A CHIPHIÁNY MIATT EGYES ÚJ BMW-K ANDROID AUTO ÉS CARPLAY NÉLKÜL JÖNNEK

A Wi-Fi funkcióval is vannak problémák az érintett járművekben, de a BMW mindenkit nyugalomra int, ha minden igaz, lesz megoldás.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. máj. 10. 17:12
A chiphiány miatt egyes új BMW-k Android Auto és CarPlay nélkül jönnek

Az egyáltalán nem új, hogy az autógyáraknak a dolgát nehezíti a chiphiány, lényegében a járműipar az egyik legnagyobb elszenvedője a részben a COVID-19 világjárvány miatt kialakult helyzetnek. És a BMW most egészen érdekes módját választotta annak, hogy az alkatrészellátási gondokat rendezze az új járművei esetében.

Úgy kezdett el forgalmazni különböző modelleket a német prémium gyártó, hogy nem működik az autókban az Android Auto és az Apple CarPlay szolgáltatás. Sőt mi több, a járművön belül elérhető Wi-Fi kapcsolódási funkciónak is nyoma veszett. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a szolgáltatások által érintett rendszerchipet egy helyettesítő megoldással kellett kiváltani, és erre nincs felkészítve a szoftveres környezet.

Galéria megnyitása

Az autóknak az infotainment rendszere az elmúlt években nagyon szépen fejlődött, ugyanakkor azt továbbra sem lehet ezekről elmondani, hogy rugalmasok lennének a mögöttük álló hardvert tekintve. Vannak már olyan platformok, ahol nem okoz gondot átállni egy másik rendszerchip használatára, de a legtöbb esetben ez komoly fejtörést okoz a gyártók számára. Jelen esetben a BMW-nél is az van, hogy a szoftver egyszerűen nincs teljesen összecsiszolva az új, kényszerből bevetésre került hardverrel.

A vállalat ígérete szerint néhány hétig tart csak ez az átmeneti időszak, és azok, akik most vásárolnak érintett modelleket, egy szoftverfrissítést követően megkapják majd a megoldást a kimaradt funkciók pótlására. Szóval már úton van az Apple CarPlay és az Android Auto támogatás is, no, meg persze a Wi-Fi kapcsolódási lehetőségnek a biztosítása.

Galéria megnyitása

Sok gyártó ilyen esetekben várakozik addig, ameddig megoldódik minden probléma, a BMW azonban úgy döntött, hogy nem szeretné ha a vásárlóknak a megrendelt járművekre azért kellene tovább várnia, mert a szoftveres oldalon vannak hiányosságok a chiphiányból eredően. Ezért inkább úgy döntöttek az illetékesek, hogy kerüljenek forgalomba az új személygépjárművek, és amikor elkészül az a frissítés, ami pótolja a szoftveres oldalon keletkezett hiányosságokat, akkor ezt már utólag, távolról fogják pótolni.

„Az idei év első négy hónapjában ezekbe az autókba épített chipeknek frissített szoftverre van szükségük ahhoz, hogy teljes mértékben működőképesek legyenek, és Apple CarPlay/Android Auto, valamint Wi-Fi képességet nyújtsanak” – mondta Phil Dilanni, a BMW szóvivője. „Ahelyett, hogy a szoftverfrissítéssel kapcsolatos munkálatok befejezéséig késleltettük volna ezen autók gyártását/átadását, inkább azzal az információval szállítottuk ki az autókat az ügyfeleknek, hogy az Apple/Android és a Wi-Fi egy frissítés révén legkésőbb június végéig elérhetővé válik.”

Galéria megnyitása

Minden érintett BMW esetében támogatott a távolról, OTA módon történő frissítés. Éppen ezért a vállalat elvileg minden esetben gond nélkül pótolhatja majd az elmaradását. Szóval néhány hét múlva az érintett új BMW-ket vásárlók is teljes értékű felhasználói élményben részesülhetnek majd. A németek ígérete szerint júliusra már minden a helyére kerül, és a járművek összes funkciója tökéletesen fog üzemelni.

Azt egyébként pontosan nem lehet tudni, hogy mely járművek az érintettek egészen pontosan, de az biztos, hogy Európa több országában is számoltak be arról felhasználók, hogy érintett az új autójuk.

Galéria megnyitása

A BMW-nél volt már korábban a mostanihoz hasonló eset, de akkor konkrét hardveres megoldások maradtak ki, így például az érintőképernyőről le kellett mondani. Akkor azonban a cég 500 dolláros engedményt adott azoknak, akiknek a járművét a chiphiány miatt érintésérzékelés nélkül gyártották le, és ezt utólag lehetett pótolni egy szervizlátogatással.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ch00ler
Ch00ler
2022. máj. 11. 7:47
#2

Az ok, hogy az infotainment-hez chip kell. Na de az indexhez is? :)

A cikk cime kicsit félrevezető, de ennyi kell mar manapsag, igaz?

Ezek szerint chip is van, csak nem

olyan, amilyet bele álmodtak. Az autógyártókat ismerve ez lehet pozitiv is: nem 5 eves chip megy bele most, hanem 3 eves. Maris jobban jártál. Csak a szoftverre kell várni. Reméljük, nem oroszokkal dolgoztattak :)

pepeno1
pepeno1
2022. máj. 11. 12:39

@Ch00ler az indexhez igazából nem kell, mert úgy sem használja senki sem egy BMW-ben. ;)

thestock
thestock
2022. máj. 10. 20:03
#1

Tele a használtpiac fekvőházas gépekkel. Raksz bele SSD-t, beb*szod a csomagtartóba, és ott a windóztíz (vagy linux a melegeknek). Ötvenbő' simán megvan!Problem solved!

thestock
thestock
2022. máj. 11. 10:32

@humaniod a suzukiba is ugyanannyi a fekvőházas gép mint a bömösbe de a bmwbe embernek érezheted magad!

Vissza az oldal tetejére