Shop menü

5G TÁMOGATÁSSAL SZERELVE IS ELKÉSZÜLT A REDMI 17

Az alap Redmi 17-hez képest itt már nagyobb teljesítményre lehet számítani, de minden más maradt a régiben.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
5G támogatással szerelve is elkészült a Redmi 17

A Redmi 17 a 4G LTE támogatásra “korlátozott” változatában már július végén megjelent a kínálatunkban, de hivatalosan csak most mutatta be a Xiaomi. Ezzel együtt viszont megérkezett az 5G hálózati modemmel is felszerelt Redmi 17 variáns, ami még nekünk is teljesen új. 

Régebben ha egy néven megjelent egy okostelefon 5G-s és a 4G-s változata is, akkor azok között még elég sok volt a különbség. Általában az 5G támogatás miatt más dolgokból lejjebb kellett adni. Szerencsére az évek során ez többnyire megszűnt, itt már nincs hátrányos helyzetben a jobb hálózati képességgel bíró termék.

Galéria megnyitása

A vásárlók egy 6,9 colos panellel ismerkedhetnek meg a készülék kézbe vételét követően, szóval a méretre nem lehet panasz, a látvány viszont már nem káprázatos. A hatalmas felület csak HD+ felbontással jár együtt, de legalább van 120 Hz támogatás, és Gorilla Glass 7i üveg védi a felületet. 

Galéria megnyitása

A HyperOS 3 grafikus felületet biztosítja a vásárlóknak az eszköz, az alapokat pedig az Android 16 operációs rendszer adja. Szállítja a Xiaomi a HyperIsland értesítési felületet, és elvileg két év elteltével is olyan élmény lesz a használata, mintha új lenne. 

Galéria megnyitása

Önarcképek készítését 8 megapixelben tudja abszolválni a Redmi 17, ebből is érződik, hogy ez a modell már a kínálat alján foglal majd helyet. Videózni legfeljebb Full HD minőségben képes 30 FPS-sel. 

Galéria megnyitása

A hátlapon két kamera található, de a társkameráról szinte egyáltalán nem esett szó, az csak a portrézásnál segíthet be. A főkamera már érdekesebb, ennek az alapját egy 50 MPixeles szenzor jelenti, persze az érzékelő kicsi, de gondoskodik PDAF és pixel binning támogatásról is (össze tudja vonni a képpontokat, hogy növelje az érzékenységét). A kameramodulban még egy RGB fényt biztosítani képes értesítési LED is felütötte a fejét.

Galéria megnyitása

A 4G-s mobilnak csak a Helio G91 lapka jutott, itt viszont már a Snapdragon 4 Gen 5 bukkant fel. Ennek köszönhetően az 5G-s Redmi 17 variáns közel kétszer erősebb lett, ez pedig ilyen szinten a normál napi használatban is szépen megmutatkozhat. 4 és 6 GB-os változatban lesz kapható a Redmi 17 5G. A háttértár kapacitása bővíthető, és 128 vagy 256 GB-os változatokban lehet majd megvásárolni. 

Galéria megnyitása

Az 5G mobilhálózati modem mellett a kapcsolati lehetőségek listáján szerepel majd a 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi, a Bluetooth modul, valamint az A-GPS vevő. Ezek mellett lesz még a kelléktárában NFC chip, infravörös port és még FM rádió is. Adott továbbá a Dual-SIM támogatás is, persze csak DSDS módban. 

Galéria megnyitása

Kék, fekete és narancssárga változatokban lesz kapható a Redmi 17 – a narancssárga már egy bőrhatású hátlapot használ. 232 gramm a termék tömege és 8,8 milliméter vastag lett. IP64 előírásoknak megfelelően bírja majd a port és a vizet a szerkezet, tehát esőben lehet használni, de a csap alá már senki ne nyomja be. Sztereó hangszórókkal lett ellátva a készülék, és kifejezetten nagy hangerőre képes. 

Galéria megnyitása

Egy 7500 milliamperórás kapacitással szolgáló akkumulátor került a burkolat alá, ennek köszönhetően abban biztosak lehetünk, hogy az üzemidőre nem lehet majd panasz. Egy töltéssel akár 28 órán keresztül lehet majd filmezni rajta, hívásokkal pedig 53 órát is kibírhat. A gyorstöltés maximum 45 wattos teljesítménnyel oldható majd meg, így az 50%-os töltöttségi szint elérése nagyjából 40 percet vesz majd igénybe, de már 35 perc töltéssel kibír egy napot a Xiaomi elmondása alapján. Van töltésmegosztási lehetőség is, ez 22,5 W-tal biztosított.

Galéria megnyitása

A Redmi 17 5G Malajziában bukkant fel, ahol a legolcsóbb változatért 60 ezer forintnak megfelelő összeget kell kifizetni. Felénk ennél sajnos biztosan drágább lesz, hiszen már a 4G-s verzió is többe kerül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére