A Canva nagy érdeklődést mutat a mesterséges intelligencia iránt, és mindig igyekszik ilyen fejlesztésekkel szolgálni. Gyorsan reagál az újonnan adódó lehetőségekre, ennek köszönhetően lesz már egyebek mellett videók létrehozására szolgáló funkció is az eszköztárában.
A vállalatnak már vannak saját fejlesztései is ezen a téren, és az elsők között kötött együttműködési megállapodást több technológiai céggel nyelvi modellek és generatív MI technológiák kapcsán. Tavaly egy mesterségesintelligencia-alapú képgeneráló platformot is felvásárolt, hogy erősítsen, miközben nem engedte el az együttműködéseit sem.
Az új „Create a Video Clip” opció a Google által fejlesztett Veo 3-at alkalmazza.
A Veo 3 elképesztően felkapott lett a bejelentése óta, és a Canva ezt a komoly hype-ot igyekszik meglovagolni. Ezzel a lépéssel pedig a Google is jól jár, hiszen a Canva elképesztően népszerű a tartalomgyártók körében, így még több embert tud kiszolgálni a saját technológiájával. Mindkét fél nyer ezzel, hiszen így a keresőóriásnak sem kell attól tartania, hogy a Canva nagy közönségét valamely rivális tudja behálózni.
Amilyen könnyen megy a Veo 3 a Google felületén, olyan egyszerűen lehet használni a Canva keretében is, a cég kiemelte, hogy nem kell semmilyen technikai előképzettség ehhez. Marketingesek, tartalomkészítők, oktatásban résztvevők, irodai csapatok egyaránt gond nélkül használhatják majd a Create a Video Clip funkciót. ami rögtön a Canva kezdőoldaláról hozzáférhető lesz. A Veo 3 hátteréből fakadóan 8 mp hosszú videókat lehet létrehozni, amihez nemcsak szöveges, hanem képi tartalom is használható bemeneti információként, hogy a végeredmény minél jobb legyen.
A Canva elsőként használja a Veo 3 modellt külső partnerként, ezt a cég direkt kiemelte, hogy ezzel is érzékeltesse az előnyét. A klipeket lehet használni komplexebb videók létrehozásához, a generált nagy felbontású tartalmakra lehet szöveget vagy akár képet illeszteni, és több rövidebb jelent összevágható egy hosszabb anyaggá. Hanggal együtt lehet majd a videókat létrehozni a Canva keretei között.
Szomorú oldala ennek a bejelentésnek, hogy mindössze 5 darab videót lehet majd generálnia egy hónapban a felhasználóknak, és még így is csak azok vehetik igénybe a funkciót, akik előfizetők valamilyen formában. A Canva Pro, Team valamint Enterprise tagok is csak ilyen szerény mennyiségű tartalmat állíthatnak elő.
A cég beszámolója szerint a Magic Studiót és más MI-alapú eszközöket a megjelenésük óta 18 milliárd alkalommal vetették be a felhasználók, hogy megkönnyítsék a munkájukat. Arra pedig külön büszke a cég, hogy gördülékenyen tud együtt dolgozni különböző cégek változatos modelljeivel az emberek munkájának megsegítése érdekében. A visszaélések elkerülése érdekében pedig korábban létrejött a Canva Shield, ami moderálja a bementi anyagokat és felügyeli a generált felvételeket.
Azt is most jelentette be a Canva, hogy egy újabb felvásárlással is erősít az MI fronton, az ausztrál MagicBrief startupot fogja bekebelezni. Ez a kis vállalkozás azzal a céllal indult, hogy kifejezetten a marketingesek számára biztosítson egy „kreatív intelligenciát”. Segít a szolgáltatás abban, hogy miként lehet a legjobb tartalomstratégiát és a megfelelő üzeneteket kialakítani egy kampány során.
Mivel a MagicBrief víziója a Canva szerint tökéletesen illeszkedik a cég elképzeléseihez, így zökkenőmentesen tudják majd beilleszteni a porfólióba. Az nem derült ki, hogy mennyit fizet a Canva a MagicBriefért, de valószínűleg nem szerény összeg cserél gazdát.