A 12VHPWR-T VÁLTÓ 12V-2X6 TÁPCSATLAKOZÓ 640 W TERHELÉST BÍRT KI ÚGY, HOGY NEM VOLT MEGFELELŐEN CSATLAKOZTATVA

Az új tápcsatlakozó a jelek szerint nem hajlamos a megolvadásra, és a tápkábel meghajlításával sem romlik a kontaktus. Ennek ellenére érdemes körültekintően használni, hiszen nagy áramok folyhatnak rajta.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. szept. 28. 8:48
A 12VHPWR-t váltó 12V-2X6 tápcsatlakozó 640 W terhelést bírt ki úgy, hogy nem volt megfelelően csatlakoztatva

A 12VHPWR tápkábelek és tápcsatlakozók körül elég súlyos problémák merültek fel korábban, nem sokkal a GeForce RTX 4090 és a GeForce RTX 4080 megjelenését követően, ugyanis első körben ez a két videokártya vetette be az új tápcsatlakozót. A 12VHPWR esetében 12 darab érintkező biztosítja a maximum 600 W-nyi teljesítmény átadását, az aktuális „tápigényről” pedig négy darab érzékelő csatlakozó gondoskodik, ezek külön kis sávban foglalnak helyet, a tápcsatlakozó-részleg számára kialakított érintkezősorok alatt.

A sok-sok megolvadt tápcsatlakozó vizsgálata után az Nvidia illetékesei arra jutottak, a 12VHPWR tápcsatlakozóval igazából minden rendben van, a hibát a felhasználói mulasztások okozták, vagyis az, hogy egyszerűen nem tolták ütközésig a foglalatba a tápcsatlakozót. A hibás érintkezés miatt túlmelegedés következett be, ami szélsőséges esetben a csatlakozó és az aljzat megolvadását eredményezte. Az Nvidia még akkoriban ígéretet tett rá, ellenőrzik a tápcsatlakozót és szükség esetén módosítanak a dizájnon, hogy az még biztonságosabb legyen, ám azt sosem mondták ki, hogy az eredeti revízió hibás lett volna.

Galéria megnyitása

Eltelt egy kis idő a vizsgálat lezárása és az első új tápcsatlakozó megjelenése között, ám a módosításoknak hála úgy tűnik, az új megoldás, ami immár a 12V-2X6 nevet viseli, valóban biztonságosabb lett, legalábbis erre utal a HardwareBusters munkatársainak friss beszámolója. Ők egy kábelgyártó vállalathoz látogattak el, amely egyebek mellett az ASUS számára is készít tápkábeleket. A Linewell főhadi szállásán megtekinthették, hogyan zajlik a tápkábelek és a tápcsatlakozók tesztelése, és ha már ott voltak, a 12V-2X6 dizájn köré épülő tápkábelek tesztelését is megtekintették.

A vizsgálat alkalmával egy 50 percnél is hosszabb méréssorozatot alkalmaztak annak érdekében, hogy a 12V-2X6 tápkábel működését ellenőrizzék. Ennek során a tápcsatlakozó üzemi hőmérséklete nem haladta meg a 46,5 Celsius fokos értéket, ami jól hangzik. A hosszú teszt végén szándékosan „hibás” csatlakozást idéztek elő, vagyis nem illeszkedett megfelelően a csatlakozó az aljzatba, ennek ellenére továbbra is ugyanazzal a tápbeállítással folytatták a tesztet. A hibásan illesztett csatlakozón 55 ampernyi áramerősség folyt keresztül, lényegében 640 W feletti teljesítményt kellett elviselnie hosszabb ideig, közben pedig vizsgálták, mennyire melegszik. A mérések alapján ebben az esetben csak 41,5 Celsius fokos üzemi hőfokot mértek, ami igencsak messze van a veszélyes szinttől.

Érdemes megjegyezni, hogy a 12V-2X6 tápcsatlakozót, ami a 12VHPWR helyét már el is kezdte átvenni a piacon, úgy tervezték, hogy az érzékelő érintkezők, amelyekből négy darab áll rendelkezésre, mélyebben üljenek az aljzatban, így muszáj legyen jól csatlakoztatni a kábelt ahhoz, hogy a megfelelő tápellátás elérhető legyen. Ha nincs megfelelő érintkezés, akkor a videokártya számára szükséges tápellátás nem is biztosítható, csak alacsonyabb teljesítmény elérésére van mód.

Galéria megnyitása

A mérések alapján a 12V-2X6 tápcsatlakozó jól vizsgázott, és a hajlítással kapcsolatos tesztek alkalmával sem találtak hibát sem a kábel, sem az aljzat működésében, azaz egyik sem melegedett túl a terhelés hatására. Ezt a dizájnt a videokártya-gyártók már egy ideje elkezdték alkalmazni, valamint a tápegységek gyártói is elkezdték bevetni, ám az egyelőre nem világos, hogy a hajlíthatósággal kapcsolatos ajánlásokat módosítják-e az új dizájnnál, vagy a biztonság kedvéért továbbra is a szigorú szabályok maradnak érvényben.

Noha a 12V-2X6 tápkábelek és tápcsatlakozók ígéreteseknek tűnnek, így is érdemes körültekintően használni őket, nem érdemes a csatlakozóhoz közel agresszívan megtörni a kábelt, valamint a megfelelő csatlakozásról is érdemes gondoskodni. Attól, hogy az új dizájn sokkal ütőképesebbnek tűnik, nem szabad elfelejteni, hogy a tápcsatlakozóknál előfordulhatnak meghibásodások, mint ahogy minden másnál is, de körültekintő használattal és odafigyeléssel sokat tehetünk a biztonságos üzemeltetésért.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2023. szept. 29. 15:41
#5

"Elméletileg nem rontottuk el a 12VHPWR tervezését, de a 12V-2X6 létrehozásával gyakorlatilag beismertük azt." ;)

Dragon3k
Dragon3k
2023. szept. 30. 22:37

@pepeno1 Ki? Az alap az intel szabványa, az újításhoz meg tudomásom szerint az intelnek nem sok köze volt.

marc23
marc23
2023. szept. 28. 21:35
#4

Tehat akkor meg is csak volt vmi az elso kiadasu tapkabellel, ha ki merik jelenteni, h ez az uj most tok franko es csak 41 fokos!

nekem tovabbra is gyanus a csatlakozo! Elhiszem, h a teszten most 41 fokos volt, ami okes, de nekem akkor sem megnyugtato, h 6 par pinen megy az 55A, ez leosztva 1 pinre az 55/6=9,16A! Majdnem 10A viszunk egy tü-nyi pinen, mikozben az epuletekben a 0.75mm2 visz max 10A, az 1mm2 meg 12A, a pin es huvely pedig nem vastagabb mint egy 0.75-os keresztmetszetu vezetek, tehat sztem tovabbra is nagyon hataron van ez a csatlakozo! Beszedes az is, h a vezetek maga a csatlakozo utan 3par 2.5mm2-es, 2,5-es vezetek pedig max 21A tud, 3x21=63A, ennyi a max terhelhetoseg melegedes nelkul!

a masik dolog ami fura, h azt irja: ugy is teszteltek, h benan volt radugva, h szimulaljak az elso esetet, ahol a user hibazott szerintuk. Na mar most, ha ez igaz lenne, akkor a gpu nem kapott volna tapot, hisz a +2 par pin azert van, h ha a gpu nem kommunikal a tappal (nincs jol bedugva), akkor nincs fesz kuldve a gpu-ra! Itt van egy kis ellent mondas a benan feldugott csati teszten, v kihagytak a szovegbol, h mokoltak rajta, h benan bedugva is menjen.

szo ami szo, keresztmetszet noveles nelkul ez a kabel ugyan ugy nem okes, mint az elodje, csak ebben mar van egy biztonsagi vonal a gpu es a tap kozott!

egyebkent a megolvadast ugy is el lehet kerulni, ha a csati nem hore lagyulo muanyag, hanem hore kemenyedo v esetleg jobban ho turo, igy senki "nem latja", h valojaban mar boven kez meleg felett van :/

Dragon3k
Dragon3k
2023. szept. 29. 1:03

@marc23 Egyszerű, ha a panelon az aljzat a régi, akkor nincs beljebb rajta a 4 pin, így érintkezett ebben az esetben is, elvégre a kábelen ez a rész nem változott.

Bihus
Bihus
2023. szept. 28. 21:31
#3

Tehát user error, ha rosszul csatlakoztatod, de azért áttervezzük a csatlakozót és végre normális hosszúságú pineket teszünk bele.

Értem.

Merwenus
Merwenus
2023. szept. 28. 12:40
#2

Tehát ha a balek megvette az új tápot, akkor most a balek vehet a következő generációval új tápot is ismét? És lesz a használt piacon 1-2 év múlva egy rakat prémium táp filérekért?

jeni
jeni
2023. dec. 23. 15:46

@Merwenus Tehát balek az aki vásárol , a balek hibája hogy leég a csatlakozó illetve  VGA kártyája :(

tomchee
tomchee
2023. szept. 28. 11:47
#1

Dehát meg lett állapítva, h a 12VHPWR el nem volt semmi gond.

Akkor most mi ez a 12v2x6 ?:'D

Bohócok.

Busterftw
Busterftw
2023. szept. 30. 19:01

@tomchee Mondjuk ez Intel ATX 3.0/ PC-SIG szabvany, az Nvidia csak adoptalta elsokent.

Vissza az oldal tetejére