A gyorstöltés terén az Apple nem sokat mutatott eddig, viszont frissen napvilágot látott képek tanúsága szerint ez a helyzet valamelyest végre megváltozhat. Egy új MagSafe töltőt ábrázolnak azok a képek, amik hatósági vizsgálatokból származnak; tajvani ellenőrzésen járt a különleges eszköz.

A hatóságok minden terméket tesztelnek az előtt, hogy azok kereskedelmi forgalomba kerülhetnének, és nem ritka az, hogy ezekről a tesztekről kikerülnek információk. Ennek köszönhetően számolhatunk most be arról is, hogy egy 45 wattos teljesítményre képes vezeték nélküli töltő bevetésére készül az Apple. Ez pedig több szempontból is meglepő.

Az Apple eddig még nem ment 30 W fölé, ha gyorstöltésről volt szó. A céget látszólag nem foglalkoztatja, hogy a legtöbb konkurense ennél már lényegesen nagyobb teljesítmény elérésére képes – lényegesen olcsóbb termékeknél is. A vezeték nélküli töltésnél pedig sokáig 15 watt jelentette a plafont, és a legújabb csúcsmobiloknál is csak 25 W a MagSafe mellett elérhető legnagyobb töltési teljesítmény. A 45 W-os eljárással lényegesen hamarabb újratölthetnek majd a mobiltelefonok.

Galéria megnyitása

A tajvani hatóságok egy iPhone 16 modellel és egy iPhone 11 használatával tesztelték le az újdonságot. Persze ezek nem izzaszthatták meg az új MagSafe töltőt, mivel közel sem képesek kihasználni a 45 W-os maximális töltési teljesítményt. Hogyan jön ez ki? Nos, a szerkezet peremén feltüntetett adatok szerint 15 voltos feszültséggel és 3 amperes áramerősséggel üzemelhet.

Galéria megnyitása

Kettő terméket teszteltek a tajvaniak, az egyik az A3503 modellszámon futott, a másik pedig az A3502 azonosítót kapta meg, de ezek mondhatni egyformák. Ugyanolyan a teljesítményük, és ugyanúgy szövetbevonatos, árnyékolt kábellel rendelkeznek, azonban a kábelek hossza már különbözik. Az A3503 2 méteres kábelt kapott, míg az A3502 csak 1 méteres mozgásteret nyújt.

Galéria megnyitása

Érdekessége a tesztelés alatt álló MagSafe töltőnek az is, hogy a leírása szerint már Qi2.2 szabványnak felel meg. Ezzel még nem is készült el a WPC (Wireless Power Consortium) szervezet hivatalosan, de már nagyjából lehet azt látni, hogy milyen változásokat vezet be. A Qi2.2 előreláthatólag maximum 50 wattos töltési teljesítményt fog engedni a jelenlegi 15 wattos felső limitre bőven rálicitálva. Ezen felül pedig némiképp változhat a mágnesek elhelyezésére vonatkozó iránymutatás a jobb stabilitás elérése érdekében, és még néhány egyéb apróság is módosulhat.

Az Apple és a WPC együttműködésben dolgozik már a vezeték nélküli töltési technológia fejlesztésén. Ez alapján feltételezhető, hogy a cupertinóiak a Qi2.2 szabványt is támogatni fogják majd, és nem kizárt, hogy itt a jelentős előrelépés miatt már akár egy továbbfejlesztett MagSafe-ről kezdhet beszélni az Apple. Az új töltő visszafelé kompatibilis lesz, együttműködik majd minden gond nélkül a régebben megjelent iPhone modellekkel, illetve a korábbi Qi szabványokat támogató készülékekkel.

Arról eddig nem volt szó, hogy az iPhone 17 széria milyen töltési lehetőségeket biztosít majd, de az már egészen biztosnak tűnik, hogy támogatni fogja a Qi2.2 vezeték nélküli töltési szabványt a továbbfejlesztett MagSafe révén. És jó esély mutatkozik arra is, hogy legalább az iPhone 17 Pro modellek lehetővé fogják tenni a 45 wattos vezeték nélküli töltést.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2025. jún. 10. 12:40
#3

Na és a 45 watbból mennyi lesz a veszteséghő. 50%? Isten barmai.

marc23
marc23
2025. jún. 9. 21:54
#2

Azon kivul, h jo pofa es kenyelmes ra dobni a mobilt egy tolto feluletre (mar tobbszor hasznaltam en is), tovabbra is az az allaspontom, h ez kurva nagy energia pazarlas! Mind ezt egy hangyanyival kenyelmesebb dologert, mint feldugni a mobil seggebe a toltokabelt!
Csak, h szam szerusitsuk:
Ez az uj tolto amit epp bemutatnak az adatlapja szerint tud tolteni (output power): 5/9/15V-on mind tud 3A. Azaz 15/27/45W-tal tud tolteni. A halozatbol felvesz 230V, 0.5A. Azaz a bejovo delej, hatasos teljesitmenye p=u x i x cos(fi)= 230x0.5x0.9= 103.5W (latszolagos teljesitmeny s=u x i=230x0.5=115VA.) szval lathato, h a dokkolo kap 103W-t majd kiad magabol max 45W-t es a szabvany szerint is max 50W- nal akarjak korlatozni! Azaz a hatasfok jo nagy kerikitessel 50% (es akkor arrol meg nem is beszeltunk, h veszteseg van a ket tekercs kozotti tavolsag, pozicio miatt!) szval szepen nezve is ketszer annyi energiaval tomjuk a mobilunk, h tele legyen mint amennyit valoban enne ha egy hangyafasznyi kenyelmetlenseget be tudnank es a kabellal toltenenk!
Kerdem en, hol van ilyenkor a vilag (es az eu) nagy kornyezetvedelme, h ne pazaroljunk energiat?! Maskor azert is sipakol, h huzzuk ki a toltot a konektorbol, m azzal is mennyi energia elmegy! Mikor ures jaratban szinte nulla fogyasztasa es a toltes szinte 99%-ban at megy a mobilra, de Qi toltes kozben meg eldobunk 50%-t a kukaba! Az nem baj?? ://

Resike
Resike
2025. jún. 16. 10:57

@Bihus Upist?
Ezen a szar dumán még a legnagyobb hülyék is átlátnak...
Ma mentem autóúton is 100-as gyorsulás is megvolt!

axe
axe
2025. jún. 9. 20:00
#1

apple serpenyő lesz hozzá? hiszen kár lenne kihagyni azt a felhasználási lehetőséget, hogy telefon feltöltése után egy jó rántottát össze lehessen dobni rajta

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. jún. 10. 10:05

@axe iPan? Az már majdnem iPon!

Vissza az oldal tetejére