusain óriási sarki ciklonokkal kavarognak. A Nagy Vörös Folt megközelítése a misszió régen várt állomása volt, hiszen a Naprendszer legikonikusabb légköri jelenségéről van szó, amely az emberiség számára elválaszthatatlan a Jupiter képétől.
