A hosszú űrutazás során eltunyulnak az asztronauták

A Mars500 nevű, földi kísérlet végrehajtói arra voltak kíváncsiak, hogyan hat közel másfél év űrhajóbeli viszonyokhoz hasonló elzártság az önkéntes űrhajósok viselkedésére és fizikumára.

A hosszú űrutazás során eltunyulnak az asztronauták

Egy Marsra irányuló emberi küldetés a jelenlegi technológiákkal 520 napig tartana. Ez idő alatt a legénység tagjai gyakorlatilag minden percüket együtt töltenék az űrhajó mesterséges fényben fürdő helyiségeiben dolgozva, sportolva vagy éppen étkezve. A hónapok múlásával egyre távolabb kerülnének a Naptól, és egyre lassabbá válna a Földdel való kommunikáció. De vajon mi történik mindeközben az emberi testtel? Egy földi kísérlet végrehajtói arra voltak kíváncsiak, hogyan hat közel másfél év űrhajóbeli viszonyokhoz hasonló elzártság az önkéntes űrhajósok viselkedésére és fizikumára. Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a monotónia, a kicsi, zárt terek és a természetes fény hiánya oda vezet, hogy a hosszú űrutazások résztvevői egyre többet fognak aludni, és egyre kevesebb időt töltenek hasznos tevékenységgel.

Az egyhuzamban az űrben eltöltött idő jelenlegi rekordere Valerij Vlagyimirovics Poljakov orosz kozmonauta, aki 1994-95-ben összesen 437 napig tartózkodott a Mir űrállomás fedélzetén. Poljakov látszólag nagyon jól bírta a hosszas elzártságból adódó megpróbáltatásokat, azonban nem szabad elfelejteni, hogy végig viszonylag közel maradt otthonához és a Naphoz is, valamint abban a tudatban lehetett, hogy nagy probléma esetén rövid időn belül visszatérhet a Földre. Egy távolabbi célpont felé haladó űrhajó legénységének azonban erre nem lesz lehetősége, és a szakértőket különösen aggasztja, hogyan hat az emberi szervezetre a természetes napfény hiánya.

Ennek érdekében szervezte meg az Európai Űrügynökség a Mars500 elnevezésű kísérletet, amelynek keretében hat 27-38 év közötti önkéntes (űrhajósjelöltek, mérnökök és orvosok) egy 520 napos marsi expedíciót játszott el, vagyis csaknem másfél évet töltött egy űrhajóbelsőre emlékeztető zárt térben. A szimuláció hitelessége odáig ment, hogy a legénység tudott ugyan kommunikálni a külvilággal, de ez a küldetésben meghatározott aktuális Földtől való távolságnak megfelelő csúszásokkal zajlott. A projekt során kamerákkal és a napi aktivitást rögzítő csuklószenzorokkal követték figyelemmel a résztvevők fedélzeten töltött idejét, különös tekintettel arra, hogy mennyi időt töltenek alvással a kísérlet különböző fázisaiban.

A küldetés 2011 novemberében ért véget, és a kutatók mostanra végeztek az adatok feldolgozásával. A Proceedings of the National Academy of Sciences oldalain megjelent, a kísérlet eredményeit összefoglaló tanulmány szerint miden résztvevőnél hipokinézist figyeltek meg a szakértők, vagyis ahogy telt az idő, az önkéntesek egyre kevesebbet mozogtak ébren töltött óráik során és alvás közben is. A nappali aktivitás egyre inkább kevesebb mozgást igénylő tevékenységekkel telt el, vagyis a résztvevők videojátékokat játszottak, olvastak vagy filmet néztek. Ahogy a letargia elhatalmasodott a kísérlet alanyain, egyre inkább elkerülték az „űrhajó” fényesebben megvilágított részeit is. Az utolsó hónapokban a legénység három tagja már átlagosan egy órával többet töltött alvással, mint a kísérlet kezdetekor.

A projekt francia önkéntese, Romain Charles repülőmérnök elmondta, hogy az ágyak annyira kicsik voltak, hogy kénytelen volt karjait az arca fölött tartva aludni. Ezt ugyan viszonylag hamar megszokta, ugyanakkor egyre nehezebbnek tűnt rávennie magát arra, hogy hasznos tevékenységekkel foglalkozzon nap közben. Az orosztanulás helyét egyre inkább a számítógépes játékok vették át az ébrenlét óráiban. Az utolsó húsz napban aztán, amikor már a legénység tudta, hogy közeledik a kísérlet vége, a résztvevők aktivitása majdnem az eredeti szintre ugrott vissza.

Ezek a megfigyelések fontos információkkal szolgálhatnak a jövőbeli űrhajós küldetések megtervezésekor, ahol nagyon fontos lesz, hogy a legénység gyorsan tudjon reagálni az esetleges vészhelyzetekre, mondja Gloria Leon pszichológus. Ennek érdekében mindenképp megoldást kell találni arra, hogy utazás közben is megmaradjon az űrhajósok eredeti mozgásszintje, mert ennek hiányában mind fizikailag, mind pedig szellemileg nagyon lelassulnak.

A mesterséges világításon is van még mit dolgozni, mivel a kísérlet során használt rendszer főként a látható tartomány sárga és zöld részében sugárzott, a kékben pedig alig. David Dinges alváskutató elmondása szerint a kék fény azért nagyon fontos, mert a földi természetes hajnal idején nagyrészt ebben a hullámhossztartományban éri fény a felszínt, aminek nagy szerepe van a szervezet napi ciklusának szabályozásában. A kísérlet során szinte mindenki alvászavarokkal küzdött, volt, aki nem tudott eleget aludni, és akadt olyan is, aki valamiért 25 órás napi ciklusra állt át, ami miatt rövid idő alatt teljesen elcsúszott a napirendje a többiekéhez képest.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward