$2.000-os merevlemezjavítás betöréssel

Kevin Andrew Lutes egyike azoknak a bizonyos zseniális gazfickóknak, akik épp csak egy-két apró részletet hagynak figyelmen kívül, és végül persze emiatt is buknak le. Pedig az alapötlet első pillantásra tényleg zseniálisnak tűnhet.

$2.000-os merevlemezjavítás betöréssel

Kevin Andrew Lutes egyike azoknak a bizonyos zseniális gazfickóknak, akik épp csak egy-két apró részletet hagynak figyelmen kívül, és végül persze emiatt is buknak le. Pedig az alapötlet első pillantásra tényleg zseniálisnak tűnhet.

Lutes ugyanis alapvetően egy egyszerű számítógép-javító volt, akinek feltehetőleg nem ment elég jól az üzlete, mivel úgy döntött, hogy ha nincs munkája, hát annyi baj, csinál magának - mégpedig úgy, hogy betör egy irodába (ez esetben épp az Action Realty-ébe) és elvisz onnan olyasvalamit, ami kapcsolódik a munkájához (ami ezúttal épp egy merevlemez lett), majd türelmesen vár, amíg a tulaj fel nem hívja, hogy ugyan javítsa már meg a gépet.

És hogy hogyan biztosította, hogy épp őt hívják, és ne egy másik szerelőt? Egyszerűen úgy, hogy korábban is dolgozott már nekik, így joggal számíthatott rá, hogy most is őt fogják hívni. Így is lett - ő pedig, megcsillantva páratlan szakértelmét és zsenialitását, kedélyesen megemlítette, hogy nem csak hogy meg tudja javítani a gépet, de még az összes adatot is helyre tudja állítani. Elvitte hát, visszatette belé a merevlemezt, és $50 munkadíjat számított fel óránként (40 órát "dolgozott" rajta).

A banánhéj pedig, amin elcsúszott, az volt, hogy a tulaj felhívta a gép gyártóját is, ott pedig felvilágosították, hogy ha nincs merevlemez, akkor az adathelyreállítás is kizárt, lévén nincs honnan helyreállítani - a rendőrségnek pedig feltűnt, hogy érdekes módon Lutes-nak pont ugyanolyan kocsija van, mint amilyen a betörés éjjelén állt az Action Realty parkolójában. El is kapták igen hamar, így várhatóan egy darabig nem fog újra "szerelni".

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward