Shop menü

300 MILLIÓ ÉVES „IDŐKAPSZULA”

300 millió éves, vulkáni hamuval betemetett és megkövesedett erdőt találtak egy mongóliai szénbánya alatt a kutatók. 
Jools _
Jools _
300 millió éves „időkapszula”

300 millió éves, vulkáni hamuval betemetett és Pompeji-szerűen megőrződött erdőt találtak egy belső-mongóliai szénbánya alatt a kutatók. A hamu mindössze pár nap alatt temette be az erdőt, így az elpusztuló növények jó állapotban őrződtek meg növekedésük helyén.

Hermann Pfefferkorn, a Pennsylvaniai Egyetem paleobotanikusa elmondta, hogy gyakorlatilag ágról ágra megőrződtek és utólagosan „összerakhatók” az egyes fák, a kisebb növény közül pedig jó pár egy darabban konzerválódott, levelekkel, gallyakkal, ágakkal, törzzsel együtt. A kutatók az ősi ökoszisztémát három helyszínen talált növények elemzésével rekonstruálták. A helyszínek együtt több mint 1000 négyzetméternyi területet fednek le.

Galéria megnyitása

A hamuréteg kora 298 millió évre becsülhető, így az erdő „életében” a Pangea szuperkontinens keleti partjai mentén húzódó, hatalmas trópusi sziget északnyugati szélén helyezkedett el. A megkövesedett erdő rekonstruálása során hat különböző fajtát azonosítottak a kutatók, köztük közel harminc méter magasságú fákat is. Az alsóbb lombkoronaszintet páfrányfák alkották. A páfrányok egyik kihalt rokonát, a Noeggerathiales nevű faj képviselőit is megtalálták a területen, és úgy tűnik, hogy ez a fajta volt az erdő domináns növénye.

A paleoökológusok általában úgy tudják felmérni az ősi erdők ökoszisztémáját, hogy összerakják a különböző korú növényi töredékeket. Átfogó képet a korabeli társulás viszonyairól viszont csak akkor kaphatnak, ha nagyobb területek maradnak meg eredeti helyzetükben, egy geológiai pillanatban. Ennek egyik módja, ha egy hirtelen jött áradás üledékkel borítja be a területet, de ilyenkor gyakran más területekről származó élőlények is a helyszínre sodródnak, a helyi fajok képviselőit pedig magával viheti az ár. A legmegbízhatóbb konzerválást így a vulkáni hamu adja, tehát az újonnan felfedezett erdő remek lehetőséget ad a múlt megismerésére.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére