8 hüvelykes lehet a következő Nexus tablet

A Google a piaci trendek változását szem előtt tartva alakíthatja a Nexus széria következő tagját.

8 hüvelykes lehet a következő Nexus tablet

A Nexus termékcsalád 2013-ban csak egy okostelefonnal és egy táblagéppel bővült, a vállalat ugyanis úgy vélte, hogy elegendő azt a méretet preferálni, amiből a legtöbb készülék fogy. Ennek köszönhetően érkezett meg a Nexus 7 (2013), és azzal a lendülettel, amivel bemutatkozott nyár közepén, a teljes piacot letarolta – legalábbis a médiavisszhang alapján.

Nexus 7 (2013)

A trend azonban változik, és mostanra már nem a 7 hüvelykes gépek vezetik a népszerűségi listát a nagy vállalatok körében. A legjobb konstrukciók már 8 colos megjelenítővel mutatkoztak be a tavalyi év második felében. Példának okáért elég a Retina megjelenítővel ellátott iPad minit kiemelni, vagy a sokak által legjobbnak kikiáltott szerkezetet, az LG G Pad 8.3-at. Az LG újdonsága mindamellett, hogy nagyon kellemes árral állt rajthoz, a képességeit tekintve is az egyik legkiemelkedőbb a jelenlegi mezőnyben. Az elmúlt év végén be is futott belőle a Google Play Edition jelzővel megbélyegezett variáns, ami hasonló Nexus élményt garantál a felhasználóknak, mint a Nexus 7 és Nexus 10 tabletek. Ezt is a Google Play rendszerén keresztül értékesítik. A DigiTimes információi szerint azonban a keresőóriás nem fog itt megállni, és 2014-ben be fogják mutatni az első Nexus 8 táblagépet, mely fejlesztésében már teljes mértékig részt vesznek.

A DigiTimes forrása – ahogy azt már többször is megszokhattuk – az ellátói lánc egyik beszédes láncszeme, tehát a feltevés viszonylag biztos alapokon áll. A készülő Nexus 8-ról azonban egyelőre nem sok információval rendelkezünk, így azt nem tudni még, hogy pontosan mire kell számítani, ám néhány morzsát azért elszórtak. A masina állítólag az Asus berkeiben készül majd, így ez lesz a tajvani gyártó harmadik Nexus modellje. (Úgy tűnik, hogy Google és az Asus nagyon jó viszonyt ápolnak egymással, kettőnél több Nexust ugyanis eddig senki nem csinált.) Továbbá arról is szó esett, hogy itt már egy Intel chipé lesz a főszerep. Ez nem meglepő annak fényében, hogy Bay Trail-T lapkák nagyon jól teljesítettek a Windows 8.1 alatt, és már korábban is pletykáltak arról, hogy az androidos táblagépekben is fel fognak tűnni idén. Ettől függetlenül állítólag a Qualcomm továbbra is tárgyal a Google-lel a jövővel kapcsolatban, és nem kizárt, hogy az integrált LTE modem révén néhány konfigurációban még Snapdragon lapka lesz. Sokszor láthattunk már hasonló felállást. Újabb információmorzsákkal a névtelenségbe burkolózó forrás valószínűleg februárban tud majd szolgálni – olvasható a DigiTimes hasábjain.

LG G Pad 8.3 GPE

A friss Nexus érkezésével a Google várhatóan az árazási stratégián nem fog változtatni. Eredetileg a vállalat célja ugyanis az volt, hogy lentebb szorítsák a konkurens készülékek végfelhasználói árát, és ezt bizony mostanra elérték. A piackutatások szerint a 7 colos, Android operációs rendszerű táblák ára átlagosan már 170 dollár alatt alakul, a 229 dolláros áron kínált Nexus 7 modell iránti kereslete is csökkenni kezdett. Hiába áradoznak róla internet-szerte számtalan tesztben, az előd hatmilliós forgalma elérhetetlen. Ezért is léphet idén a Google. Most a 8 colos gépeket kell még inkább felhasználóbarát tartományba szorítani, így nem érne minket meglepetésként, ha a nagyobb kijelző nem jelentene felárat a Nexus 7 (2013) után. Ennek megfelelően 200-230 dollár között állhat rajthoz a módfelett erős hardverrel felvértezett Nexus 8.

A DigiTimesnak még azt is sikerült kiderítenie, hogy a Nexus 8 bemutatására az év közepén lehet számítani, ez viszont eleve borítékolható lett volna. A Google már tavaly is ekkor leplezte le az új Nexus táblákat. Az új Nexus jó eséllyel új Androidot is jelent majd, de erről egyelőre semmi biztosat nem tudunk. Egyedül az ART futtatókörnyezet és a Google Now nagyobb térnyerése a biztos.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward