Egy környezetbarát szúnyogriasztó módszereket tanulmányozó tudóscsoport eredményei szerint azok a nőstény szúnyogok, amelyek dubstepet hallanak, kevésbé hajlamosak párosodni és kevesebb vért szívnak, mint a csendben „dolgozni” hagyott társaik. Mivel pedig a szúnyogok által hordozott betegségek párosodás és a vérszívás útján terjednek, ezen két tevékenység megzavarása fontos lépést jelenthet a fertőzések megállítása felé, írják az eredményekről beszámoló tanulmány szerzői.
A kutatók 12 órán keresztül éheztetett nőstény szúnyogokkal kísérleteztek: ezeket egy-egy hím szúnyogot és hörcsögöt is tartalmazó ketrecbe zárták, majd 10 percen keresztül a Skrillex Scary Monsters and Nice Sprites című számát játszották le nekik. A szerzők elmondásuk szerint azért ezt a számot választották, mert hangereje és folyamatosan emelkedő hangmagassága ideálisnak tűnt a szúnyogok viselkedésének befolyásolásához.
A kísérletből kiderült, hogy a Skrillexet hallgató szúnyogoknak sokkal kevesebb kedvük volt a szexhez és a vérszíváshoz, mint a kontrollcsoport tagjainak. A kiéheztetett szúnyogok a hangos környezetben csak 2–3 perc után találták meg a hörcsögöt, míg a csendben hagyott kontrollcsoport tagjai 30 másodperc alatt rárepültek a rágcsálóra. A Skrillex-szúnyogok ezt követően is ritkábban és kevesebbet táplálkoztak, és 80 százalékkal kevesebbszer közösültek a hímmel, mint csendben lévő rokonaik. A kutatók szerint a zene rezgései megzavarták a szúnyogokat abban, hogy kiszemelt társukkal szinkronizálják szárnyaik verését, ami fontos része a párosodási rítusnak.
Az eredmények megerősítik, amit már más emberi zajok és a rovarok viselkedése közötti kapcsolatokat kutató vizsgálatok is kimutattak. A hasonló kísérletekből többek közt kiderült, hogy a leveleket rágcsáló rovarok kizökkennek az evésből, ha megfelelő hangimpulzusokat hallanak, és hogy kevesebb levéltetű fogy, ha a bogarak AC/DC-t hallgatnak. Arról ugyanakkor nem szól a mostani kutatás, hogy másfajta zenék mennyire alkalmasak a szúnyogriasztásra, úgyhogy ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia.

































