A NASA rovere által készített fényképek első tudományos elemzése szerint a napjainkban száraz, a szél által erősen erodált Jezero-kráterben 3,7 milliárd évvel ezelőtt egy tó volt, amelyet egy apró folyó táplált. Ez a folyó azonban időnként olyannyira megduzzadt, hogy több tucat kilométeres távolságból ragadott magával köveket, amelyek aztán a tófenékbe ágyazva kötöttek ki.
Az új elemzés a kráter nyugati részének egy részletéről készített képek alapján készült. Erről a területről már a műholdak is több fotót készítettek, és a szakértők eleve úgy sejtették, hogy egy kiszáradt folyódelta lehet, minthogy legyezőszerű üledékrétegeivel nagyon hasonlóan néz ki a földi deltákhoz.
A Perseverance helyszíni vizsgálata megerősítette ezeket a feltételezéseket. Az üledékrétegek alapján a folyó és a tó találkozásánál hosszú ideig kifejezetten nyugodt volt a víz. Aztán egy jelentős éghajlati változás következhetett be, amit rendszertelen villámárvizek követtek. Benjamin Weiss, az MIT kutatója, a képeket elemző csoport vezetője és kollégái azt remélik, hogy a rover későbbi képei alapján egyre többet tudhatnak meg erről a klimatikus változásról, amely nagyon közel lehetett vagy egybeesett a Mars kiszáradásával, és drámai megváltozásával.
Most, hogy igazolást nyert, hogy a legújabb marsjáró valóban egy tófeneket és egy folyódeltát fedez fel, még izgalmasabbá vált az egész projekt, hiszen a szakértők eleve ennek reményében tervezték a küldetést, amelynek egyik fontos célja, hogy élet nyomai után kutasson az egykori iszaprétegekben. A Perseverance már meg is kezdte a mintagyűjtést, amelyet a kráter több pontján el fog végezni. A mintákat pedig egy későbbi küldetés keretében visszajuttatják a Földre, hogy a lehető legfejlettebb laboreszközökkel lehessen ezeket tanulmányozni.
A Perseverance 2021. február 18-án landolt a Marson, nagyjából másfél kilométerre a feltételezett folyódeltától. A marsjáró az első három hónapban jobbára egy helyben maradt, miközben a földi irányítók tesztelték rendszereit. Ez idő alatt a rover két kamerája, a Mastcam-Z és az RMI többször is lefényképezte környezetét, és távolról a delta területének széléről is fotókat készített.
Ezeket elemezték az MIT kutatói, akik kiváló felbontású fotók alapján az egyes üledékrétegek vastagságát, meredekségét és kiterjedését is képesek voltak megállapítani. Ezek alapján aztán az üledéket lerakó víz mozgásának minőségére is következtetni tudtak, miután megállapították, hogy a rétegeket valóban víz rakhatta le, nem pedig szél vagy más geológiai folyamatok.
Ezeken a képeken figyeltek fel arra is, hogy az üledék legfiatalabb rétegeibe ágyazva nagy kövek láthatók. Ezek átmérője helyenként az 1 métert is meghaladja, tömegük pedig több tonna lehet. A kövek a vizsgálatok alapján a kráteren kívülről származnak, több mint 60 kilométer távolságból. A köveket a számítások szerint 9 m/s-os sebességet elérő villámárvizek görgethették a helyükre, amelyek során másodpercenként akár 3000 köbméter víz áramlott a korábban nyugodt tóba. A kövek elhelyezkedése alapján úgy tűnik, hogy ezek későn, a tó létezésének utolsó időszakában kerülhettek a helyükre. Előtte nem voltak jellemzőek a hasonló árvizet, a folyó lágyan áramlott be a tóba, és tette le hordalékát.
Hogy a villámárvizes időszakot milyen változások válthatták ki, az egyelőre rejtély, de a kutatók remélik, hogy a további vizsgálatok nyomán ennek megfejtéséhez is közelebb kerülhetnek. A képek mindenesetre megerősítik, hogy nagyon jó helyen landolt a Perseverance, mert nemcsak az esetleges egykori marsi élet tanulmányozására nyílhat lehetősége, hanem annak az időszaknak a vizsgálatára is, amikor a Mars egy élhető, vizes bolygóból sivataggá vált.
