Ha azt a szót halljuk, hogy kör, valószínűleg valamilyen kerek forma rémlik fel lelki szemeink előtt, míg ha azt halljuk, hogy borotva, akkor valami élesre gondolunk. De mi a helyzet akkor, ha a szavaknak nincs értelmük? Egy 2001-es híres lingvisztikai kísérlet során a „bouba” és a „kiki” szavak kapcsán vizsgálták, hogy az angol anyanyelvűek milyen formákat képzelnek az értelmetlen szavak mögé. (A kísérlet gyökerei 1929-ig nyúlnak vissza, és Wolfgang Köhler hasonló vizsgálataihoz, amelyeket Tenerifén végzett a „takete” és baluba” szavakkal, spanyolajkú alanyokon.)
A 2001-es vizsgálatot nemrégiben más nyelvekkel is megismételték: 917 alanyt vontak be, akik 25 nyelvet és 10 különböző írásrendszert használtak. Az eredmények alapján a résztvevők 72 százaléka nyelvtől és írásrendszertől függetlenül lekerekített alakkal azonosította a „bouba” szót, a „kiki” kapcsán pedig éles/hegyes képzetük támadt.
Az érzékszervi rendszerek közti kereszteződések lehetővé teszik, hogy értelmetlen szavak vagy egyéb hangadások révén is kommunikáljunk, ami segíthet annak feltárásában is, hogyan fejlődött ki a nyelv, mondja Aleksandra Ćwiek, a Leibniz Általános Nyelvészeti Központ kutatója, az új vizsgálat vezetője.
A korábbi hasonló vizsgálatok során az volt az egyik lehetséges magyarázat az eredményekre, hogy a szavak betűképe hívja elő a formákkal való összekapcsolást, vagyis a „K” hegyessége és a „B” kerekdedsége áll a hatás hátterében. De a helyzetet árnyalja, hogy más kutatások szerint az olvasni még nem tudó gyerekek, és egy írott nyelvvel nem rendelkező namíbiai törzs tagjai is ugyanúgy asszociálnak a hangsorokból formákra, mint a nyugati alanyok.
Ezért is vágott bele a kísérletbe Ćwiek, aki tisztázni akarta az írás szerepét a megfigyelt jelenségben. Ezért minden korábbinál több nyelvet és írásrendszert tesztelt egyszerre. A kutató és kollégái épp egy másik nemzetközi kutatást folytattak, és ebbe vették bele a rövidke bouba-kiki tesztet. A vizsgálat úgy zajlott, hogy Ćwiek hangosan kimondta a szavakat, ezt felvették, és a résztvevőket arra kérték, hogy a hallottakhoz párosítsanak két formát: egy amőbaszerű, kerekded nyúlványokkal rendelkező pacát, és egy hegyes végekkel ellátott, csillagszerű alakzatot. A kísérletet aztán a szavak írott változatával is elvégezték.
Az önkéntesek túlnyomó többsége a „bouba” szót hallás alapján a lekerekített formához, a „kiki” szót pedig a hegyeshez párosította. Ez pedig azt sugallja, hogy a hatás nem elsősorban a szavak írásképében keresendő, hanem a hangok és az alakzatok között áll fenn. Az eredmények egyúttal egy régi nyelvészeti tételt is megkérdőjeleznek, miszerint a szavakat alkotó hangoknak nincs közük a jelentéshez.
Az eredmények részletes elemzése ugyanakkor feltárt néhány érdekes eltérést a nyelvek közt. Míg a legtöbb latin ábécét használó nyelv beszélői 75%-ban hozták a várt eredményt, a grúz és a japán nyelvűek esetében csak 63% párosította az említett módon a formákat. Három nyelv esetében (román, török és mandarin) pedig semmiféle szignifikáns összefüggés nem mutatkozott a hangsorok és a formák párosítása között.
Ennek hátterében a kutatók szerint egyrészt az állhat, hogy a tesztszavak nem voltak összhangban az említett nyelvek saját szóalkotási szabályaival, így a keresztérzetek sem tudtak érvényesülni. Vagyis az említett nyelvű alanyok egy része nem tudta szóként értékelni a hangsorokat, így esetükben nem volt kimutatható a hatás. A másik potenciális probléma, hogy a tesztszavaknak bizonyos nyelveken van valamiféle jelentésük, vagy rendelkeznek hasonló hangalakú, értelmes szóval.
A „buba” például románul a magyar „bibi” megfelelője, amit kisebb sérülésekre használnak gyerekeknél. Így lehetséges, hogy a román alanyoknál ez a jelentés befolyásolta a választást, és a sérülésre való asszociáció miatt a „bouba” inkább az éles/hegyes kategóriába került. Hasonló a helyzet a törökkel, ahol a „cici” hangsort „cuki” jelentésben használják, ami „puhább” színezetet adhat a „kiki” tesztszónak, mondja Ćwiek.
Egyes evolúciós nyelvészek szerint a nyelv alapjait a gesztusokban, nem pedig a beszédben kell keresni, mások szerint viszont a szájon át kiadott, eleinte konkrét jelentéssel nem rendelkező hanghatások adták az alapot a nyelvhez. Az új eredmények további bizonyítékokkal járulnak hozzá azon korábbi adatokhoz, amelyek szerint lehetséges vokális zajok révén olyan koncepciókat közvetíteni, mint a forma és a méret. Ćwiek számára mindez azt sugallja, hogy a gesztusok és a hangadás egyformán fontos szerepet játszottak a nyelv kialakulásában.
