A SilverStone kínálata nemrégiben bővült egy igazán combos tápegységgel, amiről ebben a hírben írtunk, most pedig egy figyelemreméltó HTPC házzal rukkoltak elő, ami kicsinek ugyan nem nevezhető, cserébe akár csúcskategóriás komponensek is elférnek benne, így akár egy gamer PC alapja is lehet, ami filmnézés mellett a legmodernebb játékok futtatására is lehetőséget ad.
Az 5U formátumú számítógépház a SilverStone RM51-es szerver rackjének alapjait használja fel, ennek értelmében váza 1 milliméter vastag acélból készült, előlapját és tetőlapját pedig sorrendben 3 milliméter és 2 milliméter vastag alumíniumpanelek alkotják, méghozzá szálcsiszolt felülettel megfűszerezve.
A klasszikus 5U formátum révén 440 milliméteres szélességre, 458 milliméteres mélységre és 239 milliméteres magasságra számíthatunk, vagyis a nagyobb HTPC házak táborát erősíti az újdonság, amiben egyébként E-ATX vagy SSI-EEB formátumú alaplap is elfér, de dönthetünk ATX, microATX, vagy éppen Mini-ITX formátumú deszka alkalmazása mellett is. A maximum 180 milliméter magas processzorhűtőt fogadó számítógépházban 400 milliméternyi hellyel gazdálkodhatnak a bővítőkártyák, így a videokártya is, ezáltal akár csúcsmodellekben is gondolkodhatunk, ha a tápegység is partner ebben.
A videokártya maximum 159 milliméter széles lehet, ha a kártyarögzítő benn marad a rendszerben, de ha eltávolítjuk, akár 198 milliméternyi hely is rendelkezésre állhat. A tápegység egyébként maximum 208 milliméter hosszú lehet és érdemes moduláris kábelezésű példányban gondolkodni, hogy a kábelmenedzsment egyszerűbb lehessen.
Az összesen nyolc darab PCIe bővítőhellyel rendelkező számítógépház belsejében klasszikus adattárolók számára is van hely: 3,5 hüvelykes merevlemezekből kettőt, 2,5 hüvelykes meghajtókból pedig hármat szállásolhatunk el odabenn. 5,25 hüvelykes előlapi bővítőhely nem áll rendelkezésre, ami a mai trendeket nézve nem egy nagy meglepetés, egy szűkebb felhasználói réteg számára azonban még mindig hiányozhat.
Hűtés terén gyárilag három darab 120 milliméteres légkeverővel gazdálkodhatunk, de az előlapra három darab 120 milliméteres vagy két darab 140 milliméteres, míg a tetőlapra három darab 120 milliméteres ventilátor fér el. Alternatív módon akár folyadékhűtő szett beszerelésére is van mód, ekkor az előlap mögött és a tetőlap alatt egyaránt van hely egy-egy 360 milliméteres hőleadó radiátor számára. Azt persze érdemes szem előtt tartani, hogy a hátul lévő ventilátorok elfoglalják a 7. és a 8. PCIe bővítőhelyet, így csak hat bővítőhelyet foghatunk munkára, ami az esetek többségében azért elég szokott lenni.
Az előlapi portok közé, amelyek a ház alsó éle mentén, egy lenyitható ajtó mögött foglalnak helyet, egy USB-C, valamint négy darab USB 3.0 Type-A port került, és a szokásos audió csatlakozó sem hiányzik a sorból, ami headseteket is kezel (TRRS).
A csak és kizárólag fekete kivitelben érkező Crown 04 várhatóan hamarosan elérhető lesz kereskedelmi forgalomban, azt viszont nem árulta el a gyártó, hogyan alakul majd a listaára.