A HomeKit és a tvOS fronton is készült újdonsággal az Apple

A HomeKit könnyebben használható és biztonságosabb lett, a tvOS pedig már a játékos lehetőségekre is gyúrt.

A HomeKit és a tvOS fronton is készült újdonsággal az Apple

Rengeteg újdonságról beszélt a WWDC keretében az Apple. A rivaldafényben természetesen az iOS volt, no meg persze a macOS, amiről kiderült, hogy valóban az ARM irányába indul el, és fricskát mutatva az Intelnek, valamint az AMD-nek, saját lapkát fog használni a notebookokban is a vállalat.

Az Apple a HomeKit esetében a kezdetek óta azon van, hogy az okosotthonos rendszerek kialakítását kezelését a saját szellemiségével ötvözze, és ez most még jobban fog menni. A HomeKit használatával nagyon egyszerűen lehet majd kiépíteni az okosotthonokat, minden simán fog együtt dolgozni, és a biztonságról is kiemelkedően próbál majd gondoskodni a cég.

Galéria megnyitása

Annak érdekében, hogy mindenféle kiegészítővel rendben menjen a HomeKit, az utóbbi időben sok fontos partnerkapcsolatot alakított ki az Apple. A vállalat már együttműködik a Google-lel és az Amazonnal is mások mellett. Ott van a partnereinek sorában az IKEA, a Legrand, az NXP és még több mint egy tucatnyi ismert nagy név.

Galéria megnyitása

Az iOS 14 keretében a HomeKit kapcsán új automatizációkat lehet majd kialakítani, a frissen felvett IoT berendezéseknek a használatával. Támogatott már a mobilos operációs rendszerben ettől kezdve az Adaptive Lighting a beépített intelligens, RGB izzóknak a menedzselésére, központi kezelésére.

Galéria megnyitása

A HomeKit biztonsági kamerákat már fel lehet vértezni arcfelismerő funkcióval is, valamint aktivitási zónákat is támogatni fog ezentúl az Apple. A HomeKit kamerák kapcsán egyből át is köthetünk a tvOS operációs rendszerre, és annak újításaira, ugyanis mint azt megtudhattuk, ez a platform is támogatni fogja majd a kamerák figyelését, a felvételek kezelését.

Galéria megnyitása

A tvOS egy teljesen új központi felületet kapott a HomeKit eszközöknek a kezelésre, ami nagyon hasonló ahhoz, mint amit az iOS biztosít már egy ideje a felhasználók számára. És szintén az iOS frontról származhat a kép a képben funkció is, melynek köszönhetően jobb multitasking lehetőséget tud majd nyújtani a platform. Így lehet majd a biztonsági kamerák képét kicsiben nézni, míg a teljes képernyőn megy a felhasználó kedvenc sorozata vagy más egyéb tartalom.

Galéria megnyitása

Már több felhasználó támogatása is megoldott a tvOS esetében, a játékokat is élvezhetik többen egyszerre egy készüléken. Támogatott mostantól a Microsoft Elite 2 kontrollere és az adaptív Xbox One vezérlő is. A Fotók alkalmazásból az iOS-ről már 4K-ban lehet majd megosztani képeket, és az AirPod támogatáson is dolgozott az Apple, hogy jobb hangmegosztásról tudjon gondoskodni.

És a tvOS-t futtató HomePod hangszórón újítás lesz az, hogy le lehet majd cserélni az alapértelmezett zenelejátszó szolgáltatást. Nem lesz muszáj az Apple Music használata alapesetben, ami mindenképpen üdvözölendő az egészséges piaci verseny biztosítása szempontjából.

Galéria megnyitása

Zárásul kitért még arra az Apple, hogy az Apple TV+ szolgáltatás nyáron elérhetővé válik a Sony és a Vizio készülékeire is. Valamint a vállalat bemutatott az első előzetesét a Foundation sorozatnak, ami egy jövőre induló sci-fi lesz. Ezt már sokan várják, és természetesen az Apple TV+ révén lesz majd hivatalosan megtekinthető.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap