A házi porban fejlődnek csak igazán a baktériumok

Egy úttörő kutatás eredményei szerint a mikrobák egymásnak adogatják az antibiotikum-rezisztenciát lehetővé tevő géneket.

A házi porban fejlődnek csak igazán a baktériumok

A Northwestern Egyetem kutatóinak elmondása szerint, bár az érintett baktériumok java ártalmatlan, a kérdéses gének közvetítésével ezek veszélyesebbé tehetik a velük érintkezésbe kerülő, betegségokozó mikrobákat, megnehezítve az okozott betegségek kezelését. Az eredmény önmagában nem jelenti azt, hogy az antibiotikumokkal szembeni ellenállás tovább erősödött, de egy olyan, eddig ismeretlen kockázati tényezőről van szó, amelyre a jövőben nagyon oda kell figyelni, mondja Erica Hartmann, a kutatás vezetője.

A baktériumok két módon adhatnak át géneket egymásnak: ezeket osztódással vihetik át utódsejtjeikbe, vagy horizontális génátadással, amely során a baktérium másolatot csinál génjei egy részéből, majd ezeket átadja aktuális szomszédjának. Ez a szomszéd pedig akár másik fajba is tartozhat. (Sőt: többsejtű fajok között is figyeltek már meg ilyen génátadást.)

Galéria megnyitása

A horizontális génátadás során a baktériumok között nagyon sokféle gén cserélhet gazdát, és Hartmann kutatócsoportja elsőkét igazolta, hogy a házi porban élő mikrobák között az antibiotikumokkal szembeni ellenállást lehetővé tevő gének is áramlanak. Ez pedig azért problematikus, mert bár a porban tartósan általában nem élnek patogének, ezek átmenetileg könnyen érintkezésbe kerülhetnek az ártalmatlan, de a rezisztens géneket hordozó mikrobákkal, azok pedig átadhatják ezeket a DNS-szakaszokat.

És hogy miért cserélnek a házi por baktériumai géneket? Hartmann teóriája szerint a stressz áll a háttérben: a mikrobák nehezen viselik a száraz, táplálékban szegény környezetet, illetve hogy takarításkor különböző antimikrobiális vegyszerekkel érintkeznek. Ebben a kedvezőtlen helyzetben pedig elkezdenek géneket átadni, annak reményében, hogy társaik között talán lesz olyan, amelyik jobban bírja a környezetet, így örökítőanyaguk tovább élhet a másik törzsben vagy fajban.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap