Shop menü

A GOOGLE I/O ALKALMÁVAL SZÍNRE LÉPTEK AZ ELSŐ ANDROID XR OKOSSZEMÜVEGEK

A Google sok fejlesztésről beszélt a konferencián a szemüveges platform kapcsán, a Samsung pedig leleplezte az első termékeit.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A Google I/O alkalmával színre léptek az első Android XR okosszemüvegek

A Google I/O keretében a rengeteg mesterséges intelligenciával kapcsolatos bejelentés mellett jutott némi idő arra is, hogy a cég a különböző operációs rendszereivel, platformjaival kapcsolatos fejlesztéseket felvázolja. Persze az MI ezeknél is lépten-nyomon előkerült, az Android XR-ról például enélkül már képtelen beszélni a Google

A keresőóriás okosszemüveges rendszere a Samsunggal és a Qualcommal együttműködésben fejlődik. A Google I/O alkalmával megismerhettük a Samsung első Android XR alapú okosszemüvegeit, felfedte ezek dizájnját a vállalat. A viselhető kiegészítők dizájnja is kollaborációban készült, a letisztultabb termék tervezését a Warby Parker segítette, míg az extravagánsabb, nőiesebb formát a Gentle Monsterrel hozta tető alá a Samsung. 

Galéria megnyitása

Az Oakley és Ray-Ban márkajelzéseivel ellátott Meta okosszemüvegekhez hasonlóan, a Samsung termékei is szinte teljesen hétköznapi szemüvegeknek néznek ki, alig lehet ezeken felismerni a digitális technológia nyomait. Leginkább az az árulkodó, hogy az eszközök előlapja és a szárak találkozásánál ott van egy kamera. Ezen keresztül “látnak” a szemüvegek, és így lehet velük fotózni, videózni is, ha a felhasználónak arra lenne szüksége. 

Galéria megnyitása

Az Android XR szerves részét fogja képezni a Gemini, ennek köszönhetően lesznek “intelligensek” a viselhető kiegészítők. A helyszíni beszámolók szerint nagyon természetesen lehet már beszélgetni a szemüvegen a generatív MI-vel. Gyorsan jönnek a válaszai, és a korábbi demóknál tapasztaltakhoz képest komplexebb válaszokkal tud szolgálni. Az okosszemüvegekkel készített fotókról a felhasználók azonnal kérhetik különböző tárgyak, személyek eltüntetését, vagy esetleg a hátterek teljes cseréjét is. A felvételeket a Nano Banana modell manipulálja. 

Galéria megnyitása

Lehetőséget nyújt az Android XR arra, hogy a felhasználók elérjék a különböző Google szolgáltatásokban tárolt információkat. Meg tudja mondani a szemüveg, hogy milyen tételek szerepelnek egy bevásárlólistán, mint ahogy azt is összefoglalhatja, hogy mik a napi teendők. Az is megoldható, hogy egy plakátra nézve a szemüveg felvegyen egy Naptár emlékeztetőt a plakáton szereplő időpontra, egy listára pillantva pedig menthető annak a digitális átirata a Keepbe. 

Galéria megnyitása

Hangutasítással és érintéses gesztusokkal is lehet majd kezelni a szemüvegek különböző funkcióit, persze a hangvezérlés lesz az, ami igazán nagy szabadságot nyújt a lehetőségeket tekintve. Az Android és az iOS operációs rendszerű okostelefonokkal is együttműködnek majd, de a funkcionalitásban adódni fognak különbségek. Lehet majd az Android XR eszközöket tolmácsként használni, és navigálni is tudnak hangalapon, jelezve mikor és merre kell fordulni az utazások során. Eközben pedig egyszerű zenelejátszásra is alkalmasak lesznek, a kamerát kihasználva meg felolvasásra is képesek.

Galéria megnyitása

A Google elmondta, hogy kétféle okosszemüveget fog az Android XR platformon megkülönböztetni, az egyik az “audió szemüveg”, a másik pedig a “kijelzős szemüveg”. A fenti páros a Samsungtól az audió szemüveg kategóriát nyitja meg, és a jövőben fognak érkezni a kijelzővel is ellátott eszközök, amelyek a Meta Ray-Ban Display (vagy annak utódjai) ellen szállnak majd ringbe. 

Galéria megnyitása

A Google I/O alkalmával elsősorban még az audió szemüvegek funkcionalitása volt terítéken, de néhány érdekességről szó esett a kijelzős szemüvegeket illetően is. Ezek között lesznek olyanok, amiknél csak az egyik lencse lesz megjelenítős, és olyanok is, ahol mind a kettő. A dupla kijelzős Android XR szemüvegek már képesek lesznek 3D megjelenítésre is színes témákkal, így például térbeli modelleket mutathatnak a felhasználóknak. Az egyszerűbb kijelzős szemüvegek esetén pedig az információs kártyák, widgetek megjelenítéséről beszélt a Google.

Az első Android XR-t használó okosszemüvegek ősszel fognak kereskedelmi forgalomba kerülni. A Samsung lesz az első ilyen eszközökkel, de azt is lehet tudni, hogy az Xreal is dolgozik már a saját konstrukcióján.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére